Nyílt levél a Magyar Köztársaság közjogi méltóságainak
A sajtó minden oldaláról érkezett beszámolóiból, valamint a hozzánk eljutott egyre sokasodó egyéni híradásokból értesülünk arról, hogy a miniszterelnök balatonöszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követő tüntetések és zavargások kapcsán indult rendőrségi, ügyészségi és bírósági eljárások során egyértelmű sérülést szenvedtek az alkotmányos elvek, a törvények és az emberi jogokat védő nemzetközi egyezmények.
A hatályos magyar Alkotmány és törvények következetesen a bíróságokra és az ügyészségekre bízzák az alkotmányos rendnek továbbá az állampolgárok jogainak és törvényes érdekeinek védelmét. Kimondják, hogy az állampolgárokkal szemben kegyetlen, embertelen és megalázó eljárás nem folytatható. Kimondják, hogy a büntetés kiszabásánál a tettarányosságot, az elkövető személyét figyelembe kell venni.
A sokféle érdekkörből és társadalmi csoportból folyamatosan érkező hírek és beszámolók egybehangzó tartalma alapján nyilvánvaló, hogy a rendőrség és más nyomozati szervek bűnüldözési eljárása nem kevés esetben téves irányt vett. A tettesek elfogása során nem kis részben ártatlan személyeket is őrizetbe vettek. Nyilvánosságra kerültek olyan adatok és tények is, amelyek szerint a rendőrség messze túllépte jogosítványait, amikor a társadalmi rendet nem veszélyeztető, pusztán a bűncselekmények helyszínén jelenlévő személyeket vett őrizetbe. Ez az alkotmányosságot sérti.
Még súlyosabb megítélés alá esik, ha az ügyészség ártatlan személyek vagy a társadalomra jelentéktelen mértékben veszélyes cselekmények elkövetői ellen is előzetes letartóztatás kényszerítő intézkedését indítványozta, noha a szükséges és indokolt bizonyítékok nem álltak rendelkezésre. A legsúlyosabb megítélés alá azonban az esik, ha független, csak a törvényeknek alávetett bírák, akiknek döntése garanciális jellegű, a tömegével előállított gyanúsítottakat megfelelő bizonyítékok és körültekintő eljárás híján, a kötelességszerű érdemi vizsgálat nélkül helyezték előzetes letartóztatásba. Több esetben már első fokú ítéletet is hoztak olyan személyekkel szemben, akiknek - az eset összes körülményeit megismerve - bűnössége kétséges vagy olyan jelentéktelen, hogy a rájuk kiszabott büntetés messze eltúlzott. Sérti a jogállamiságot, hogy esetenként személyükben és a tett tárgyi súlyában kismértékű társadalomra veszélyes cselekmények büntetése messze nincs arányban a közelmúlt nem egy igen kirívó, jelentős súlyú bűncselekménye elkövetőjével szemben alkalmazott ügyészi indítvánnyal illetve meghozott ítélettel. Ugyanakkor a bírói függetlenséget súlyosan sértőnek tekintjük és elítéljük az eljárásban részt vevő ügyészek és bírák személyes adataival történő visszaélést.
A kifogásolt alkotmánysértő bűnüldözői és ítélkezési sorozat hazai jogtörténetünk legrosszabb időszakát idézi. A naponta érkező híradások az indokoltan vagy indokolatlanul előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottakkal szemben alkalmazott kegyetlen és embertelenül megalázó bűnüldözői cselekményekről tudósítanak. Ez az alkotmánysértő gyakorlat elfogadhatatlan úgy a Magyar Köztársaságban, mint az Európai Unióban, amely különleges hangsúlyt fektet a jogállam és az emberi jogok védelmére. Különösen fájdalmas és megdöbbentő, hogy e súlyos jogsértésekre éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján kerül sor a hazai hatóságok részéről.
Mi, a magyar jogásztársadalom tagjai hivatásunknál fogva is elítéljük a törvénysértő eljárásokat, amelyek az utóbbi hetekben Magyarországon jelentős számban megtörténtek. Kérjük, hogy alkotmányos kötelezettségével összhangban, jogi lehetőségeit felhasználva és társadalmi súlyával élve szíveskedjék mindent megtenni annak érdekében, hogy a törvénysértéseket haladéktalanul megszüntessék, a már elkövetett jogsértéseket a leghamarabb kivizsgálják, elkövetőiket felelősségre vonják, a sérelmet szenvedettek pedig teljes kártérítést kapjanak.
Nekünk nincsenek alkalmas eszközeink a jogellenes gyakorlat leállítására. Azonban magyar jogászként, akik az Alkotmányra és az igazság szolgálatára esküdtünk, mégsem hallgathatunk, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, de még inkább felelős, aki bár tehetné, de nem tesz meg mindent a jogállamiság érvényesülésért. Mert a jogállamot és a demokráciát csak jogszerű és alkotmányos eszközökkel szabad védelmezni.
Dr. Herczegh Géza, a Hágai Nemzetközi Bíróság nyugalmazott bírája
Dr. Jávor Béla ügyvéd,
Dr. Király Miklós, tanszékvezető egyetemi docens
Dr. Zlinszky János, volt alkotmánybíró
Kapják:
A Magyar Köztársaság elnöke,
A Magyar Országgyűlés elnöke
A Magyar Alkotmánybíróság elnöke
A Legfelsőbb Bíróság elnöke,
A Legfőbb ügyész
Az Országos Rendőrfőkapitány
Az igazságügyi és rendészeti miniszter
Valamennyi ombudsman
A magyar országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke
A magyar országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke
A magyar országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottságának elnöke
A magyar országgyűlés valamennyi frakcióvezetője
Szomorú ,de tény .1948 ...és most ?
Szemezgetés a "Válasz " c.folyóiratból ,1948 évben .
Három éve egyéb sem történik az országban ,mint a zsidók elégtétel szerzése .
A számonkérés összes intézményének hitelét nagyon aláásták.
Súlyos problémává vált a zsidóknak az egész számonkérési eljárásban
való hivatalos szerepe.
A számonkérésben ,az ügyek bíráiként, a nyomozás és ítélkezés legkülönbözőbb
szakaszaiban ,annyi a zsidó személy , hogy visszhangra talált az a beállítás ,
mi szerint az egész számonkérés lényege az,
hogy tulajdonképpen zsidók ítélkezzenek magyarok felett .
Mind ez igaz ..Na de tenni is kellene urak.!
Volt egyszer egy főbíró ,aki bűncselekményt elkövető személyek ténykedésének bizonyítékait eltüntette.Fehére mosta a bűnösöket .Akkor önök mit tettek ? Feljelentették ? KIvizsgáltak ? Sajtóhoz fordultak , tudja meg mindenki ? Ugye nem ! A baj itt kezdődik!
A KURUC működik, de a Barikád az nem. Ki tud róla, miért
tűnt, vagy tüntették el?
Köszi.
Bar!kad sem és a Jobbik sem..
Sem a Jobbik, sem a Magyar Gárda honlapja nem működik...a google is csak annyit mutat work it.. de egyszerre több honlapon is? Több mint érdekes.. Próbacsendőr
Pontosabban It works. Mindha
Pontosabban It works. Mindha arra utalna, hogy működik a blokkolás. Mert szerintem egyértelmű, hogy valamiféle heckelésről van szó. A jobbik egyébb honlapjai se elérhetőek kivéve a borsodi.Jobbik.info-t
A gyilkosokat kiengedik, mert magyarellenes terv részei!
Tombol a bűn, mert hatalmának vége közeledik! Ilyen aljas módon nem viselkedtek ebben az országban. Rákosi úri ember volt ezekhez képest. Hajrá pribékek! Kevés időtök maradt. Remélem útipoggyászotok be van csomagolva!
Tervek biztosan vannak
Történelmi tény ,hogy a zsidóság az emancipációig a diaszpórában mindazon országot ,
amelyben befogadták , csak vagyonszerzésre alkalmas területnek tekintette , hazájának soha .
És ha üldözni kezdték,elítélhető, megbotránkoztató , országromboló ténykedésük miatt ,
megmentőként fogadta az ország ellenségeit , és segítette azt hódításában ,
ha annál türelemre számíthatott
Jogrend
Érdekes hírt olvastam a http://www.fn.hu/belfold/20080910/kiengedik_bortonbol_fel/ oldalon. Kiengedik a bűnözőket, mert 3 év alatt nem tudtak itéletet hozni. Pedig van rá példa, hogy a tüntetők ellen gyorsított eljárással képesek itélkezni. Még szerencse, hogy nagyrészét megsemmisítette a feljebbviteli bíróság.
Azért lenne mit tenni ezen a téren is.
Üdvözlettel: Lófő
Jogrend! Nincs!
Azért nem hoznak íatéleteket még az eggyértelmű ügyekben sem , hogy lehessen látni ,szabad gyilkolni ma magyart ebben az országban . Ezért felbátorodnak , és ujabb és újabb hasonló bűncselekményekkel találkozhatunk .Ha ugyan ezt , magyar teszi cigány ellen ,azonnal van bírósági kapacitás ( Lásd 3 fiatal megpofozott egy kötekedő cigány nőt ) ,nincs bírósági túlterheltségre hivatkozás és a lehető leg szigorúbb büntetéseket róják ki . A politika által irányított bírósági gyakorlat az oka ,a mindenapi etnikai gyilkosságoknak ,betöréses és garázda bűncselekményeknek .
Yoda alszik?
Eggy ideje elaposodni látszik a portál .Szinte nincs is új hír .Pedig például most derült ki az újságok szerint ,és Juszt szerint a fidesz zsenialitása Kaya Ibrahimnak eladott cégekről,azok köztartozásairól .Eggy újabb disznóságról.
De magyar embert gyorsan lecsuknának.
Eggy magára valamit is adó ember ad arra hogy munkálya után csak is jól ítélhessék meg őt ,mint embert .Szégyennek tartja ha olyan munkát ad ki a keze közül ami mellé büszkén nem állhat oda .De kik is dolgoznak a bíróságokon? Adnak munkájuk jó hírnevére ?
Jó munkát végeznek, a társadalmunk teljes megelégedésére ? Aligha ! Csak hogy nem törődnek vele hogyan is ítéljük meg mi munkályukat .Olvastam a talmud -ot.Tehát minden gój az állatokkal egyenértékűnek kell tekinteni.A gój nem számít mit mond ,mi is a véleménye. Tehát ez van a dolgok mögött? A bíróságok munkálya kritikán aluli . 13 hónappal ez előtt 15 cigány a nyílt utcán megtámadott ,autómat összeverték .Én azért élek mert autómból nem bírtak ki venni . Fel is jelentettem őket ,bíróságon van az ügy 13 hónapja !! Ugye ha magyar emberek tették volna mindezt ,ki sem jöhettek volna az előzetes letartóztatásból. Ezek meg eggyetlen percig bent sem voltak !! Meghalt Mátyás ,oda az igazság ? .Mikor lessz itt rend ? Mert ha rend volna ,akkor mondjuk most 2008 09 10 én 19óra 39 kor szólhatnék a rendőrségnek ,hogy az ablakom alatt, szegény segélyeken tengődő cigány gyerekek verik a petárdákat ,szépen egymás után. ( Magyar gyerektől ,még csak véletlen sem láttam ugyan ezt ) Hiszen van pénz miből ,petárdákat vegyenek .Én meg aludnék mert reggel 4 kor kelek ,hogy gyurcsi kasszályát megtölthessem ,hogy még többet adjon szemét cigóknak ,esetleg még petárdára is .És mivel a nappal náluk evésre meg alvásra való ,jöhet az éjszaka ,a nyüzsgő gondtalan éjszaka .Már mint a cigóknak ,de nem nekem ! A rendőrség ?Hívjíam ki ? Minek ? Halgassam korholásukat,hogy ugyan mi a jó büdös francnak adtam nekik munkát .Persze ugye tenni nem tudnak ,és nem is akarnak tenni semmit.A börtön ,meg szanatúrium!!! Már régen nem tölti be azt a célt amiért létrehozták.Nincs visszatartó ereje a börtönöknek,a büntetéseknek.De persze ez sem zavarja azt ,akinek az lenne a munkálya hogy aki egyszer a börtönbe be kerül, az ne akarjon még egyszer oda kerülni.Irtózzon tőle ! Na de ehhez jó munkát kellene végezni a törvényhozóknak ,és a bíróságoknak is .Majd,talán,eggyszer. ?? Majd ha munkályukra igényes emberek ülnek azokon a posztokon ,ahol jó munkát is lehetne végezni De ehhez munkályukra igényes emberek ,hivatalnokok,bírók,és politikusok kelenének.
Az emberrabló rendőrök pedig csak felfüggesztetett
ítélettel megúszták (ez friss hír). Míg a tüntetőknél egy rendőr autóba rúgásért letöltendő börtönre ítélték rögtönítélettel. A szervezett nehézfiúkat pedig kényelembe helyezik saját összerabolt otthonukban. Az emberölő írástudatlan bűnöző cigány pedig szabadlábon "védekezik".
A bíróságot és az ügyészséget a politikusokkal együtt bezárnám a buzi cigányok közé úgy 10 évre. A családjaikat pedig munkatáborba vagy számüzetésbe örökre.
Nukleon, kedves
Néha annyira keményen tudsz fogalmazni, hogy meghűl bennem a vér és megijedek tőled. :)
Vacilla
Elgondolkodni rajta érdemes.
http://jobbik.hu/
Pörzse Sándor itt rávilágít néhány fontos megtörtént kérdésre .
Kemény?
Kedves Vacilla. egy tüntetőt azért ítéltek letöltendő börtönre, mert egy arra járó provokáló rendőr az autójával majdnem eütötte és ezért az a rendőrautó lökhárítóját rugdosta.
A koszi-klánt és a feketesereget ítélet hijján hazaengedik, mert ugye 3 évig húzni egy ügyet azt tud a bíróság, ha köztörvényesről van szó. De ha magyar hazafiról, akkor már a kamu-rendőr hamistanúzás is elég egy zaftos rögtönítélethez. Persze aki nem tud, vagy nem akar, vagy nem úgy nevelték, hogy a tanultabb tiszeletreméltó bírót és családját, egzisztenciáját ne fenyegesse (akár fölülről pl. Göncz, Gyurcsányi stb.., akár alulról a szervezett alvilág), azt villám módon el lehet ítélni. De a nehézfiúk az más asztal. Ott, egy embergyilkossal szemben még a bírói pulpitus sincs elég messze a vacogó bíró és a kőkemény 100 kiló cigánymaffia között. Így szabadláb, vagy 3 év után alkotmányos "mehet haza"...
Még bizonyított több emberen előre megfontolt szándékkal haszonszerzés céljából szervezett bűnözés keretei között különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért is.
Így nincs min csodálkozni, ha az ember átlátja, az elhallgattatott kötekedő ügyészségi szóvívő igazat mondott és a rendőrség pedig hazudott..
De az ügyészség egységes, ha a rendőrséget ki kell mosni a szarból. A rendőrség pedig egységes, ha az államot még a szigorúan védett állatfajok kipusztítása árán is megvédje...
Függetlenül attól, hogy az ő családjukat is kiírtotta a politikai elit.
Ebben a "csendes többségnek" is felelőssége van.
Kedves Vacilla írok egy e-mail-t neked ha kéred. :-)
Kedves Vaci :-)
Én is szeretnélek megismerni... De e-mailezni nem szoktam. Van jobb ötlet?
Nukleon, kedves
Ezt kérdeztem. Hogy mit szeretnél. Értem, hogy nem szoktál e-mailezni. Akkor mit szoktál? Hm? Hogy mit nem akarsz az kevésbé érdekel, mint az, hogy mit akarsz. És ha esetleg személyesen szeretnél találkozni, jó, állok elébe, de azt semmiképpen nem egy közösségi oldalon óhajtanám egyeztetni. Marad tehát a mail. Tökéletes szerintem egy msn egyeztetésre, egy telefonszámcserére vagy egy találkozó megbeszélésre. Ennyit kibírsz, ha ki akarsz. Ugye? :-)
Vacilla
Kedves Nukleon
Válaszoltam, nem vacilla@freemail.hu, megírtam a helyeset.
Vaci
:-)
És? Vagy most mit szeretnél? Ja, láttad a Jobbik Hírpótló Híradóját? Nagyon jó, ugye? :)
Vacilla
Jogászok nyílt levele
Elég szomorú, hogy csak ennek a négy tiszteleterméltó úrnak volt hajlandósága (és bátorsága!) megírni ezt a levelet! Remélem, el is jut a címzettekhez!
Legnagyobb baj, hogy a magyar rendőrségen belül - valószínűleg a már ötödikéve tartó szoclib regnálásnak köszönhetően - megint eluralkodott a "felsőbbrendűségi tudat", ami a Kádár-korszakban, meg előtte volt jellemző, azaz: "csak mi, rendőrök vagyunk tisztességes, rendes állampolgárok, a többi vagy bűnöző, vagy az lesz, vagy fasiszta, tehát rács mögé velük!"
Ezt erősítette "gyucsrányi" et az MTV székháznál történt, nyilvánvaló provokáció után, számos kijelentésével!
Az a Petrétei nevezetű nyikhaj pedig jobban tenné, ha visszaadná a jogi diplomáját, ha van nek...
Legnagyobb baj, hogy 16 évvel ezelőtt nem hajtották el a búsba a teljes rendőri, katonai és főleg titkosszolgálati vezető állományt! Kutyából nem lesz szalonna! Ma is ezek és "neveltjeik" vannak parancsnoki és vezető oktatói poziciókban!
Már vagy 2 napja nem
Már vagy 2 napja nem elérhető a Kurucinfo oldala. Fenn vannak a bírák adatai más oldalakon is ?
Bolygónk immunrendszere igyekszik megszabadulni az embertől.( Kurt Vonnegut )
Bizony, blokkolták!
Bizony, blokkolták a www.kuruc.info.hu oldalt! Most, két perce próbáltam!
Szemét NBH! Ámbár volt a hajdai BM-ben is egy internet-figyelő csapat, éppen az Informatikai (?) főosztályon, a hajdani műegyetemi lap egykori fotoriportere, Urbán Tamás volt a főnökük!
Csaba bácsi ne keltsetek rém hírt
Yoda
KURUC INFO tényleg elérhető!
Csak a Google keresőre kellett beírni és már be is jött! Nem akartam rémhíreket terjeszteni, bár jobb félni, mint megijedni! Az ördög nem alszik!
Egyébként - azon kívül, hogy közölték a bírók, ügyészek nevét, telefonját, esetleg címét, meg hírt adnak a rendőri szemétségekről, ez a kurucinfo csak arra jó, hogy megossza a nemzeti oldalt! És ez nagy baj!!!!
Csaba bácsi!
Ezt viccnek szántad? Méghogy az a honlap osztana meg nemzeti oldalt, amelyik tényfeltár és olyasmit is leközöl, mit a "nemzeti média" sem mer?
És mivel osztja meg
a nemzeti oldalt? Ha ezt kifejtenéd valószínűleg okosabbak lennénk.
Yoda
VDG csak téged blokkoltak
az NBH-sok. A kuruc.info most is bejön, tegnap is bejött. Elérhető.
Yoda
Ezt az üzenetet kapom:(
http://www.kurucinfo.hu/
A kért weblap nem elérhető! A hiba lehetséges oka, hogy Ön rossz URL címet írd be, vagy a honlaphoz nem tartozik tárhely.
Bolygónk immunrendszere igyekszik megszabadulni az embertől.( Kurt Vonnegut )
Figyelj adam
azért nem segítettem, mert 3 nappal ezelőtt is kuruc.info volt a cím, és legalább egy fél éve/éve ez. Eddig látogatta a VDG, most hirtelen elfelejtette?
Yoda
hüm? ezt nem értem, de nem
hüm? ezt nem értem, de nem az én hibám:) akkor meg mi folyik itt?













És akkor mi van? Kik ezek? -kérdi gyurcsány(i) tolvajivadék feri
Szépen fogalmazott nyílt levél!Több mint két éves! Az ÁVH azóta méginkább vérszemet kapott. A"független" bírák is!
Elítélendő nevük nyilvánosságra hozatala? Azon "igazságszolgáltatóké", akik nemhogy a munkájukat nem végzik rendesen, de tisztjükre teljesen alklamatlanok? S ahogy, ha burkoltan is kiolvasható az Önök nyílt leveléből politikai megrendelésre dolgoznak? Azóta is!?
S elítélendő nevük nyilvánosságra hozatala?
Na ne hülyéskedjünk. Önök komoly emberek. Ha tisztában vannak a megnevezett bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértésekkel, miért felejtették ki Nyílt Levelükből a felelőségre vonás, mégpedig - a dolog súlya és a hatályos törvények szerinti - a büntető felelősségre vonás követelését?
Vagy netán - márcsak koruknál fogva is - mélyebben ismerik, esetleg meg is tapasztalták 1990 előtti hivatali munkájuk során, mit jelent a vétkes, a néma és a cinkos szó egy adott rendszerben?
Szóval ne ítéljék el az úgynevezett, mára szitokszóvá alakult demokrácia no meg jogállamiság (hahaha) nevében azokat, akik személynevükön merték nevezni a vérbírókat.
Követeljék inkább büntetőjogi felelősségre vonásukat, s az Igazságügyi Karból való eltávolításukat, akkor, de csak akkor elismerem, és az ország legnagyobb része elismeri kiállásukat. Higgyék el, az nagyot szólna! Addig pedig a címben a válasz.