Si vis pacem, para bellum!

Turul

Teli van turullal a város. Egy a Várhegyen. Egy a Tabánban. Négy a Szabadság-hídon tárja szét a szárnyát. Meg még jó pár készül fölröppenni. A Nemzetbiztonsági Hivatal – alkotmányos rendünk őre, a totális eszmék és szimbólumok hivatalbóli üldözője még egyik lebontását sem javasolta.

Tessék? Hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal jelvényében ott a turul?

Sajnos, elmúlt a mesélős esték ideje. A fiam legutóbb már szavazott, fölnőttnek mondható, habár nekem mindig az a kisklambó marad, aki tágra nyílt szemekkel hallgatja szokásos mesekezdő szavaimat: sötétség borul a városra, a Várhegyen szárnyra kap a bronztollú, bronzkarmú, tűzszemű turulmadár, tesz egy nagy kört a tetők fölött és … és akkor kezdődött a történet. A történet beszállt az ablakon, sohasem készültem, sohasem akartam valamit mondani, elmondani, elmesélni, hanem hagytam hatni a levegőt, a bizsergető, hullámzó levegőt, az mozgatta a hangszálaimat, amíg a gyerek oldalára nem fordult, s immár maga álmodta tovább – remélem – a történetet.

Sötétség borult a városra. Nem éjszakai, nem napfogyatkozásos, de mégsem rendkívüli: mindig előhömpölyög rossz szagú alagsorokból, ha a mai szabaddemokraták a magyarságról beszélnek.

A Hegyvidéken a városrész önkormányzata turulos világháborús emlékművet állít, s a helyi szabaddemokratákról imígyen szól az újság: „Tiltakoztak a szabaddemokraták az ellen is, hogy esetleg olyan áldozatok neve is a turul alá kerülne, akiket annak idején a Dunába lőttek, vagy a fronton estek el fegyver és egyenruha nélküli munkaszolgálatosként, tehát éppen annak a rendszernek ártatlan áldozataként, amelynek a turul az egyik kedvenc szimbóluma volt. Ők bizonyára nem kívánnák, hogy a nevük ez alá a jelkép alá kerüljön. Annak az aggodalmuknak is hangot adtak, hogy egy ilyen emlékmű neonáci megemlékezések helyszínévé válhat, amit nem tartanak kívánatosnak.” Legyek fegyelmezett, s gondoljam meg jól mit mondok, kérlek segíts!

A turul soha sem volt egyetlen náci (a nácik magyarellenesek voltak) vagy nyilas szervezet címerállata sem. Volt Turul Szövetség, meg Turul Kiadó, meg bizonyára még egy pár hasonnevű szervezet – nyilván mind a magyar hagyományok tiszt
elői. Melyeké is? Ugye tudják? A szabaddemokraták nem: „Hogy ki a fasiszta, azt én mondom meg!” – így beszélnek, s a testes légimarsall szelleme szól belőlük. Ők neonácivá ördögítenek minden magyar hagyományú embert. De neonácik (vannak) tudomásom szerint sohasem tüntettek turul emlékmű mellett.

Teli van turullal a város. Egy a Várhegyen. Egy a Tabánban. Négy a Szabadság-hídon tárja szét a szárnyát. Meg még jó pár készül fölröppenni. A Nemzetbiztonsági Hivatal – alkotmányos rendünk őre, a totális eszmék és szimbólumok hivatalbóli üldözője még egyik lebontását sem javasolta.

Tessék? Hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal jelvényében ott a turul?

A szabaddemokraták nem tudják, mi a turul a magyarnak. Minden magyarnak. Vagy hazudnak, mert nagyon is tudják. Márpedig, mint a jeges orosz mezőkön elpusztult magyar zsidó munkaszolgálatos Bálint György mondta volt: „A hazugság öl!”

Féltem a szabaddemokratákat.

Szabó Béla István - gondola.hu