Si vis pacem, para bellum!

Cigány Gárda - Cigányok fenyegetik a cigányokat...Mi lesz még itt, Uram?!

| | |
Alábbi anyagot szívesen közöljük mi is le, annál az egyszerű oknál fogva, mert felháborító és tarthatatlannak tartjuk, hogy bárki is a fenyegetés eszközével éljen a sajtó munkatársai, média orgánumok ellen. E helyen is töretlen szolidaritásunkról biztosítjuk kedves cigány kollegáinkat.
A Szerkesztő


Megfenyegették a C-PRESS-t! - Világ Nemzetőrség és a kolumbiai drogkartell       
A Világ Nemzetőrség kőszegi szóvivője, Baranyai Mihály felvette a kapcsolatot a C-Press hírügynökséggel.


Megfenyegették a C-PRESS-t!Nem csak az elhíresült és a cigányoknak „segíteni kívánó" Magyar Gárda osztogat katonai rendfokozatokat vezetőinek és szervezőinek, ezt teszi a Világ Nemzetőrség nevű szervezet is - derül ki a Kőszeg és Vidéke cikkéből. Ezt az információt erősítette meg Baranyai Mihály kőszegi CKÖ-elnök a C-Press főszerkesztőjével folytatott telefonos beszélgetés során.

Az újságcikk szerint Kőszeg parancsnoka Baranyai Zsolt CKÖ-képviselő lesz - ő Baranyai Mihály fia -, főtörzszászlósi rangban. Az édesapa, a CKÖ elnöke elmondása szerint jelenleg még csak szolgálatvezetői rangban van a fia. Szolgálatvezetőként pedig feladata a tagtoborzás és a május elsejére várható eskütétel előkészítése. A Világ Nemzetőrség magyarországi központja jön létre várhatóan - a helyi lap információi szerint - május első napjaiban.

Mint a telefonos beszélgetésből kiderült, Baranyai a Farkas Flórián vezette Lungo Dromból a Kolompár Orbán vezette Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumába lépett át egy évvel ezelőtt, elmondása szerint a jobb pályázati esélyek miatt.

Szembetűnő, hogy a C-Pressnek az OCÖ elnöke két nappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy nem ismeri a kőszegi CKÖ tagjait, sem a Világ Nemzetőrség szervezetet.

Adódik a kérdés: ki a kőszegi romák által megválasztott CKÖ parancsnoka, főnöke?

Kolompár Orbán, az MCF elnöke, Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, esetleg és remélhetőleg a kőszegi romák, akik megválasztották őket, vagy Bakonyi Ernő ezredes, a Vas megyei parancsnok vagy/és Bakai Albert Tibor altábornagy, az Országos parancsnok? Mert, hogy Baranyai Mihály őket nevezte meg előljáróinak telefonon.

Ha az utóbbiak, akkor miért volt CKÖ-választásra szükség, hiszen kézenfekvőnek tűnik, hogy a kőszegi romák nem főtörzszászlósokat, szolgálatvezetőket választottak a 2006-os kisebbségi önkormányzati választáson, hanem nekik felelős cigány képviselőket.

A C-Press ismerete szerint nem mondható, hogy a magyarországi cigányság különösen szimpatizálna a militáns, rendfenntartó szervezetek rendfokozatait viselő személyekkel, mert a rendfokozatnál leginkább a rendőri túlkapásokra, a cigányokat marhavagonba hajtó csendőrökre, nyilasokra, és napjainkban a Magyar Gárdára asszociál.

Lehet, hogy a cigányok mélyen gyökerező félelme a kőszegi főtörzszászlósokkal szemben is megnyilvánul majd?

Lehet, hogy a cigányok békés és humanista civilekre, és nem szolgálatvezetőkre vágynak?

A C-Press nem kapott választ arra a kérdésre, milyen színű lesz a Világ Nemzetőrség tagjainak az egyenruhája. Eddig megközelítőleg tizenhat főnek.

Baranyai Mihály határozottan elutasítja a Világ Nemzetőrség és a Magyar Gárda együtt emlegetését.

A C-Press nem érti, hogy a Magyar Gárdához hasonló, óriási tenni akarással jelentkező Világ Nemzetőrség miért osztogat a Magyar Gárdához hasonlóan erőszakszervezetekre jellemző rendfokozatokat.

Vajon az az oka a magas rangok kiosztásának - lásd altábornagy, ezredes, főtörzszászlós -, hogy a drog ellen is fellépni akaró kőszegi cigány képződmény fel kívánja venni a harcot a kolumbiai drogkartellel? Mivel fő programjukat a bűnmegelőzésben és a kábítószer elleni harcban jelölték meg.

A C-Press kérdése: az MCF tagjaiból verbuvált kőszegi regruta vajon mikor dönt az MCF-elnök, Kolompár Orbán rendfokozatáról, például "tábornok", "Napóleon II" stb...

Baranyai Mihály szerint a Nemzetőrség történelmi gyökere az 1848-49-es szabadságharchoz nyúlik vissza, amikor a nemzetőrök szembe szálltak az osztrák és a cári seregekkel. Ma csak osztrák turistákat és orosz milliárdosokat látunk.

Előbb-utóbb sok nyitott kérdésre kell választ kapni a C-Press olvasóinak e furcsa jelenség kapcsán. Mi magunk is szeretnénk megérteni, hogy mi történik Kőszegen, és persze folyamatosan az országban a romákkal. Ahhoz, hogy ez kiderüljön, szükség van a nyilvánosságra, amely nem ismer tabutémákat.

Ezért továbbra is számíthatnak olvasóink a C-Pressre.

A mai nap fejleménye, hogy Baranyai Mihály telefonon megfenyegette a C-PRESS Hírügynökség főszerkesztőjét, amennyiben azonnali hatállyal nem veszi le a cikket az oldalukról, akkor "felmegyünk Pestre és ott elintézzük ezt a dolgot vagy az OCÖ székházban" - mondta Baranyai a főszerkesztőnek.

A Világ Nemzetőrség Kőszegi Iroda mobil száma: 0620-377-2405

Levelezési címe: Kőszeg, Rákóczi Ferenc utca 91

C-PRESS megjegyzése: Érdekes egybeesés, hogy ezen a címen található a Kőszegi CKÖ iroda és Baranyai Mihály bejelentett lakcíme is.

Várjuk a további fejleményeket...

C-PRESS
http://www.c-press.hu/content/view/2398/77/

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Cigány Gárda .

Olvastam néhány reakciót a cigány gárda  körüli történetekről.Ki lehet jelenteni ,nevetség az egész úgy ahogy van .Mert  ha az a cél hogy meg ismerjük a cigányokat ,ahoz  teljesen fölösleges gárdát csinálniuk.Ismerjük a cigányokat .! Mire épül a cigány gárda .mi a célja ?  - megvédeni a cigányokat  ....!  Kiktől is  . A magyar adófizetők haragjától ? Mert  a bűn üldöző rendőrségtől ,az elnéző liberális bíróságoktól  ,alig ha kell őket megvédeni .Persze normális esetben elsőként ,a bűn üldöző szervektől kellene hogy féljenek, mint a normális, jog követő állampolgár a börtöntől , a törvény szigorától ,ami a polgárok közt meghúzza a törvényes .és a törvénytelen magatartás formák stilusát .Ezért is nem álat az ember  mert alkalmazkodik a civilizált emberi normákhoz ,erkölcsökhöz szokásokhoz ,törvényekhez ,ezért is nevezük civilizált  élőlénynek az embert . Most úgy tűnik a cigány gárda,  mind ezen civilizált normák és törvények betartása ellen kíván felépni . Mert nekik nem felel meg az,  hogy a magyarok többségének elege kezd lenni abból a cigányokra nagyszámban jelemző napi történetekből , amiket , a cigányok nem kis százaléka tesz ,ember ,törvény ,erkölcs ,ellen ,szinte minden nap.És hozzá kel tenni , garázda és egyéb bűncselekményeiket   elkövetők ,  törvénybe ütköző  tetteiket ,   a törvényhozás nem kis számú tagjainak támogatásával  teszik . Akik ezen támogatásokért ,jövőbeli politikusi karierjük  felvirágoztatását remélik ..Tehát nem elég hogy a rendőrségek ,bíróságok védik a cigányok álltal elkövetett bűncselekmények elkövetőit   ( időhúzás, bizonyítékok eltüntetése ,Btk ,bíróságok esetében figyelmen kívül hagyása ) ,itt a másik jelentkező a cigány gárda ,aki szintén célként tekinti a cigányok megvédését ,minden bizonnyal a jogkövető magyar állampolgárokkal szemben .

A cigány gárda nem cigány találmány

Reguláris önvédelmi erő? Nos már az első szón a regulárison bukik a történet a kokeróknál. A regula azaz a törvények és szabályok betartása nem a cigányok tulajdonsága.

Ezt a zsidóság próbálta ráerőszakolni a cigányokra, hogy utána kellően felefgyverezhessék őket akár a magyarok ellen...

A zsidók ezirányú probálkozása többek között a "még több cigányt a rendőrségbe" című zsidó elképzelések.

A napokban beszéltem rendőrökkel, akik megnyugtattak, hogy ilyen nem lesz. Ugyanis a cigányok szeretnének rendőrök lenni, de többségük már ott bukik, hogy a 8 általános nincs meg. Amelyiknek meg van, mert betiltották a cigányok (zsidók által zsidókhoz hasonlóan  szintén fajvédetté kinevezés) buktatását az általános iskola némely osztályában és  tudatlanul is sikerült a 8 osztály, az biztosan kihullik a rendörképző-középiskolában. T.i. nem bírja a cigány a szántást: Lásd Bugyik Bernadett elájult a kormányszóvívői sajttájon.
A 8 általános buktatása mellett említhetjük, hogy a személygépkocsi-vezetői engedély megszerzéséhez szükséges 8 általános követelményének megszüntetése is hasonló céllal történt.

A felvételi kritériumban

A felvételi kritériumban szerepel a bűntetlen előélet. Melyik börtönből irányítják majd? és még fizetés is!!!Pályázati pénzböl,segítik a bűn el mismásolását.
Meg alakulnak és a bűnmegelőzés ellen mindegyik cigány fejbe lövi magát !! nem lenne rossz!!!

2006

2006 bebizonyította, hogy az a személyzetis koncepció ami a Rebisznél zajlott megbukott. Tudniillik 2006-ot megelőző 2-3 évben előny volt a nem életellenes, de büntetett előélet a Rebiszbe való felvételinél. Ezt egy magasrangú hr-es Rebisz-fejestől tudom.

Ő javasolta, sőt kérte, hogy ne tegyék, de a baloldali és zsidó politikusok utasították őket, hogy az alacsony képzettségű, de kemény kötésű "ütni még az anyját is mindig hajlandó", izomagy típusú félember-félmajom és a bűncselekménytől sem visszariadó, annak elkövetésében már tapasztalatokat szerzett kis fizetéssel is megelégedő dolgozni nem szerető segéd és szakmunkásokkal töltsék fel a rendőrséget.

Itt az agresszivitás és a politikai tudatlanság jellemző túlsúlya alapozza meg a tökéletes kidobóembert rendőr ruhában.

Néhány rendőr úgy is jellemzi magát, hogy "kalapálógép".

Nos régebben a rendőr csak forgalmat irányított. Ehhez a fogalomhoz kötődik a biztonságérzet az emberekben a rendőr iránt.

De a politikai zsidó és exkomcsi (hiszen ma már vad-keletkapitalista) ezt a fogalmat kihasználva annak leple alatt kidobóemberekkel feltöltve titokban a rendőri állományt a lakosság tökéletes terrorjára használják fel.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.