logo
Published on Jobbik.NET (http://jobbik.net)

Nostradamus, a nyirkai jóslat és a magyar jelen

By stoffán
Létrehozva 2007-03-28 21:46
Nostradamus, a nagy jövőlátó foglalkozott a magyarok sorsával, s ha XIX. századi hamisítvány is a ránk vonatkozó részlet, így is 150 évvel megelőzi a mai időszakot. Tehát valaki, aki az ő nyomdokain járt, szintén látott valamit, vagy feldolgozta a mester korábbi meglátásait. A nyirkai jóslat tudós emberei ötven évvel ezelőtt jelezték előre a magyar jelent, s ami a legfontosabb, mindkettőből kitűnik a nagy érvágás, majd az azt követő fellendülés, avagy vér után a remény.

Sokan kétségbe vonták a http://hunhir.hu/index.php?pid=ony&id=000364 szerepelteket, voltak, akik viszont teljes mértékben magukévá tették. Egy valami viszont biztos: évtizedekkel előre ennyire látni a jelenlegi magyar helyzetet, illetve az elmúlt egypár év történését, nem lehet csupán a véletlen, vagy a fantázia szüleménye. Szentmihályi Szabó Péter fedezte fel Nostradamus magyarokra vonatkozó jövendöléseit, s noha nyelvezete alapján azt állapította meg, hogy az 1840-es években íródott, nem tartotta kizártnak, hogy egy régi nostradamusi mű átdolgozása.

Ilyen szempontból tehát mindegy, hogy az 1800-as évek eleje, vagy az 1840-es évek, hiszen olyan előrelátás ez az idő függvényében, amit egy akkori reálisan gondolkodó ember semmiképpen sem képzelhetett el úgy, ahogy a jövendölések alapján a jelenkori magyar történelemre lehet következtetni.

Ha valaki egy kicsit is belegondol, egyből azonosítani tud történelmi helyzetet, szereplőt, és ami a legfontosabb, az egész látásmód tükrözi az igaz magyarokban mindig meglévő, kiolthatatlan reményt.

Zárójelben olvasónk megjegyzéseit közöljük, amivel természetesen akár a kapcsolódó fórumon is lehet vitatkozni.

A régi rablók egy csoportja
fondorlattal szerez hatalmat,
nagy ez a zsák és nagy a foltja,
szabad patkányok jót harapnak.
de meggyűlöli őket a nép,
a patkányok elmenekülnek,
elválik egymástól vörös és a kék,
hátrahagyják az eltékozolt földet.

(2006-os választások: MSZP-SZDSZ győzelem
hazugsággal; elválik egymástól az MSZP és az
SZDSZ)

Fiatal arc, hamar lesz első ember,
de az elnyomó rend bevégzi őalatta.
Hazugságból nem jön létre rendszer:
valaki lehetett volna, s nem jött el a napja.
Okos fiú, gondol a jövőre,
pénzzel foglalkozik, nem politikával,
Bőre alatt is pénz van, és vastag a bőre,
de nem jut magasra árulása által.

(véleményem szerint ez Gyurcsány, esetleg Kóka)

Róka, s hiéna vezeti a népet,
alattuk szétesik az ország,
a róka egyedül sokat téved,
a hiéna megássa a sírját.
Végtelen a nép ostobasága,
de lassan feltámad az új erő,
nem hallgat róka hiéna szavára,
Pannónia nem lesz dögtemető.

(Gyurcsány és Kóka vezeti a népet.
Bár ostoba a nép, de lassan feltámad ereje)

Idegen uzsorás sok magyar arannyal
kiszolgál elnyomót, idegen hatalmat.
A kis ország felett sötét angyal,
az Uzsorásnak csupán aprócska gyarmat.
Undok pofája akár az ördögé,
számolatlan pénzt nem ád, csak tanácsot,
eladja országát, mely sosem volt övé,
s vagy a tenger végez vele, vagy a rácsok.

(az uzsorás nem tudom ki lehet, de a nép haragja végez vele, vagy börtönbe kerül)

Magyar uzsorás sok idegen arannyal
kiszolgál elnyomó idegen hatalmat.
Kis ország felett sötét angyal,
az Uzsorásnak csupán aprócska gyarmat.
Undok pofája akár az ördögé,
számolatlan ad tanácsot, csak pénzt nem,
eladja országát, mely sosem volt övé,
gyilkos kór végez vele, vagy szégyen.

(itt sem tudom ki lehet az uzsorás, de sorsa meg van pecsételve)

Ötven esztendő lejártán új világ lesz,
a magyarok végre kézbeveszik sorsuk.
Nem a pénz lesz az úr, hanem a munka,
a törvény az uzsorásokat sújtja.
Az ország még sokáig nem lesz gazdag,
de többé senki sem hal éhen,
a néppel új királyt is választatnak,
s kezdődik elölről minden, mint régen.

(az 50 esztendő úgy gondolom az 56-os forradalom 50. évfordulója, amikor is a magyarok tényleg elkezdték kézbe venni sorsukat. Életbe lép a Szent Koronára alapuló történelmi alkotmány.)

A második ezredév után
Pannónia váratlan erőre kap,
királyok gyűlése lesz Budán,
de császáruk magyar marad.
Kelet s nyugat központja lesz,
egy évszázadra legyőzhetetlen,
szembeszállni velük nem érdemes:
uralkodik a Lélek és a Szellem.

(ez még nem teljesen érthető, de a második ezredév után az mostanában van)

Jön majd egy ember, a második
millenium után, ki felette áll
minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt,
ki Pannonföldről Istenhez kiált,
és Isten meghallgatja imádságait.
Ő lészen az, kinek uralkodása folytán
Pannnónia ismét erős lesz és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.

(új vezetője lesz az országnak, aki által újra erő lesz Magyarország. Ja, és a második milennium az 2000-ben volt, tehát az utána az mostanában van)

A kétezredik év után hamar
nagy lesz az ország és erős,
visszatér hazájába mindegyik magyar,
s magyar földben nyugszik minden ős.
De a magyar föld része lesz a nagynak,
erős királyság, melynek nincs határa,
a keresztények farkasai már nem ugatnak,
Krisztus ellenségeit a föld kizárja.

(ha visszatér hazájába minden magyar, az jelentheti az ország újraegyesítését is. A következő sor pedig ezt megerősíti, ugyanis az ősök (akik most esetleg Szlovák, Románr30; földben nyugosznak a trianoni szörnyűség miatt) csak akkor tudnak ismét magyar földben nyugodni, ha Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék ismét Magyarország része lesz.)

Az Erdőn túl él az ország jobbja,
de számában kisebbik része,
földjét az erősebb elrabolja,
ezeregyszázból nyolcvan évre.
Már csupán nyelvében él, de él még,
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
az ő küzdelmük hozza el a békét
és egységet minden magyaroknak.

(Erdély kivívja az autonómiát és visszajön az anyaországhoz. Ez elindít egy folyamatot, aminek az lesz a vége, hogy egyesül az ország újra.)

hunhír.hu


Source URL:
http://jobbik.net/index.php?q=node/4306