Si vis pacem, para bellum!

Cigány megélhetési fortélyok

|

Egyes településeken élő kisebbség, megélhetési szándékból a következő trükkel húzza ki az adófizető állampolgárok keservesen megkeresett és befizetett adójából származó pénzt az állam zsebéből.

Adott egy familiárisan hiperpegmentált pár. Egyik sem dolgozik, segélyből élnek. Az asszony 5 év alatt szül 5 gyereket, akiket megélhetési problémákra hivatkozva állami gondozásba adnak. A hatóság kimegy, nyomor, kosz, szegénység - elveszik tőlük a gyerekeket. Pár hónappal ezután, jelentkezik a hatóságnál a keresztapa, testvér vagy rokon (hiszen mindenki rokon), hogy szivesen nevelné tovább a "szerencsétlen" sorsú család gyerekeit. A hatóság örömmel megszabadul az állami gondozásban lévő gyerekektől és örül, ha valaki gondozásba veszi őket. Sőt fizet is a gondozóknak. Fizetést. Erre megy ki a játék. Az örökbefogadó szülő kiveszi a gyerekeket. A gyerekeket nem hivatalosan visszaviszik az eredeti családhoz, hiszen rokonok, miért ne lehetnének ott. És ott tovább élnek, mintha mi sem történt volna. A nevelőszülőknek gyermekenként nettó 80.000 Ft-ot fizet ki az állam. Van olyan család, ahol öt ilyen gyereket nevelnek. Az nettó 400.000 Ft plusz a családi pótlék meg a segély. A pénzen szépen megosztozik a "család" és mindenki jól megél és röhög a markában. Jut pénz kocsmára, játékgépre, csavargásra, BMW-re. Hülyék lennének dolgozni. Nem baj mi megkeressük az árát, hiszen most is dolgozol vagy nem?

Ez a szomorú magyar valóság ...

Forrás: ismeretlen ismerős

Szerkesztői megjegyzés: Újabb megélhetési segélybűnözési forma terjed. Adva vagyon - esetünkben egy pest megyei településen - egy lelkiismeretlen szocialista polgármester és EU-s felzárkóztatási segélyből, amit fenőttoktatásra adnak - igen, mi nem e-learning-ra fordítjuk, mint a többi állam, hanem cigányoktatásra - taníttatja a szegény, 8 elemit el nem végzett romákat, hogy kiteljen az a 8 osztály. Persze időlimit nincs, tehát akár 10-15 évig is járhat valaki és bukdácsolhat, miközben havi 60.000 Ft segélyt kap az államtól, amiből lejattol a polgármester úrnak 10.000 Ft-ot és így is maradt 50.000 Ft zsebben. Helyben mindenki érdekelt a dolog fenntartásában, csak az Ország nem, mert az adófizetők zsebéből húzzák ki a lóvét.

Ha valaki ismer még lenyúlási formát, akkor kérjük írja le; kamuzók, ötletelők kérjük kíméljenek, csak konkrét, jól dokumentálható esetek érdekelnek minket!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szocpol eladások.

Ezelőtt úgy 3 ével mindenapos dolog volt a cigányok részéről a szociálpolitikai támogatás eladása.Sok gyerek lévén ezek a milliós  tételeket is elérhették.Ehhez nyilván kelett eggy építőipari válalkozó  ,eggy építető . A lényeg a több miliós szocplt valakik felvették.Aki jogosult volt a szocpolra ,az kapott eggy -két százezer ft-ot ,fizetségként érte.Az ijen hírek futótűzként terjedtek.Így azután elég sokan aki tehette ,ki is használta ezt a könnyű pénzszerzési lehetőséget.Ha végig gondoljuk eggy szocpolos ház felépítésének menetét ,akkor látni lehet hogy elég sok "biztonsági" mechanizmus be van építve eggy ijen ház megépítésébe.Szerintem hogy ezek a dolgok megtörténhettek benne kellett lenni a pénzt folyósító bank alkalmazotjának is.És mindhatnánk azt is :- stb.

Az ő hitük szerint "ami árt a magyarnak és gyengíti a nemzetét

 az jó nekünk, s nem baj ha fogynak, pusztulnak! Kell a hely nekünk, a Nagy Népnek."
 Ismertek olyan böszme embert, aki halálos ellensége kezébe adja /ZSDSZ!/ élelmezését, gyógyszergyártását, kórházait, iskoláit, gyerekei oktatását,  a családi kasszát, HOGY SZÉTLOPJA, CIGÁNYOKNAK ELSZÓRJA?
EZ A BÖSZME AGYLÁGYÍTOTT:- A MAGYAR NEMZET!

Pozitív diszkrimináció?

Eggyik ismerősömmel elmentünk a lányának autót venni .Lizingre.A lány mivel még akkor nem dolgozott kapott a családi válalkozástól eggy papírt,igazolást hogy ő a családi válalkozásban dolgozik 90 ezer nettót keres havonta.A banki lizing intézőjének az első dolga az volt hogy utánna nézett a tb-nél valóban be van -e jelentve ,és tényleg annyit keres-e .Mondanom sem kell azonnal lebukott a dolog ,a lány nem kapott hitelt a vásárolni szándékozott autóra.Így az apja nevére kelett venni az autót.Talánn mondhatnánk ez így volt természetes.DE nézzük most milyen iparág az,ami hódít.A lakásvásárlás szociálpolitikai kedvezmény igénybevételével.Most kapott az eggyik cigány 5 millió ft-ot lakásvásárlásra.Az "üzlet" lefolyása 30 napig tartott.Az intéző ügyvéd szerint a cigányoknak gyorsított eljárásban ítélik oda a hitelt,a szocpolt.Eggy magyar polgárnak ez az idő a sokszorosa is lehet.Van eggy jászberényben , hitelekkel és biztosítások intézésével és bonyolításával foglalkozó magánválalkozás.A válalkozás válalja hogy eggy lakás vásárlásakor minden hitelel kapcsolatos dolgot elintéz.Az meg fű alatt terjed,hogy a hitelhez munkaviszony sem fontos.Csak így az intézés összege 10% lessz. Gyanítom nyom, nélkül és adómentesen..A lényeg .Szereznek eggy hamis munkáltatói igazolást ,és azt beadva (?) megkapják a szocpolt ,és ha még szükséges,az a fölötti hitelt is.Majd ez a cigány,aki soha nem is dolgozott beköltözik a hitelekkel vásárolt lakásba,és természtesen esze ágában sincs a hiteleket fizetni.Hiszen nem dolgozik(nem is akar) így nem is lenne miből a törlesztéseket fizetnie.A pénz intézet azután futhat a pénze után ,vagy megfizetteti a hiányt majd velünk adózó állampolgárokkal.Számos kérdés felmerül .Miért nem ellenőrzi le a bank hogy hamis-e a munkáltatói igazolás??Vagy a dolog másik végén ott eggy tb alkalmazoitt aki falaz ehhez??Természetesen a bank soha nem jut hozzá a pézéhez,hiszen a sok családos cigányt nem engedik az utcára tenni.Ez a törvény.És a két dolog közötti párhuzam:- autót nem engedtek venni,körültekintően ellenőriztek mindent,holott a lizinget az autóra apa és lánya biztosan fizették volna.Így is ki lett fizetve,csak az apa nevén volt a lizing.Itt miért nem ellenőriznek hasonló alapossággal??És a kifizetett rengeteg milliárd segély mellett ,vajon mennyivel károsítják meg így társadalmunkat ,országunkat??

Színtiszta valóság.

Teljesen valós amit a szerző itt leírt.Ismerős  pénzszerzési forma a cigányok részéről.Én is tudok hasonlót.Ez a cigány a TSZ-ben dolgozott.Ugyanezt a család menhelybe  témát megcsinálta.  Ő a 6-7 gyereke mellett emeletes házat tudott építeni ,a legdrágább csempékkel a plafonig rakva.A magyar munkatársainak eggy -két család melett  szintén sikerült építeni házat ,csak éppen harmadával kissebbet mint a cigánynak.Ez talán nem vitte a kocsmába a pénzét. De ma is ha disznót vesz vágásra és ha  véletlenül  a mázsálás után kiderül nincs nála annyi pénz ,mint ami járna a disznóért,és a gazda még is odaadja az állatot,várhat a fenmaradó összegre  ,száz évig is.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.