Si vis pacem, para bellum!

Gazdag László: A chilei Pinochet-rezsim gazdaságpolitikája „magyar” módra

A Gyurcsány-beszéd után
Bokros-csomag, Gyurcsány-csomag
Az 1995. március 12-én meghirdetett Bokros-csomagról már sok mindent elmondtak, többnyire melegen méltatták, mint a nemzetet (nemzetgazdaságot) megmentő bölcs, bátor lépést stb. Már megkezdődött a hozsánnaéneklés a Gyurcsány-csomag dicséretére is, mint „bátor”, bölcs lépés...
Hadd legyek most egy kicsit „ünneprontó”, keveredjen a hozsánna-áradatba egy halk, disszonáns hang, afféle illyési-bartóki kavicszörej…

1990-ben a Fidesz 26 mandátumot szerzett a választásokon, 1994-ben már csak húszat.
1998-ban a Fidesz már 142 mandátummal az ország legerősebb pártja lett! Mi történt az 1994–98 között eltelt négy év alatt?
1994-re az MDF, az ország egykor legerősebb pártja elolvadt, mint a tavalyi hó, törpe pártocskák alakultak belőle, az MSZP abszolút többséget szerzett. Hangsúlyozom: abszolút többséget! Akár egyedül is kormányozhatott volna.
A Horn-kormány nyolc hónapig totojázott, mindenki várta a megígért fene nagy „szakértelmet”, amiről hamarosan kiderült, hogy híre-hamva sincs, a kabinet azt se tudja, hogy milyen irányba induljon. Békessy László, a „búsképű” pénzügyminiszter (valahányszor megjelent, ha egy virág lett volna a kezében, az is elhervadt volna) siránkozott, panaszkodott, az ország hajója meg hánykolódott a világgazdaság viharos tengerén, kormány és kormányos nélkül.
Végül Békessy ment, és jött az „országmentő”: Bokros Lajos. Programja roppant egyszerű, a Világbank és az IMF szakértői nyalogatták mind a tíz ujjukat, ennél „ragyogóbbat” ők sem tudtak volna produkálni: meghúzni a nadrágszíjat, lehetőleg azokon igazán, akiknek már nadrág-(szíj)uk sincs!
Az eredmény: hatalmas életszínvonal-zuhanás, az infláció elszabadulása (pontosabban tudatos felpörgetése), tíz százalékponttal ugrott meg a pénzromlás rátája, 18%-ról 28%-ra. A kamatláb is követte a pénzromlás ütemét, az eredmény: csak a kamatok növekedése miatt 160 milliárd forinttal (1996-os árakon!) nőtt az államháztartás hiánya. Miközben tandíjon, oktatók elbocsátásán, kórházi ágyak megszüntetésén keresztül értek el egy-két milliárdnyi megtakarítást...
Természetesen a nadrágszíj meghúzása csupán a plebsre korlátozódott, „ott fönn”, az „Olimposzon” tovább tömte a zsebét egy szűk csoport. Mellesleg a Bokros-csomag igazi célja éppen ez volt: a kisember zsebéből kihúzott kis forintokat átcsoportosítani néhány száz vagy ezer milliárdos nagyvállalkozó zsebébe. Merthogy kapitalizmust akarunk, ahhoz kapitalisták kellenek, és mi nem várhatunk évszázadokat, mint Nyugaton, nekünk az „eredeti tőkefölhalmozást” le kell rövidíteni. Erre ment ki a privatizáció(nak elkeresztelt szabadrablás), amely Hornék alatt is folytatódott gőzerővel..
Mondanom sem kell, hogy a „baloldali” kormány gazdaságpolitikája akkor nagyjából megfelelt a két évtizeddel korábbi chilei Pinochet-rezsim igencsak szélsőjobboldali gazdaságpolitikájának. Hozzáteszem, hogy az 1973-as chilei fasiszta puccs után (is) iszonyú nyomor következett a társadalom többsége számára. Az infláció három számjegyű volt, a GDP zuhant, a lakosság fogyasztásának színvonalával együtt.
Végül 1979-ben Chilébe érkezett Milton Friedman, a Nobel-díjas amerikai közgazda, a monetarizmus atyja, és elmagyarázta a katonai juntának, hogy hagyjanak föl a fiskális restrikcióval, a nadrágszíj-összehúzással, mert egy baloldali forradalom fogja őket előbb-utóbb elsöpörni. Friedman azt javasolta, hogy törjék le az inflációt, azt tekintsék egyes számú közellenségnek, és ha ezt megteszik, akkor a gazdaság magától visszatér az egészséges növekedés pályájára. A tábornokok elfogadták ezt, és ezután kezdődött meg Chile kilábalása a szörnyű gazdasági válságból. Ezt azért részleteztem itt, mert sokan ma is tévesen a „megszorításoknak” tulajdonítják a későbbi chilei gazdasági föllendülést. Hangsúlyozom, hogy éppen a megszorításokkal való szakítás indította el Chilét eme föllendülés útján!
A Bokros-csomag nagyjából a Pinochet-junta első hat évének katasztrofális „eredményeit” ismételte Magyar-országon: a nyomor példátlan fokozódását.
 
A Bokros-csomag
az alapvető problémákat
nem oldotta meg
 
Ugyanakkor a Horn-kormány nem nyúlt az alapvető gazdasági problémákhoz, hagyta tovább zülleni, tönkremenni az agrárszektort, lecsúszni ezáltal a vidéket.
Nem nyúlt a nagy elosztórendszerek reformjához, és nem kezdte meg a gazdasági makroszerkezet átalakítását, vagyis a gyárkéményes ipar leépítését, és annak romjain a fehérköpenyes gazdaság fölépítését. Persze, még az Antall-kormány idején, végbement egy spontán, anarchikus leépülési folyamat a nehéziparban, de ez nem érte el a „kritikus tömeget”, vagyis alapvetően nem változott a makroszerkezet: túlságosan magas maradt a mai napig a konzervatív energia- és nyersanyagfaló ágazatok (nehézgépipar stb.) aránya, túlzottan importfüggő maradt a gazdaság, ami a nyersanyag- és energiaimportra, valamint alkatrészimportra vonatkozik.
A külföldi tőke sem változtatta meg az összképet: alkatrész-összeszerelő tevékenység, olcsó bérekre alapozva, vagyis egy gyarmati jellegű munkamegosztás fönntartása!
Székesfehérvár térségéről leírták, hogy „a világ leggyorsabban fejlődő 10 régiója közé tartozik” (1995, Financial Times). Nos, egy 2002-es dolgozatban olvasom, hogy Székesfehérvár eme sikertérségében a munkaerő 80%-a (!) kétkezi fizikai munkás, ezen belül több mint 50% a segéd- vagy betanított munkás. Ennyit a „sikertörténetről”.
Fölhívom a figyelmet arra, hogy az olcsó bér sohasem versenyelőny, ellenkezőleg: az adott ország versenyképességét rontja, az elmaradottságot konzerválja. Ez abból az egyszerű tényből következik, hogy az olcsó bér a legfontosabb tényező, a humán tényező leértékeltségét jelenti, márpedig e tényező leértékeltsége az e tényezővel történő bűnös pazarlást eredményezi, és persze taszítja a technikai fejlődést eredményező beruházásokat. Hiszen „túl olcsó” a munkaerő ahhoz, hogy munkaerőt kiváltó beruházásokat eszközöljünk!
 
A vidék elárulása
 
A Horn-kormány egyik legnagyobb bűne az volt, hogy folytatta elődje bűnös agrár- és vidékpolitikáját. 1996-ban részt vettem egy szekszárdi politikai agrárfórumon. Döbbenten hallgattam, hogy az alapvetően „baloldali” gondolkodású agrárszakemberek elkeseredve dühöngenek, és kijelentik: ez a kormány elárult bennünket, ezt a kormányt le kell váltani!
Déja vu! Ma hasonló hangokat hallok a társadalom minden rétegéből, s főként azoktól, akik az MSZP-re szavaztak 2006-ban. Düh és elkeseredettség mindenütt.
Az agrárszektor rendszerváltás utáni visszaesése nagyobb volt, mint a II. világháború alatt. 1990 és 1998 között (két kormány regnálása alatt) szétvertek egy nem tökéletes, de működőképes és továbbfejleszthető agráriumot, úgy, hogy nem állítottak a helyébe egy fejlődőképes új modellt.
Mindkét kormány egyformán felelős volt ezért. Az üzemméretek szétaprózása, az élelmiszeripar és -kereskedelem elkótyavetyélése, az integrációs láncolat több ponton való szétszakítása tragikus eredménnyel járt, miközben versenytársaink (akik nagyon is féltek a mi mezőgazdaságunk versenyképességétől) a markukba röhögtek. Félreértés ne essék! A múlt rendszerből örökölt agrárstruktúrát át kellett alakítani. De nem így!
A Horn-kormány folytatta ezt a bűnös agrárpolitikát, elárulva a vidéket, az agrártermelő tömegeket.
Az életszínvonal drasztikus zuhanása is az agrártermelőket sújtotta leginkább, hiszen egyharmaddal zsugorodott a belső fogyasztás. Számtalan agrártermelő ment tönkre pár év alatt.
 
Hatás a külkereskedelmi mérlegre
 
A magyar gazdaság immár három évtizede van kitéve a „húzd meg – ereszd meg” hektikus rángatózásoknak.
Látható, hogy a fiskális berántásokból következő rövid távú tartalékok már régen kimerültek, a Bokros-csomag már külkereskedelmi aktívumot sem tudott kicsiholni. A magyar gazdaság egyensúlyi zavarai rögzültek, súlyos veszélyt hordozva a társadalomra: folytatódik a tragikus eladósodás. E zavarok oka az elavult gazdaságszerkezet, és nem a lakossági „túlfogyasztás”, nem a „túl magas” bérszínvonal, a „megalapozatlan” béremelések!
 
Helyreállítási periódus
 
Végbement ugyanakkor 1997 után egy helyreállítási periódus a magyar gazdaságban, vagyis az 1990 és 1996 közötti spontán, anarchikus leépülési, összeomlási folyamatot egy „magára találási” periódus követte, vagyis a gazdaság (önmagától, a Bokros-csomagtól függetlenül) elkezdett regenerálódni, a lakosság elkeseredett, szívós munkájának az eredményeként.
Jánossy Ferenc dolgozta ki a helyreállítási periódusok elméletét, az 1960-as években, főként a két világháború utáni fellendülés magyarázatára. Ennek lényege, hogy egy háború vagy egy súlyos válság után a gazdaság átél egy helyreállítási periódust, amikor meredeken növekszik a termelés trendje, majd amikor eléri az eredeti, megzavart trendet, akkor belesimul abba.
Amikor arról lelkendeztek egyesek, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme a duplája az EU átlagának, akkor két dolgot felejtettek el:
1. Alacsonyabb bázisról mindig „könnyebb” gyorsabban növekedni.
2. Itt csupán egy helyreállítási periódusról van szó, amely hamar kimerül, és a növekedés lefékeződik.
Még annyi megjegyzést ehhez, hogy a magasabb bázisról induló lassabb növekedési ütem 1 százalékpontja abszolút értékben (dollárban) többet jelenthet, mint az alacsonyabb bázisról való növekedés 4-5%-a, ami a „csodálatos” magyar növekedés esetében tökéletesen igaz – sajnos. Vagyis a mi magasabb növekedési rátánk nem jelentett ezekben az években gyorsabb gyarapodást euróban mérve, mint mondjuk a jóval alacsonyabb ütemet produkáló Ausztriában. Ebből következik, hogy mi 1997 és 2003 között nem közeledtünk Ausztriához, a nagyobb növekedési ütem ellenére sem. De ezt már a II. világháború utáni évtizedek „hatalmas” szocialista felhalmozási-növekedési trendjeinek megtévesztő voltából meg kellett volna érteni a lelkendezőknek, hiszen a fejlett Nyugatét évtizedekig meghaladó növekedési ráta sem vezetett utoléréshez, a már említett ok miatt.
Az MSZP a Horn-kormány „áldásos” tevékenységének és a Bokros-csomagnak köszönheti csúfos és jogos bukását 1998-ban.
Utóirat 2006-ban: persze Gyurcsány Ferenc sem jobb a Deákné vásznánál, akarom mondani Horn Gyulánál. Miközben a média jelentős része a jobboldali populizmusról mennydörgött, Gyurcsány elhozta a baloldali populizmust. Aminek igazi lényege persze a „vizet prédikálni és bort inni” mentalitás. Érzek valami sajátos cinizmust abban, hogy a kormányülések a balatonőszödi „ingatlanban” zajlanak időnként, hiszen ezt a balatonőszödi kormányüdülőt „szerezte meg” Gyurcsány Ferenc, a volt KISZ-vezető, igen „sajátos” módon. Hitelből „megvette” az üdülőt, majd az állam azonnal visszabérelte, magyarán: az állam fizette a kamatokat és a törlesztőrészleteket. Az már csak hab a tortán, hogy az évek során az eredeti „vételár” többszöröse folyt be így (bérleti díjként) Gyurcsány Ferenc számlájára. Medgyessy Péter, aki Gyurcsányt fölkarolta, és bevezette a nagypolitikába, úgy mentegette pártfogoltját, hogy „csak élt a lehetőséggel”. Miféle jogállam az, ahol ilyen „lehetőségek” teremnek egyesek számára? Később Gyurcsány meghálálta potentátjának a jótéteményt: egy belső pucs-csal kiakolbólította őt a miniszterelnöki bársonyszékből, és a helyébe ült. Az más kérdés, hogy Medgyessy „fizetségként” kapott egy kis (megalázó) alamizsnát, mint „utazó nagykövet” költhet a világban évi 70 milliócskát az adófizetők pénzéből.
 
Egy százalékpont kamatláb
= 140 milliárd forint
 
Miközben a vizitdíjon, ágydíjon a kormány 30–35 milliárd forintot szeretne nyerni, a tandíjon, a tanítók, tanárok elbocsátása révén egy-két milliárdokat, addig egyetlen százalékpontnyi kamatlábcsökkentéssel 140 milliárd forintot nyer a költségvetés, amely 14.000 milliárd forint adósság után fizeti a kamatot. Ha csökken az infláció (racionális monetáris politika esetén csökken), akkor csökken a kamatláb, elolvad az államadósság kamatterhe.
Valójában ebből is látható, hogy nem a jövedelempolitika (nem a Medgyessy-kormány „megalapozatlan” béremelése) idézte elő a mostani válságot, hanem a rossz monetáris politika, amely újragerjeszti az inflációt, és fölhajtja a kamatlábakat. Medgyessy sokkal nagyobb hibát vétett, amikor 2003. június 10-én leértékelte a forintot. A Jegybank drasztikus kamatemelésre (6 százalékpont) kényszerült, és tessék beszorozni 140 milliárd forintot hattal! Az eredmény 840 milliárd forint. Ennyivel romlott azonnal az államháztartás egyenlege.
Miközben kénytelen vagyok védelmembe venni a Medgyessy-kormány közalkalmazotti béremelését, aközben rá kell mutatnom arra, hogy e kormány felelőtlen forintleértékelése sodorta fizetési válságba az országot. Miért fontos ez? Azért, mert mindenki a béremelésekre mutogat, mint legfontosabb okra. Holott egész másutt keresendő a válság oka.
Szinte már komikus az a tény, hogy Demján Sándor a Medgyessy-kormány katasztrófapolitikájáról beszél, éppen a béremelésekre utalva, miközben személy szerint is súlyos felelősség terheli őt (Demjánt) a válság valós okáért: a katasztrofális forintleértékelésért, hiszen egyik fő szorgalmazója és kikényszerítője volt annak, Széles Gáborral együtt.
A mostani ellenzéknek nagyon oda kell figyelnie, hogy helyesen tudja megjelölni a valós okokat, és el tudja választani az álokoktól. Ha az ellenzék is (tévesen) a béremelésekre mutogat mint okra, akkor hiteltelen lesz, hiszen bárki mondhatja: „az ellenzék is a megszorítások híve”!
Egy következő kormánynak a jövedelempolitikáról át kell helyeznie a súlypontot a monetáris politikára, illetve azzal összefüggésben a struktúrapolitikára. A krónikus egyensúlyi zavarok oka (immár három évtizede) a rossz gazdaságszerkezet, míg a periodikus válságok oka a monetáris politika.
 
Rossz a diagnózis
 
Nem a jövedelempolitika, hanem a monetáris politika a válság oka.
Nem kívánok foglalkozni Gyurcsány Ferenc május 26-ai beszédének egyéb vonatkozásaival (stílus), egyetlenegy dologra koncentrálok: teljesen hibás a diagnózis, amit adott, és ebből következően a terápia is eleve hatástalan, sőt, inkább csak árt.
Először is, mint említettem, nem a jövedelempolitika (túlzott bérkiáramlás) idézte elő a jelenlegi válsághelyzetet (fizetésképtelenséghez közeli állapot), hanem a hibás monetáris politika. Ez utóbbit a kormány és a jegybank együtt „hozta össze” 2003 júniusától kezdve.
Másodszor: a hosszú távú, krónikus (immár három évtizede tartó) egyensúlyi zavarok oka szintén nem a „jobban élünk, mint a teljesítményünk” okkal magyarázható, hanem az elavult, importenergia-, nyersanyag- és alkatrészigényes gazdaságszerkezet továbbcipelésével.
Éppen ezért a fiskális restrikciós intézkedések ugyanúgy hatástalanok lesznek, mint a Bokros-csomag volt 1995 után. Az elosztás és fogyasztás felszíni szféráira koncentráló gazdaságpolitika eredménytelensége ez, mert nem képes felismerni, hogy a gazdaság mélyáramaiban (makroszerkezet) húzódik meg a problémák gyökere.
A magyar gazdaság szerkezeti átalakulása a rendszerváltás után, külföldi tőke segítségével, felemás módon, súlyos ellentmondásokat hordozva ment végbe, illetve inkább nem ment végbe, vagyis a változások mértéke nem érte el a kritikus tömeget. Ma egységnyi GDP-hez mi 2–4-szer több energiát és nyersanyagot használunk föl, mint Ausztria, Svájc stb. Egységnyi GDP-re vetített veszélyeshulladék-kibocsátásunk 80-szorosa (!) Svájcénak.
Mindezt determinálta az olcsó munkaerőre és adókedvezményekre mint „versenyelőnyre” alapozott, és persze alapvetően téves, működőtőke-csalogató stratégia, amelyet 1990 óta minden kormány alkalmazott.
Bármilyen mértékű volt az elmúlt másfél évtizedben a termelés és az export növekedése, ezek ütemét vagy meghaladta, vagy legalábbis követte az import növekedése, mégpedig nem a fogyasztási célú behozatalé, hanem a termelési célúé. Ez a problémák alapvető oka, és nem a „lakossági túlfogyasztás”.
A krónikus egyensúlyi zavar persze még nem válság. Kell valamilyen monetáris baklövés, hogy azzá mélyüljön és terebélyesedjen.
Az első számú súlyos hiba a monetáris és fiskális lazaság együttese: vagyis az állami túlköltekezés és az inflatorikus tendenciák figyelmen kívül hagyása. Ez utóbbit úgy is fogalmazhatnám, hogy elhanyagolta a gazdaságpolitika az infláció elleni küzdelmet az elmúlt másfél évtizedben.
Kóka János gazdasági miniszter két ízben is tartott előadást a gazdaságpolitikáról azon az egyetemen, ahol oktatok. Mindkét alkalommal elmondta, hogy „dübörög a gazdaság”, hogy minden rendben, a reálgazdaságot már „helyre tettük”, csak a monetáris oldalt kell még kicsit kiigazítani. Föltettem neki pár kérdést, és mondtam is néhány kőkemény tényt, de nem értette meg, nem is érthette, hiszen alapvető makroökonómiai ismeretekkel nincs tisztában, nem is lehet, már csak végzettségénél fogva sem.
 
A válság valódi okai
 
De nézzük a jelenlegi válsághoz vezető döntő lépést! Bizony Gyurcsány Ferenc téved, amikor az elmúlt négy évre mutat vissza, ugyanis csupán az elmúlt két és fél év a ludas a mai súlyos helyzetért. A Medgyessy-kormány 50%-os közalkalmazotti béremelése, valamint korábban az Orbán-kormány minimálbér-emelése nem generált inflációs nyomást, kiderült, bebizonyosodott, hogy Magyarországon nincs ma bérinfláció (általában költséginfláció). Valójában az infláció mélyebb oka nálunk a fent említett elavult makroszerkezet működése.
Természetesen már az Orbán-kormány idején volt egy komoly eladósodási hullám, ami a Medgyessy-kormány idején is folytatódott, de hangsúlyozom, hogy nem a jövedelempolitika volt ennek az oka! Elmaradtak az államgépezet karcsúsítására vonatkozó reformok, valamint érvényesült a felelőtlen fiskális lazaság. Ez utóbbira jó példa volt Gyurcsány és Kóka többszöri kijelentése, miszerint azért folytatjuk ilyen ütemben a költekezést, az autópálya-építkezést, mert majd ezek a beruházások indítják el a gazdasági fellendülést. Ez volt közönséges hazárdjáték, és nem a béremelések meglépése! Tovább nyújtózott az állam, mint a takarója, de nem a bérkiáramlás révén, hanem az indokolatlan gazdasági szerepvállalás révén.
A válsághoz vezető végső lökés a 2003. június 10-ei forintleértékelés volt, amely elindította a kamatlábakat fölfelé. A Jegybank 6,5%-ról először 9,5%-ra, majd 12,5%-ra emelte a kamatlábat. Nem tehetett mást, mert a forintleértékelés miatt meglóduló inflációt meg kellett fogni. Ha a Jegybank hagyja elszabadulni az inflációs spirált, annak a kárai még súlyosabbak lettek volna. (Könnyű az inflációt feltornázni, de nagyon nehéz „visszaparancsolni”.)
Az államadósság ma 14.000 milliárd forint, tehát egy százalékpontnyi kamatemelés 140 milliárd forinttal rontja az államháztartás egyenlegét. De itt 6 százalékpontnyi volt az emelés! 6 × 140 Md Ft = 840 Md Ft. Ennyivel romlott egy év alatt az államháztartás egyenlege. Miről is beszélünk? Most az egészségügyet érintő megszorításokon a kormány 30–35 Md Ft-ot akar nyerni. Ez sem fog sikerülni, de nincs is értelme. Ha következetes antiinflációs politikával sikerülne elérni a pénzstabilitást (zérus infláció), akkor a jegybanki kamatlábat akár két százalékpont körülire le lehetne vinni.
12 százalékpont mellett az összes kamatfizetési kötelezettség: 12 × 140 Md Ft = 1680 Md Ft/év. (A fönti 840 Md Ft csak a kamatnövekmény eredménye volt.)
Íme, itt a bizonyíték, hogy az igazi tartalékok nem a jövedelempolitikában vannak (nem is lehetnek, hiszen alacsonyak a jövedelmek), hanem a monetáris politikában. Mellesleg az egy főre jutó GDP terén hazánk az Európai Unió (25-ök) átlagának 60%-át éri el, míg a bérszínvonal terén csupán a 42%-át, és a nyugdíjszínvonal még ez alatt van. Ebből következően nem igaz az, hogy a teljesítményünk fölötti szinten fogyasztanánk. A „tücsöknemzet” legendáját jó lenne elfelejteni végre!
Hozzá szeretném tenni ehhez, hogy a magyar származású Nobel-díjas közgazda, Milton Friedman szerint az elmúlt másfél évszázadban minden válságot a meggondolatlan monetáris beavatkozás idézett elő, még az 1929–33-as nagy világválságot is. Nagy Pongrác A rendszerváltás gazdaságpolitikája c. könyvében (Akadémiai Kiadó, 2004) szintén kifejti, hogy a monetáris politika baklövései idézték elő korábban is a válsághelyzeteket, például az 1994. évit.
A megoldás lépései:
1. Az infláció és így a kamatlábak letörése (egy-másfél év).
2. A gazdasági makroszerkezet tudatos átalakítása (10-15 év).
Ilyen egyszerű? Igen, ilyen egyszerű! Gyurcsány Ferenc tehát téved, amikor azt állítja, hogy hazudtak, mert eltitkolták az ország súlyos gazdasági helyzetét, és hagyták, hogy a „nép” jobban éljen, mint tehetné. A bajok oka ugyanis egészen másutt keresendő, a megoldással együtt.
Lehetséges kibontakozás az életszínvonal romlása nélkül! Sőt, csak így lehetséges valódi kilábalás, kibontakozás. A fiskális restrikció értelmetlen, sőt káros, mert a legfontosabb tényező, a humán tényező leértékelését eredményezi...
 
forrás: www.kapu.cc

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

eid clothes

Barátom hogy Dresses

Egy igaz barát gyógyszer az élet. Igaz ember egy társas jellegűek, és szintén a társadalmi csatornát.
Van más barátok életkor szerinti sorrendben. kurtis Mint gyermek motorháztető barátai hívják darab barátok. A szakmai korban van társaik barátok, baráti tudjuk megosztani a gondjainkat, szenvedések és egymással ötleteiket. wedding clothes Egy jó barát mindig ott van, hogy ő foglalt, indian wedding clothes vagy bármi. Ő mindig hoz valamilyen ajándékot az imént, hogy boldog légy. Barátaid néhány tulajdonságokkal, mint ő kell, eid clothes őszinte és együttműködő.

Pinochet

Iteljunk fair modon. Pinochet megmentette Chile-t az Allende-fele szovjet/bolsevik kommunizmustol. Chile Del-Amerika legirigyeltebb orszaga, szabadkereskedelmi es szabad utazasi jogositvanyai vannak Eszak-Amerikaval es a vilag legtobb demokraciajaval. Pinochet-nek koszonheti a chilei nep mindezt. Ne hasonlitsuk mar ossze Qurcsany tarsasagaval. Enyhen szolva is feluletes.

pinochet "érdemei".

"Pinochet megmentette Chile-t az Allende-féle szovjet/bolsevik kommunizmustól"

-ezt kifejtenéd?

Miért volt hogy a katolikus papok jórésze anno az Allende-féle "Bolsevizmus" mellett tört lándzsát?

Kuba a másik jó példa. Máig kommuniostázzák az ottani rendszert, holott az U.S.A. gyarmatosító politikájával áll szemben, ez a bűne. A kubai "ellenzéket" is az U.S.A. pénzeli, akár Pinochetet. Ezek történelmi tények. Talán vizsgáljuk meg ki volt Pinochet, ki Batista (És kiknek az érdekeit képviselték?) és aztán beszéljünk Gyurcsány-összehasonlításról...Mert amit leírtál, azok nem tények, csupán kiragadott történelmi foszlányok...

Teremtés koronája

azért ne mosd már össze egy demokratikus rendszerrel a Castro féle rendszert. Nem a nyúl viszi a puskát. Castro egy kőkemény diktátor, autokrata. Országában nem demokrácia, hanem személyi kultusz van van. A Castronak nem csak annyi a bűne, hogy szemben áll a USA-val.
Visszatérve az Allendére ne köverd össze a papság támogatásával. A papság nem az Allende-t támogatta, hanem az "istenadta nép" szociális felemelkedését. De azért ez sem volt olyan egyértelmű az Allende részéről. Én személyesen ismerek olyan katolikus papot, aki abban az időben Chileben szolgált, és a kommunista-liberális és cionista sajtóvaal ellentétben nem ez a véleménye
Yoda

adam

Ne felejtsd el, hogy a hetvenes evekrol beszelunk, amikor az orosz/kommunista veszely nagyon is jelen volt a nyugati felteken is, a tobbi kontinensrol nem is beszelve. Jol tette az Egyesult Allamok, hogy tamogatta a nicaraguai, egyeb kontra, kommunistaellenes mozgalmakat. Nem tortenelmi foszlanyokat irtam, hanem szuksegszeru cselekvest az amerikaiak szempontjabol. Ha nem tettek volna, lehet hogy a USSR meg mindig Magyarorszagon allomasozna.

és ott mit jelentett a

és ott mit jelentett a "kommunizmus", a "fidelizmus"? Puritán nyelvezetre lefordítva : az U.S.A.-val szembeni ellenállást, a nemzeti érdekek képviseletét, érdekérvényesítését a globális tökével szemben...nemde?  Akárcsk a mai honi "jobboldal"...nemde?

Pontosan megjelenited

az amerikaellenesseget. Amerika nem George W. Bush, Dick Cheney vagy Donald Rumsfeld. De nem is Nancy Pelosi vagy John Kerry. Sokkal de sokkal sokretubb naluk. Csak fejcsovalas kozben tudom a magyarorszagi jobboldali amerikaellenes kirohanasokat kezelni. Amerika a vilag eddig legjobban kitalalt orszaga. Az alkotmanya mondjuk a "second amendment-tel" kizarja, hogy gengszter maffiozok rendornek alcazva agyba-fobe verjenek csaladanyakat, papokat, nagymamakat. Ugyanis a gyava rendor elgondolkodna azon, hogy esetlegesen nem egy lefegyverzett tarsadalom ellen kuldik ki oszlatni es esetleg seggbe loheti a demonstralo. Az pedig plane gyomorforgato, amikor azok, akik szidjak Amerikat szeretnek legjobban megnezni.  Globalis toke Amerikaban a gazdasag egy szegmense. Messze nem a zome. Magyarorszagon a gazdasag zome. Amerikaban nem fugg az ember a globalis toketol, vagy annak munkahelykinalatatol. Nincs kiszolgaltatva senkinek. Oda megy ahova akar, annyiert amennyiert akar es akkor kuldi el a fonoket a bubanatba, amikor eppen kedve tartja vagy elege lett. Amerika meg mindig az, ami miatt europaiak tomegei idejonnenek. A lehetosegek hazaja.

kedves beju, a second

kedves beju,

a second amendmenttel, a rendőrök ilyen és egyéb fajta felelősségre vonhatóságával mélységesen egyetértek. de nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától, Gazdag helyzetelemző írásától, melynek csak egyik pillére volt a Pinochet-összehasonlítás. És eljutottunk odáig, hogy mi a jó Amerikában és mi a rossz. Akkor már e helyütt megjegyezném: nem voltam még ott, de mindaddig nem is vagyok kiváncsi rájuk, amíg EU-polgári mivoltom ellenére leprásként kezelnek. Vízum, ujjlenyomat, etc.

Adam

Tenyleg elkanyarodtunk az eredeti tematol. Amit muvelnek a hataron, ujjlenyomat, iriszvizsgalat, vizum valoban gyomorforgato. Viszont Magyarorszagnak kellene/kellett volna mar regen feloldatni e kotottsegeket. Tobbszor megkerdeztem, hogy lehet, hogy Szlovenia az egyetlen orszag, amleynek vizum sem kell Amerikaba jonni? Ha ok el tudtak intezni, mi magyarok miert nem?

Kedves Beju!

Észak - Amerika azaz az USA mint demokrácia? Ugyan már.... Pinochet a néhány száz USD milliójával külfőldi bankokban és x hamis útlevelével a példakép? Akinek első intézkedései közül az egyik az volt -csupán pár héttel az 73.09.11-es államcsíny után, 73 októberében-, hogy "jogos tulajdonosáinak" (azaz az amerikai multiknak!) visszaadta a chilei rézbányakat, a chilei távközlést, stb. Na ne hülyeskedj! Nem beszélve arról, hogy függetlenül attól, hogy a -diktatura körülményei között érvényesített neo-liberális gazdaságpolítika egy ideig eredményesnek mutatkozott, az már nagyon rég volt, és már messze nem olyan fényes mint amilyennek akkor látszott? Ha nem tudod, itt A-Z-ig a "Bokros csomag" szintén szóra egyezik a Pinochet-féle "Programa de Recuperación Nacional"-lal. Ja, és bocsi, Allende marhára nem volt szovjet-bolsevik-kommunista, hanem szocdem (nem szeretem őket sem!) akit törvényesen választották meg elnöknek 1970-ben, és nem tett mást, minthogy a messze nem baloldali keresztény demokrata id. Eduardo Frei szocial és gazdaságpolitikáját folytatta. Továbbá, folytatta az állámosításokat (pl. a külföldi kézben (USA) lévő stratégiai értekü rézbányaszat állámosítását fejezte be!)
 Ne kezdjük újra ezt a jobb-bal hülye vitát, mert dél-Amerikában az un. jobboldal nem tett mást az elmúlt 60 évben, minthogy kiszolgáltatta az egyes országok nemzeti kincseit az amerikaiaknak, és alárendeltek a nemzeti érdekeket minden téren az USA-nak. Lehet, sok a tájekozatlan honfitársunk aki nem lehet tájekozott latin-amerikai ügyekben, sőt, ezért halmozottan bünös aki csúsztat  ezekben a kérdesekben. Ott a jobboldal a hazaáruló itt a bal. Ez ennyire egyszerü.
Rózsa-Flores Eduardo رﻭﺸﺎ ﻔﻠﻮرﺱ ﺃﺪﻭرﺪﻭ

Eduardo

Annyit jegyeztem meg, hogy Chile megkoszonheti Pinochet-nek a mai eletszinvonalat, amely messze kimagaslik Del-Amerikaban a tobbi kozul.  Hozzatennem, hogy Chileben nagyon sok a nemet emigrans, akik azert nem keveset tettek az orszag fellenditeseben. Osszehasonlitva mondjuk a szomszedos Argentinaval, ahol az olaszok vetettek meg a labukat, ossze sem lehet hasonlitani. Az amerikai tokenek egyebkent tokmindegy, de ott ahol del-amerikai jobboldali rendszereket tamogatott, a nemzetgazdasag es az eletminoseg javult. Ne legyunk teljesen kritikatlanok az amerikaiak szerepevel. Szemely szerint jarok Chilebe eleg gyakran es latom a chileiek hozzaallasat Pinochet rezsimjehez. Egyaltalan nem itelik el.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.