Si vis pacem, para bellum!

Akikről semmit, vagy alig hallottunk..... Sándor István és társai vértanúsága

| | |
Egy „véletlenen” buktak le. Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsmát nyitottak, Pokol Csárda névvel. A bejárat melletti táblán ez állt: Lépjen be a Pokolba! A Clarisseumba, a találkozóra érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy ez a hit kigúnyolása akar lenni. Másnap reggelre a fiúk fekete szurokkal kenték be a táblát. A kocsma vezetői az ÁVH-t hívták ki, s azokat a nyomozókutyák a Clarisseumhoz vezették. Itt fogták el Hegedűs Hajnalkát, az akkor 15 éves gimnazistát, aki éppen odaérkezett. Kínzások által kiszedték belőle a csoport több tagjának és a vezető szerzetesnek nevét.


(Tomka Ferenc atya „Halálra szántak, mégis élünk” címmel 2005-ben megjelent könyvében részletesen leírja Sándor István szalézi szerzetes és társai vértanúságának történetét.)

Az ifjúságot érintő üldözésről szólva meg kell emlékeznünk egy véres perről. 1953. május 23-án kötél általi halálra ítéltek 3 fiatalt, lelkivezetőjükkel együtt. További 7 fiatalt 8–15 év börtönre, s velük 3 szalézi atyát is 10–15 évre ítéltek el.

Az alig ismert perről P. Zsédely Gyula szalézi atya írt egy könyvecskét, majd azt követően a Magyar Nemzet emlékezett meg róluk. Zsédely Gyula könyve ismerteti a Budapesti Hadbíróság „szigorúan titkos” jelzéssel ellátott jegyzőkönyvét, amelyben 16 személyt a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel vádolnak; majd idézi az 1953. május 23-án hozott ítéletet:

Zana Albert, I. r. (rendű vádlott) – 21 éves, kötél
Ari László, II. r. – 22 éves – kötél (később életfogytiglanra változtatták)
Farkas Ferenc, III. r. – 27 éves – kötél
Sándor István szalézi szerzetes, IV. r. – 39 éves – kötél
Hegedűs Hajnalka, V. r. – 16 éves, gimn. tanuló – 8 év
Pál Sándor, VI. r. – 15 év
Hosszú Béla, VII. r. – 15 év
Guzi Imre, VIII. r. – 15 lv
Bodocs Pál, IX. r. – 12 év
Horváth István, X. r. – 8 év
Ruzsinyszky József, XI. r. – 8 év
Pokorni János XII. r. – 12 év

Ádám László kat. lelkész, szalézi tartományfőnök, XIII. r. – 15 év
Varga György Aladár kat. lelkész, XIV. r. – 10 év
Szitkei Károly kat. lelkész, XV. r. – 10 év
Dániel Tibor kispap, XVI. r. – 21 éves – 5 év

A halálos ítéleteket 1953. június 8-án végrehajtották.

Mi is történt? A szalézi atyák rákoscsabai, Clarisseumnak nevezett intézetét, amely árva gyermekeket nevelt, a többi katolikus intézethez hasonlóan feloszlatta a rendszer. Ebben az intézetben dolgozott Sándor István szalézi testvér. Munkás- és iparos fiatalokkal foglalkozott. Amikor az Államvédelmi Hatóság – a kommunista titkosrendőrség – állományát 1949-ben 30 000 főre duzzasztotta, az árva és a munkás gyermekek látszottak a „legmegbízhatóbb kádernek”, akikből jó kommunistát és ávóst lehet nevelni. Közülük a legjobbakat három hónapos átképző tanfolyamon a „pártőrség” tagjaivá képezték ki. Ők tiszti rangot kaptak, s feladatuk volt a párt – ahogyan akkor hívták: a Magyar Dolgozók Pártja – legfontosabb vezetőinek, Rákosinak, Gerőnek személyes védelme. Zana Albertet s néhány társát tehát először besorozták katonának, majd átvezényelték az ÁVH-hoz.


Sándor István atya

Ezek a fiatal ávós tisztek az árvaház államosítása és a szerzetesek elűzése után is kapcsolatot tartottak lelkivezetőjükkel. Sándor István testvér – a szerzetesrendek feloszlatása után – gyári munkásként dolgozott. A gyárban a fiatalok közötti nevelő munkájáért „népnevelő elismerést” kapott! Rendszeresen összejártak volt diákjaival és azok néhány barátjával a Clarisseumban vagy magánlakásokon. Sándor testvér atyai szeretettel törődött fiataljainak lelki gondjaival. Azok pedig tudatosan készültek arra, hogy az egyházüldöző diktatúra ellenére katolikus felnőttekké váljanak, és másokat is segítsenek megmaradni hitükben. A fiatal ávós tisztek több barátjukat is megnyerték a hitnek.

Egy „véletlenen” buktak le. Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsmát nyitottak, Pokol Csárda névvel. A bejárat melletti táblán ez állt: Lépjen be a Pokolba! A Clarisseumba, a találkozóra érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy ez a hit kigúnyolása akar lenni. Másnap reggelre a fiúk fekete szurokkal kenték be a táblát. A kocsma vezetői az ÁVH-t hívták ki, s azokat a nyomozókutyák a Clarisseumhoz vezették. Itt fogták el Hegedűs Hajnalkát, az akkor 15 éves gimnazistát, aki éppen odaérkezett. Kínzások által kiszedték belőle a csoport több tagjának és a vezető szerzetesnek nevét.

Alighogy kiadták az elfogatóparancsot, Sándor Istvánt egy jóindulatú ember a pártból értesítette a történtekről. Tartományfőnöke, Ádám László (rendtársaival) előkészítette István testvér disszidálását. A szaléziaknak korábban nyomdájuk volt. Ennek igazgatója hamis iratokat készített számára, s megszervezték az embercsempészt, aki kivezeti őt Ausztriába. István testvér az utolsó pillanatban úgy érezte, nem menekülhet el, amikor tanítványai itthon életveszélyben vannak. Elmondta barátainak, hogy kész a vértanúságra és marad. Ismerősök lakásán (így Dániel Tibor kispapnál) álnév alatt bujdosott, és igyekezett erőt adni övéinek. A kommunista rendszer spiclik ezreire épített. Dániel Tiborék házmesternője is az volt. Neki tűntek fel a Tiborhoz érkező levelek. A leveleket ávós férjével felbontották, és így hamarosan letartóztatták Sándor Istvánt, Dániel Tibort és több szalézi szerzetest. Rövidesen utolértek több fiatalt is.

Rákosi Mátyás a huszonéves ávós tisztek azonnali elítélését kívánta. A koholt, előre megfogalmazott vád ez volt:

Sándor István fegyveres csoportot, összeesküvést szervezett az állam megdöntésére, „be akart épülni az állambiztonsági rendszerbe”.

A koncepciós perekben – szokás szerint – különféle bűntetteket akartak rábizonyítani a vádlottakra, és hogy ezeket beismerjék, kínzásoknak vetették őket alá. Dániel Tibor halálos sérüléseket kapott a kínzások során.

A „Pártőrség pere” c. ránk maradt okiratban olvashatjuk, hogyan jutottak el a halálos ítéletig. 1953 márciusában meghalt Sztálin. Az ÁVH utasítást kapott, hogy minden hűtlenségi ügyet minél előbb „zárjanak le”. Hogy a törvényesség látszatát megtartsák, szükség volt beismerő vallomásra. Mivel ezt kínzással nem tudták kikényszeríteni, azt mondták a vádlottaknak: amennyiben vallomást tesznek, rövidesen amnesztiával szabadulhatnak. Ők erre „bevallották”, hogy bűnösök az államellenes összeesküvésben. Zana Albert a kínzások hatására „beismerte”, hogy megölt egy szovjet katonát. Nyolc nap múlva – az ígért szabadlábra helyezés helyett – halálra ítélték őket.

Sándor István mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt. Sokszor összeverték. Rabtársai tanúsítják, hogy a halálos ítélet tudomásulvétele után is a békét sugározta, s ő tartotta a hitet a többiekben. (A vértanúk nevét emléktáblán olvashatjuk, melyet az újpesti Clarisseum kápolna falán helyeztek el.)

(Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk, Budapest, 2005)

© Híreink „Magyar Kurír”
NH

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Mit gondoltok?

Talán a maiak különbek?
A különböző fórumokon semmivel semkevésbé vérszomjasak az "elvtársak" és különböző kormányellenes tüntetésen semmivel sem kegyetlenebbek a hatalom őrei.
 
A halálbüntetés eltörlése nem az ő áldozataikért való, hanem az ő bűnözőik életének védelmében. Mert akit csak akarnak, különböző "bársonyos" módszerrel ma is  szemrebbenés nélkül halálba küldenek, vagy ellehetetlenítik bárkinek az  életét. Akár TÖRVÉNYESEN IS!!!!
Fiat Lux

Vértanuság.

Az általános tapasztalat azt igazolja, hogy hajótörésnél azok vesznek el leghamarabb, akik úszni tudnak, a veszélyeztetett társaik, kik úszni nem tudnak legtöbbnyire a hajótöredékbe kapaszkodva menekülnek meg. Hasonló a helyzet kis hazánk történetében is. Csak azok mentik meg keresztény Magyarországot a jövőnek, kik a szétrombolt és lábbal megtaposott hiben is a nemzeti töredékekhez, keresztényi hagyományokhoz ragaszkodnak.
 
Üdv.: Turulka

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.