Si vis pacem, para bellum!

Kém(ek) – Kémelhárító(k) (FRISSÍTVE!)

Ez a címe a napokban Budapesten is bemutatott dokumentumfilmnek. A film az Uránia Filmmûhelyben Kiss Róbert rendező operatőr irányításával készült és tulajdonképpen Belovai Istvánról szól.
 
Belovai István hajdan, amikor még a magyar elhárításnál dolgozott belebotlott egy dokumentumba, amelyet valamelyik nyugati kém küldött, és amelyik a NATO védelmét biztosító ú.n. atomaknák telepítését mutatta be. Ez a védelem biztosította Nyugatnak, hogy az agresszív Szovjetunió a páncélosaival ne tudjon behatolni a területükre.

Tudni kell, hogy a páncélos jellegzetesen a hódító támadó fegyvere, az atomaknák meg kizárólag védelmet jelentettek. Belovai azt a hírt, hogy a szovjetek ismerik az atomaknák telepítését – és ezért azokat kikerülve meglepetésszerû támadásra képesek – eljuttatta a nyugati hírszerzőkhöz, és amikor ez kiderült előbb mint veszélyes kémet halálra, majd másodfokon életfogytiglani börtönre ítélték. És ezért a tettéért még ma sem rehabilitálták.

Erről az ügyről készült a film és megszólítja mind a Belovai rehabilitálása mellett ügyködőket, mind pedig Belovait ma is hazaárulónak megbélyegzőket. Megbélyegzik, mert a kém jelentése a társadalomra nézve veszélyes ember.

Azonnal felmerül egy kérdés: mit is jelent valóban az a szó, hogy kém? A köztudatban azonnal egy másik fogalom társul hozzá: spicli. Ez azt a gazembert jelenti, aki környezetét megfigyelve a hatóságoknak azokról jelent. Azon felül éppen az elmúlt rendszerben meg kellett tanulnunk azt is, hogy az a pártfütyi, akit a társai ki akartak vonni a forgalomból, az hamar kémmé degradálódott és máris pisloghatott a kötéllel a nyakában – de már nem sokáig. A kém szónak a másik megfelelője, a hírszerző azonban fölöttébb pozitív tartalommal rendelkezik. Miért?

Végignéztem a filmet, végigéltem a szocializmusnak nevezett gulágot, és még ma is úgy tekintek rá vissza, mint az emberiséget megnyuvasztó, aljas társadalmi kísérletre, amely szerencsére nem jutott uralomra egész Európában és a végén elbukott. Kezdjük mindjárt ezzel a ‘szerencsével’, mert az bizony nagyon nem természetes.

Ismert, hogy a ‘nagyok’ már az I. világháborút is azért robbantották ki, hogy Európát a kommunizmusnak nevezett rémálom jármába dögönyözzék. Ismert, hogy ez nem sikerült, csupán Európa keleti felében vezethették be embertelen rendszerüket. Mindjárt meg is hirdették a következő világháború, a II. szükségességét és azt menetrendszerûen le is bonyolították, hogy a maradék európai is a kommunizmus jármába köttessék.

Azaz nem egészen menetrendszerûen, hiszen egy apró baki közbejött. Mindenek előtt a németeket a világot ‘irányítók’ kipécézték, mint potenciális háborús felet, akik majd Európa nyugati felét kellőképpen legyengítik hogy azután majd az így legyengített harci felek a Dicsőséges Vörös Hadsereg ember-millióinak összevont támadásával lemoshatók legyenek. Ennek következménye várhatóan az lett volna, hogy az akkora a háttérben felkészített kommunista kommandók segítségével a hőn óhajtott rabszolgarendszer – a kommunizmus – egész Európára kiterjed . Ez a harmincas évek végére már el is kezdődött. Sikerült Hitlert Nyugat-Európának ugrasztani, háború dúlt Európa nyugati felén. Ezen közben a Szovjetunió – megosztva Lengyelországot – szépen kiépítette arcvonalait Németországgal szemben, felvonultatta támadásra felkészített csapatait és már a támadás időpontja is el volt határozva, a gépezet beindult.

De a bibi akkor lépett fel, amikor a német hírszerzés jóvoltából egyértelmûvé vált, hogy a ‘nagy barát’ készen áll a lerohanásra és villámgyorsan, két héttel a tervezett dicsőséges nagy földindulást megelőzve a támadásra beállt haderőnek nekimentek – és áttörték. Kémek? Az oroszok annak nevezik, és úgy kezelik őket, mint gazembereket. Hírszerzők? Azok voltak. Megvédték Európát az azonnali bolsevizálástól. Az egyik oldalon ez halálos vétek, a másikon pedig dicsőség. Mégis kinek van igaza? Az emberiség számára ez a hírszerzés nem volt halálos vétek, miközben a szovjet hírszerzők is öntötték a híreket a német haderőről.

Az oroszok aztán megfordították a katonai erőviszonyokat és érdekes módon ekkor már tudták, hol a támadó haderő gyenge pontja – merthogy az angolok megszerezték a német kódot, ahogy az USA is a japánt – és ezt felhasználták. Kémek? No nem, ebben az esetben a propaganda dicsőséges hírszerzőknek nevezi őket. Pedig ugyanaz történt most is – de a másik oldalon.

A meglepetésszerû előtámadás eredménye ellenben az lett, hogy Nyugat nem gyengült tovább és a Szovjetuniónak nem sikerült Európát bolsevizálni. Azonnal időszerûvé vált a III. világháború, amelyre keleten masszívan készültek is. Ugyan ebbe az 1956-os váratlan magyar felkelés és forradalom belepiszkított, mert a nyugati kommunista háttér lecsengett, de a Szovjetunió a harci erejét – elsősorban a páncélos haderőt – szorgalmasan fejlesztette, hogy Nyugatot alkalmas időben lerohanhassa. A Szovjetunió és Nyugat-Európa – a II. világháború két hajdani szövetségese – így szembe került és a támadás esetleges megakadályozása a Nyugat létérdeke lett. Ki is dolgozta a védelmét, amelyet részben az atomakna sávval, részben a neutron bomba kidolgozásával biztosítottnak is vélt.

A hírszerzők és az elhárítók állandó harcban állnak egymással és szerepük számtalanszor felcserélődik. A szovjet hírszerzés egyik magyar tagja szervezte be azt az amerikait, aki az atomaknák telepítését megszerezte – persze nem ingyen, busás pénzért. A hírszerző és a kém ekkor elvált egymástól. Az elhárító tiszt ezt megtudva maga vált hírszolgáltatóvá – és ellenszolgáltatás nélkül közölte ezt a megkopasztottakkal. Azok aztán később el is fogták a hírt kiszolgáltató kémet, ám a haderő idejében felkészült arra, hogy a védelem kiesését pótolja.

A szovjet hírszerzés ismét hozzájutott a hírhez, miszerint a meglopott tudja, hogy az ellenfele meglopta, ami a korábban ellopott hír értékét azonnal leszállította: a katonai előny immár nem látszott elérhetőnek, a közvetlen támadás esélye lecsökkent. A ‘nagy szovjet álomnak’ befellegzett. Mindez Belovai ‘kémkedésének’ a közvetlen eredménye és ezért akarta a bíróság őt kivégezni. Kém, hazaáruló – mondták, írták.

Valóban az-e?

Hogy erre választ adhassunk, vissza kell mennünk a korra. Talán éppen 1985-et írtunk. Akkoriban történt, hogy a szocialista országok kampányt kezdtek a neutronbomba ellen. Köztudott, hogy a neutronbomba olyan harctéri fegyver, amelyet a védő akár a saját feje fölött is felrobbanthat – feltéve, hogy néhány méteres vízoszlop van közben. Ellenben a támadó páncélosokban ülők védtelenek a neutronsugárzással szemben és azok pillanatokon belül lebénulnak, anélkül, hogy tetemes anyagi kár keletkezne ugyanott. A neutronbomba jellegzetesen védekező fegyver, merthogy az országba betolakodó páncélosok ellen hatékony. A páncélosok meg szintén köztudottan elsősorban az ellenség országának elfoglalására alkalmasak, azaz főként támadó fegyverek.

A szovjetek viszont propagandájukban azt harsogták, hogy a neutronbomba agresszív, támadó fegyver, mert lehetetlenné teszi a páncélos ellencsapást. Ezért aztán tiltakozó akciót szerveztek, aláírásokat gyûjtöttek ellene. Főnököm, aktív pártember akkor elém tette az ívet mondván: „Cser úr! Ezt te is nyugodtan aláírhatod!”

Cser úr elolvasta és nem írta alá, mondván, hogy amíg csak a Nyugatot ítéljük el háborús készülődésért, és nem tesszük mellé a szovjetuniót is, addig nem írja alá. Velem együtt bizonyosan sokan nem írták alá, mert nem volt nyílt megtorlás ez után. Ellenben Belovai ekkoriban tudathatta Londonba az amerikai hírszerzőkkel, hogy kitudódott az atom-akna telepítés terve.

Kémkedett-e Belovai István? Nem, nem tette. Elárulta-e a hazáját? Már miért árulta volna el? Ha a szovjetek beindítják páncélosaikat és áthatolnak az atomakna védelmen, akkor Magyarországot ugyanúgy megszórták volna atombombákkal, amint a szovjet hátországot is, hiszen Magyarországon akkor már atomtölteteket tároltak – a megfelelő, nyugatnak szegezett rakéták társaságában. Ez Nyugaton nem volt titok. Hírszerzőik nekik is voltak, nem csak a szovjeteknek és Belovai István nem ezt jelentette. Valójában ő egy potenciális világégésnek ment elébe, még akkor is, ha ma már sokan úgy tudják, hogy a szovjetek akkorra már erről lemondtak. Ha… A hidegháború azonban akkorra még nem dőlt el, Ronald Reagen fegyverkezési versenye akkorra még nem döntött. Belovai István abban a legnemesebb tudatban dönthetett a hírnek nyugatra juttatásáról, hogy ezzel egy potenciális világégést akadályoz meg – ugyanakkor tisztában lehetett azzal is, hogy az életével játszik.

A filmben elhangzik, hogy minden tettet az akkor érvényes törvények tükrében kell megvizsgálni. Ezzel indokolják, hogy Belovai István még ma is hitvány bûnözőnek számít. Érdekes módon ezt az elvet sem a nürnbergi vésztörvényszék nem alkalmazta, sem a szocialista országok büntető törvényeiből nem látszik. Hány embert akasztottak fel, lőttek agyon, kínoztak halálra a szocialista kurzus idején úgymond ‘fasiszta időkben’ elkövetett bûnökért? Ságvári Endrét lelövőket is ezek között, holott akkor ők az akkori törvény szerint a törvényes rendet védték, amelyet éppen Ságvári hágott át erőszakosan, fegyverrel.

A balliberálisok ma is tépik a szájukat, hogy az akkori törvényes rendet felforgató, fegyverét először használó Ságvári Endre nemzeti hős, az ellene fellépők meg alávaló bûnözők. De ha ezt következetesen végig akarjuk vinni, akkor ma is minden privatizálót felelősségre kellene vonni a szocialista törvények megszegéséért, hiszen vagyonukat akkor és ott az akkori törvények ellenében szerezték meg. Vagy csak nekik szabad? Csak a bolsevizmus, a Szovjetunió ‘elárulása’ a bûn?

A Szovjetunió Nyugat-Európa lerohanására készült 1941-ben és két hét választotta el attól, hogy a támadás fizikailag is beinduljon. A startlövés már elhangzott, az állami szervek már a támadás levegőjében éltek akkor, amikor a német haderő megmozdult és áttört a támadásba lendülő szovjet haderőn. A németeket azért ítélték el Nürnbergben, amit a Szovjetunió maga is tenni akart. Mitől lenne a Szovjetunió jobb, mint a másik fél? Ma már egyértelmû és világos, hogy a történelem egyik leggyilkosabb, legembertelenebb rendszere volt. Európát meg a teljes bolsevizálástól éppen ez a német előtámadás mentette meg.

A Szovjetunió érdekei ellen fellépni emberileg nem bûn, hanem dicsőség. Ha magam lettem volna Belovai István helyében, bizonyos, hogy magam is így döntöttem volna. Igaz, politikai felállásom miatt egyszerûen kizárt, hogy abba a helyzetbe kerülhettem volna. De tudva tudom, hogy az országban számosan voltak, akik a maguk helyén megtették ugyanazt, amit Belovai István is – természetesen más szinten és más következményekkel. Tudom, hogy volt olyan ember, aki elszabotálta a fémkeresővel fel nem lelhető páncélos aknák kifejlesztését – és így évekkel eltolta azt, hogy ilyen fegyver a szovjetek kezébe kerüljön. Tudva tudom, hogy számos mérnök mérnöki esküje ellenére hagyta, hogy a bolsevik vállalatok gazdaságilag padlóra kerüljenek, mert a szocialista rendet csakis a saját összeomlása szüntethette meg – ahogy ez valóban történt is. Pedig fennhangon javasolták a helyes vállalati politikát,  gazdasági megoldást – de tudták, hogy éppen azért mert ők javasolják, a vállalat- és pártvezetés nem azt fogja követni.

Akkor mindezek pontosan olyan bûnösök, mint amilyennek Belovait tartani szeretnék a múlt kövületei? Akik csakis úgy látják a világot, hogy az a kommunista eszme eszement képviselőinek jó-e, vagy nem? Mert hogy ők is megszólaltak a filmben és nem vitás, hogy mit állítva. Az elmúlt rendszer vezetői a saját törvényeik szerint mûködve tették tönkre az országot. A saját törvényeik szerint nem elítélhetők, ellenben elítélhetők mindazok, akik az ország megmentésén fáradoztak? Igen, még ma is. Pedig a társadalom érdeke éppen az, hogy akik akár a törvényes keretek között is teszik tönkre a társadalmat, azok a törvény előtt feleljenek is romboló tetteikért.

Az erkölcs azonban más törvényeket diktál. Az erkölcs törvénye szerint Belovai István – és több hasonló ‘bûnt’ elkövető társa – nem bûnös, hanem nemzeti hős. Életét kockáztatta nemzetéért. És ez érvényes a mai időkre is. Nem az a dicső, amikor az ember- és nemzetellenes törvényeket betartjuk, hanem amikor azokat esetleg éppen a társadalom létérdekében áthágjuk.

Cser Ferenc
(nemenyi.net)

A Chicago Polgári Kör videók oldaláról letölthető a dokumentumfilm!

http://www.nemenyi.net/mediaA/video/Belovai.wmv

Toldalék Belovai István Honlapjáról!

"A filmben szerepel, hogy Belovai azért nem szólal meg a filmen, mert „teljesíthetetlen feltételeket szabott”.

Nos, az igazság az, hogy csak akkor tudtam volna kamera elé állni, ha a rendező kiutazik az USA-ba. Én sajnos egészségügyi problémák miatt a jelzett időtartamban (több héten át tartó sugárkezelésem miatt) nem tudtam utazni sehova.

Máris keringenek rágalmak, hazugságok, hogy a forgatásért pénzt kértem.

Ez sem igaz, mert Kiss Róbert urat már kapcsolatunk legelején tájékoztattam, hogy pénzt nem fogadok el ha sor kerül a dokumentumfilm forgatására, sőt ha kiutaznak az USA-ba, akkor itteni mozgásukat minden módon segítem.

Közszájon forog még más rágalom is, de vagyok annyira erős és kikezdhetetlen, hogy ezek is leperegnek rólam. Nekem ebből a DVD lemezből semmilyen anyagi előnyöm nem származik."

Forrás: honlapom  http://www.belovai.org/Filmismerteto-Kemek_Elharitok.htm


[Forrás: Cser Ferenc]