Si vis pacem, para bellum!

László Ervin rendszerfilozófus: A bolygó határaihoz érkeztünk

Csodagyereknek indult: a Vigadóban 9 évesen adta első zongoraestjét, húsz évig zongoraművészként járta a világot. Ezután váltott a filozófiára, rendszerelméletet és jövőkutatást tanított az Egyesült Államokban. Több mint 70 könyv és számos tanulmány szerzője, doktori fokozatát a párizsi Sorbonne-on szerezte. Sokáig dolgozott a Római Klubnak és az ENSZ-nek, 2001-ben megkapta a japán Goi-díjat. László Ervin legújabb, magyarul most megjelent könyve (Világváltás - a változás harmonikus útja) tudományos kutatások eredményeire támaszkodva globális összeomlást helyez kilátásba. Ha viszont sikerül megfékezni a klímaváltozást, az emberiség a fenntartható fejlődés útjára léphet.

Most megjelent új könyvében arról ír, hogy az emberiség válaszúthoz érkezett. Vagy áttérünk a fenntartható fejlődésre néhány éven belül, vagy globális összeomlás következhet. Mire alapozza ezt a jóslatát?

A könyvemben részletesen bemutatom, hogy kritikus pontot értünk el a hosszú távú fejlődési folyamatok során. A bolygó határaihoz érkeztünk. Az emberi tevékenység eddig csak helyi katasztrófákhoz vezetett, amiken túl lehetett lépni. Most viszont elértük azt a pontot, hogy ezek a katasztrófák globális összeomlás felé vezetnek, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon. Ezek a folyamatok már tízezer éve zajlanak, amióta elkezdődött a földművelés, nem fenntartható módon fejlődik az emberi társadalom. Most viszont már 6,5 milliárd ember él a Földön, és elértünk egy nem visszafordítható szakaszba. Az emberi tevékenység hatására megváltozik a környezet egyensúlya, ami azt jelenti, hogy nagyon valószínűtlen hogy 6,5 milliárd ember tovább élhet úgy, hogy vize, étele, lakóhelye legyen.

Milyen konkrét folyamatokra gondol, amelyek veszélyeztetik a túlélésünket?

A legnyilvánvalóbb a klímaváltozás. Az eső, ami eddig rendszeresen esett a földművelés alá vont területeken, északabbra húzódik. Sok olyan helyen elolvad a jég, ahol majd lehetne földet művelni, de ott még száz év kell ahhoz, hogy a föld termőre forduljon. A korábbi termőterületeken viszont már most vízhiány van. Szibériában olvad a jég, és rengeteg metán kerül a levegőbe a korábban állandóan fagyott talajból, ami szintén fokozza az üvegházhatást.

Másrészt Grönland közepén már most egy nagy tó van. Ha az áttör a jéggyűrűn, ami még bent tartja, és bekerül az Atlanti Óceánba, az annyira megváltoztathatja a tenger kémiáját és dinamikáját, hogy a Golf-áramlat leállhat. A kontinenst fűtő Golf-áramlat nélkül Európa az Alpesektől északra lévő része ugyanolyan klímájú lesz, mint Kanada. Anglia Labradorral van egy vonalban.

Ezek olyan kritikus pontok, amiket ha elérünk, megszűnik az a típusú egyensúly, ami az utóbbi tízezer évben kialakult, és ami lehetővé tette az emberi civilizáció kialakulását. Veszélyes lesz a helyzet, ha ezek az egyensúlyok felbomlanak. Egy magasabb átlaghőmérsékleten új egyensúlyok fognak keletkezni, de ezek az egyensúlyok nem lesznek kedvezőek az emberiség ilyen nagy tömegének.

Ön szerint az emberiség mekkora részét fenyegethetik ezek a változások?

A legborúlátóbb előrejelzések szerint ha ezek a változások bekövetkeznek, akkor körülbelül 800 millió ember élhet majd a Földön. Van, aki azt mondja, hogy 4 milliárd ember. De az biztos, hogy ha nem változtatunk a mai életmódunkon, a konzumkultúrán, a környezet kezelésének módján, akkor 6,5 milliárd embert még legfeljebb tíz évig tart el ez a bolygó.

Tehát mindössze tíz nyugodt évünk van még?

Ahhoz még kevesebb, hogy változtassunk. Komolyabb összeomlásra nem számítok tíz éven belül, de ez az az időtáv, amikor még változtathatunk a folyamatokon. Ezután már viselnünk kell a következményeket.

Magyarországnak milyen kilátásai vannak?

Helyileg nem vagyunk annyira veszélyeztetve, aránylag jó helyen élünk. De ha nagy változások vannak a világban, azt Magyarország is megsínyli. Ha Észak-Európában krízis lesz, vagy ha nagyon komoly összeomlások lesznek délen, abból mi sem tudunk majd kimaradni. Erősen összekapcsolt világban élünk, láthatjuk, hogy még egy amerikai pénzügyi válság is befolyásolja Magyarországot. Ez az ijesztegetős része.

A jó hír az, hogy mindenkinek lehetősége van arra, hogy változtasson, hogy tegyen valamit. Ezekben a tudományos szempontból kaotikus rendszerekben, szuperérzékeny, gyorsan változó rendszerekben mindenki sokat tud tenni. Működnek a pillangó-hatások, egy-egy embertől is elterjedhetnek az új megfontolások, az új viselkedésmódok.

Milyen változtatásokra gondol?

Ez nehezen megfogalmazható, nem recepteket vagy utasításokat kell az embereknek adni. Elég ha felfogják, hogy vagy fenntarthatóbban kezdünk el létezni, vagy számíthatunk az összeomlásra.

Ön szerint mit jelent a fenntarthatóság?

Durván leegyszerűsítve át kell térnünk a megújuló energiaforrásokra. Egy olyan bolygón élünk, amely az energiára nyitott, mert a napenergia állandóan áramlik befelé, amit akár felhasználunk, akár nem, visszasugároz az űrbe. Mi fordítva csináljuk, a fosszilis energiatőkéből élünk, és ezzel az atmoszférát melegítjük. Azt a hatalmas fény-, és hősugárzást, ami a Napból jön, egész elenyésző, minimális mértékben használjuk csak ki. Ezen kéne változtatni. A Szahara fél százaléka elegendő lenne arra, hogy napelemekkel egész Európa áramszükségletét ellássa. Ez gazdaságilag és technológiailag már ma is lehetséges volna, csak a szándék nincs meg.

Ezen mi változtathatna?

A kérdés az, hogy megvárjuk-e míg olyan volumenű problémák alakulnak ki, hogy már muszáj valamit tenni, vagy már akkor is teszünk valamit, ha ezeket a problémákat még csak előre látjuk.

Erre azt szokták mondani, hogy majd a piac megoldja.

A piac sok mindent elrendez, de nagyon rövidlátó. A piac nem számol a távolabbi jövővel. A másik nagy gond a piaccal az, hogy csak akkor működik jól, ha a játéktér egyenlő. De ez nem teljesül, hiszen az emberiség fele ma napi két dollárból, 1,5 milliárd ember pedig napi 1 dollárból tengeti az életét, miközben a világkereskedelem 80 százalékát ötszáz nagyvállalkozás bonyolítja le. A piac jelenlegi formája egyre jobban koncentrálja a pénzt és a hatalmat.

Akkor nem azoknak kéne lépni fenntarthatóság ügyben, akiknél ez a pénz és ez a hatalom koncentrálódott? Miből gondolja, hogy ha én holnaptól nem járnék autóval, attól bármi is változna?

A nagyvállalatok akkor változnak, ha változik a kereslet. A fiam egy olyan üzleti vállalkozást vezet, amely fenntarthatósági menedzsment-stratégiákat dolgoz ki óriásvállalatok számára. Globális cégek is az ügyfelei között vannak. Ezek a cégek nyitottak arra, hogy fenntartható stratégiát fogadjanak el, de csak ha van rá kereslet. Nem fogják erőszakolni. A kérdés az, hogy a társadalom egy kritikus tömege mennyire tudja a gondolkodását és az értékrendszerét megváltoztatni.

Még 1977-ben, amikor az ENSZ-nél dolgozott, írta az első könyvét, amelynek a címe az volt, hogy "Célok az emberiség számára". Mi a különbség az akkori, és a mostani jövőképe között?

Akkor azt gondoltuk, hogy az emberiség közös céljait össze lehet hangolni. De sajnos nem lehetett. Vegyük példának az ökológiai lábnyomot. Ma 1,8 biológiailag produktív hektár áll egy ember rendelkezésére a Földön, ehhez képest az amerikaiak több mint 12 hektárt használnak fejenként, a bangladesiek pedig kevesebb mint egyet. Ha minden ország az amerikai modell szerint fejlődik tovább, akkor - a WWF szerint - még három ugyanilyen bolygóra lesz szükség, hogy megtermeljük, ami ehhez szükséges. Eközben az emberiség létszáma rohamosan növekszik. 1850-ben még csak 1 milliárd ember élt, 1977-ben nagyjából 5 milliárd, ma pedig már több mint 6,5 milliárd. Az igények egyre csak nőnek.

Tehát az ENSZ nem tud érdemben beleszólni a folyamatokba?

Az ENSZ-nek az a nagy problémája, hogy egy ellentmondáson alapul. Egyesült Nemzetek nincsenek, hiszen a nemzetek elve ma is az, hogy szuverének, függetlenek. Ami azt jelenti, hogy mindenki csak a saját népének felelős. Egy szuverén nemzet nem egyesülhet, legfeljebb szerződéseket köthet másokkal. Az ENSZ-nek nincs elég hatalma bármit is véghezvinni, legfeljebb az érdeklődést keltheti fel, vagy programokat ajánlhat. Egy olyan szervezetben, amelynek több mint 180 tagja van, és mindegyik különböző rövidlejáratú érdekeket képvisel, még a játékelmélet szerint sem lehet összehozni egy koherens játékot. Túl sok a tag, és túl ellentmondásosak a különérdekek.

Elképzelhetetlennek tartja az összefogást globális szinten?

Azt el tudom képzelni, hogy a nemzetek közös terveket fogadjanak el. Európában például már vannak ilyen transznacionális tervek, a szuverenitást bizonyos területeken, például a környezetvédelem és a biztonságpolitika területén már áttettük egy nemzetek feletti szintre. De ma már ez nem elég, a globális fordulópont előtt globális szintre kéne áthelyezni a szuverenitást, és közösen kéne cselekedni. Ha Kína vagy India kimarad, Európa hiába próbálja visszafogni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Vagy mindenki csinálja, vagy nem fog menni.

Lát esélyt erre?

A kérdés az, hogy megvárjuk-e, míg beesik a tető, vagy már addig is csinálunk valamit. Most úgy látom, hogy több krízistapasztalatnak kell keletkeznie ahhoz, hogy gyors változások legyenek. De az emberek fogékonysága nő: a nyugati országok lakosságának körülbelül negyede már próbál felelősségteljesebben élni, kommunikálni, gondolkozni. Hogy ez a folyamat mikor éri el azt a pontot, hogy komoly üzleti és politikai súlya lesz, nem tudjuk. Még nem érte el.

Ön szerint volna szükség zöld pártra Magyarországon?

Szerintem nem külön zöld pártra van szükség, hanem ezeknek az elveknek be kellene épülniük minden párt politikájába. Eredetileg a nagyvállalatoknál is külön kezelték a fenntarthatóságot, kineveztek egy alelnököt rá, és ezzel le volt tudva. Ma már beépítik a központi stratégiába. Ma már nem lenne szabad olyan politikát csinálni, amely nem veszi figyelembe a fenntarthatóságot. Nem mint egy külön célt, hanem mint alapvető politikai stratégiát kell beépíteni a zöld célkitűzéseket.

Forrás: index.hu

Bodoky Tamás
Foto: Barakonyi Szabolcs

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

László Ervin kritika

Nehezen hozzáférhető, ezért iderakom(ápr.22-én még megvolt):

“Kiszera méra bávatag”
posztmodern módra

Bencze Gyula
KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet

Karinthy Frigyes bizonyára remekül mulatott volna azon, hogy a halandzsa napjainkra a “tudományba” is bevonult. Az elmúlt év ezzel kapcsolatos nagy eseménye volt, hogy Alan Sokal remekül kiagyalt és nagyszerûen kivitelezett fricskát adott a “posztmodern” társadalomtudósok egy különösen agresszív csoportjának. Alan Sokal, a New York Egyetem elméleti fizika professzora 1994. végén “A határok áttörése - Arccal a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája felé “ címmel tanulmányt küldött be a Social Text c. vezetõ kultúrális folyóirathoz. A folyóiratot az északkarolinai Duke University Press publikálja, amelynek igazgatója Stanley Fish, a Duke Egyetem angol irodalom professzora. A szerkesztõk között van a folyóirat egyik alapítója, a marxista szociológus Stanley Aromowitz, Andrew Ross baloldali amerikanista, valamint a filológusok között nagy tekintélynek örvendõ Frederic Jameson.

Amint az a címbõl is sejthetõ, a cikk a szakmai zsargont ötletesen használó, a posztmodern nagyjaitól bõven vett idézetekkel fûszerezett, teljesen értelmetlen ökörség volt. Ennek ellenére, mivel a cikk konklúziója kedvükre való volt, a tudós szerkesztõk közlésre alkalmasnak találták, és az meg is jelent az 1996. évi tavasz/nyár számban.

Sokal tréfáját sajátmaga leplezte le a Lingua Franca c. folyóiratnak párhuzamosan beküldött “Egy fizikus kisérlete a társadalomtudományokkal” címû cikkében, amely az 1996. évi május-júniusi számban látott napvilágot. Az érdeklõdõ olvasó mindkét cikk rövidített fordítását megtalálhatja a 2000 c. folyóiratban.

Az igen mulatságos, de ugyanakkor tanulságos ügy könnyen elképzelhetõen nagy port vert fel, és a napilapok mellett a New York Review of Books-ben Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus is hosszasan foglalkozott vele. Weinberg cikkének fordítását a Beszélõ 1996. augusztus-szeptemberi száma hozta le.

Miért keltett akkora figyelmet az ügy, mit is akart Sokal tulajdonképpen - kérdezheti joggal az olvasó. Steven Weinberget idézve:

“Sokal szatírájának célpontjai széles intellektuális terepen helyezkednek el. Itt találhatók azok a «posztmodern» társadalomtudósok, akik szívesen flörtölnek olyan avantgárd területekkel, mint a kvantummechanika vagy a káoszelmélet, a tapasztalat töredékes és véletlenszerû természetérôl szóló állításaik felékesítése végett. Itt vannak azok a szociológusok, történészek és filozófusok, akik a természeti törvényeket társadalmi termékeknek tekintik, aztán azok a kultúrkritikusok, akik a szexizmus, a rasszizmus, a kolonializmus, a militarizmus vagy a kapitalizmus fertôzetét nem csupán a tudományos kutatás gyakorlatában, de még a kutatás következtetéseiben is fellelik.”

Sokal többek között azt állította, hogy Jacques Lacan freudista spekulációit megerõsíti a kvantumelmélet, a kvantumgravitációnak óriási jelentõségû politikai következményei vannak, és kellõ “alázattal” idézte a dekonstrukció apostolát, Jacques Derridát is (akinek mûvei a mi könyvesboltjainkat is elárasztották már):

“Az einsteini konstans nem konstans, nem középpont. A változékonyság fogalma maga - végül is a játék fogalma. Más szóval nem valamilyen dolog fogalma - egy középponté, amelybôl kiindulva egy megfigyelô uralhatná a területet -, hanem magának a játéknak a fogalma.”

Weinberg professzor bevallja (Nobel-díjával már megengedheti magának?), hogy a fenti mondatoknak szerinte semmi értelmük sincs. Ugyanez vonatkozik Sokal többi kaján kijelentésére is, mint pl.

- a tudománynak emancipálnia kell magát a klasszikus matematikától, mielõtt a “haladó politikai gyakorlat eszközévé válik”

- Euklidész p-jét, és Newton g-jét, amelyekrôl korábban azt gondoltuk, hogy állandók és univerzálisak, mostantól már csakis a maguk történetiségében foghatjuk fel.

- a kibontakozóban lévõ posztmodern tudomány egyik jellemzõje, hogy nagy hangsúlyt helyez a nemlinearitásra és a diszkontinuitásra. Ez egyaránt egyértelmû a káoszelméletben, a fázisátmenetek elméletében és a kvantumgravitációban.

Sokal “társadalomtudományi” kisérlete fényes sikerrel járt: bebizonyította, hogy a Social Text tudós szerkesztõi számára nem fontos a beküldött közlemények tartalma és értelme, nem tartották szükségesnek a szakemberekkel való konzultációt sem, és leközölték a teljes ostobaságot, mert a konklúzió harmonizált saját nézeteikkel.

Feltétlenül elgondolkodtató azonban: hogyan lehetséges, hogy a szerkesztõk számukra érthetetlen ostobaságot örömmel leközöltek? A posztmodern szakértõit nem zavarja, hogy bizonyos szavaknak nem tudják a valódi jelentését, nincsenek tisztában a mögöttes fogalmakkal? Miért dobálóznak a kvantumelmélet, a relativitáselmélet, káosz és sok más, absztrakt elmélet fogalmaival - kizárólag a verbalizmus szintjén? Ha ebben a kultúrkörben ez a gyakorlat elfogadható, mi a garancia arra, hogy nem ugyanolyan hülyeség-e az összes többi, folyóiratukban közölt cikk?

A sajtó örömünnepet ült a kínos eset kapcsán: a New York Times és a Wall Street Journal ujságírói egymás után írták gúnyosabbnál gúnyosabb cikkeiket. George Will, a neves rovatvezetõ nem kevesebbet állított, mint “a Social Textet többé senki sem fogja tudományos folyóiratnak tekinteni”. Hiába toporzékolt Stanley Fish, hiába nevezte Sokalt Stanley Aronowitz “félmûvelt bunkónak”, a jóvátehetetlen baj megtörtént!

Norman Levitt matematika professzor, a híres Rutgers Egyetem tanára ezzel szemben a matematikus precízségével kissé másként vélekedik:

“Sokal professzor írása roppant szórakoztató, és személyes elégtételt is éreztem, amikor elolvastam. Nem állítom, hogy minden társadalomtudós vagy angol filológus hülye, az viszont tagadhatatlan, hogy léteznek arrogáns, eleféntcsonttoronyba zárkózó egyetemi klikkek.”

Weinberg professzor a következõképpen összegzi a kialakult helyzetet:

“Nem Sokal vetette fel elôször ezeket a problémákat, de nagy szolgálatot tett azzal, hogy ilyen drámai módon vetette fel ôket. Ezek nem teljesen tudományos problémák, bárhogy értsük is a «tudományos» szót. Ha azt gondoljuk, hogy a tudományos törvények elég flexíbilisek ahhoz, hogy hathasson rájuk felfedezésük társadalmi környezete, akkor egyesek hajlamosak lesznek nyomást gyakorolni a tudósokra, hogy proletárabb, femininebb, amerikaiabb, vallásosabb, árjább vagy akármilyenebb, de mindenesetre nekik tetszô törvényeket fedezzenek fel. Ez veszélyes út, és a vele kapcsolatos vitában többrôl van szó a tudomány egészségénél.”

A Lingua Franca 1996. július-augusztusi számában megjelent válaszcikkükben Bruce Robbins és Andrew Ross szerkesztõk mindent elkövettek, hogy magyarázzák a bizonyítványukat, a hülyeséget azonban nem magyarázni, hanem szégyelni kell!

A hazai sajtó nem figyelt fel különösebben a szórakoztató történetre, és a társadalomtudósok sem törõdtek a kínos esettel. Talán azért, mert Amerika messze van, és nálunk ilyen úgysem fordulhat elõ? Valóban ilyen biztonságban vagyunk az agresszív tudatlanságtól és felületességtõl? Anélkül hogy pánikot akarnék kelteni posztmodern berkekben, nem állhatom meg, hogy ne említsek meg egy frappáns ellenpéldát.

Sok magyar olvasónak kerülhetett kezébe László Ervin “Kozmikus kapcsolatok” c. könyve, amely elegáns kiállításban, kemény kötésben jelent meg a Magyar Könyvklub gondozásában. A magyar kiadás az angol eredeti fordításán alapul, a szerzõ egyike a “híres magyaroknak”, idegenbe szakadt zongoramûvész, filozófus, sõt a könyv alapján akár mindentudónak is aposztrofálható.

A könyv hátlapján szereplõ ismertetés szerint:

“László Ervin, az Olaszországban élõ tudós, akinek eddig 17 nyelven jelentek meg mûvei, kristálytiszta logikával, világos és egyszerû stílusban csalogatja be az olvasót a jelenségek dzsungeljébe. A szerzõ szinte mindent felölel az ôsrobbanástól a genomon keresztül a vákuumenergiáig.”

A mû tényleg szinte mindennel foglalkozik, kozmológiától kezdve egészen a pszichológiáig és agykutatásig. Az ember õszintén csodálni kezdi a reneszánsz formátumú szerzõt, míg észre nem veszi, hogy ennek az enciklopédikus mûnek nincs szakmai lektora! Az igazi gyanú azonban akkor ébred fel az olvasóban, amikor türelmetlenül hátralapozva felfedezi, hogy az Utószó szerzõje nyilvánvalóan nem kozmológus vagy fizikus, sem nem agykutató. Sorai inkább arra engednek következtetni, hogy egyike a manapság igen divatos “alternatív” gyógyászoknak.

E sorok írója, fizikus lévén, elsõsorban a (sajnálatosan) korlátozott kompetenciájába tartozó - minden szakmai érvet és bizonyítékokat nélkülözõ -megállapításokra reagált érzékenyen, és azokból állított össze egy csokrot:

"A legfontosabb tulajdonság az, hogy tovább kell lépnünk. Esetleg a gravitációs, az elektromágneses, az erõs és gyenge kölcsönhatás mellett újabb kölcsönhatás mezõit és erõit is fel kell ismernünk. Egy ötödik mezõ, a természet ölén mûködõ szuperkönnyû mezõ finoman köthet össze részecskéket, atomokat, molekulákat, sejteket, szervezeteket és egész élõ rendszereket” (156.old)

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy közel egy évtizede az amerikai Purdue Egyetem egy kutatócsoportja nagy hajszát indított - teljesen más okokból - egy “ötödik erõ” után, amelynek bizonyítékait Eötvös Loránd korabeli méréseibõl akarták kibányászni. A dolog természetesen vaklármának bizonyult, és mind az elméleti, mind pedig a kisérleti megfontolások teljesen alaptalannak bizonyultak. Persze az is némi igazolást igényelne, hogy a mikrovilág kölcsönhatásainak finomságai hogyan érvényesülhetnek “egész élõ szervezeteknél”? Csak kevesen gondolnak például arra, hogy a hazai közgazdászok ellentmondó és sok esetben a józan ésszel is hadban álló következtetései a Heisenberg-féle határozatlansági reláció szükségszerû és kiküszöbölhetetlen következményei!

"Bár a legtöbb fizikus, vegyész, biológus és egyéb természettudós nem ismeri eléggé ezt az alapvetõ energiamezõt, az érdeklõdés egyre fokozódik iránta" (182.old)

A tudomány alapvetõ tulajdonsága, hogy a tapasztalatokat, felfedezéseket a tudósok megosztják egymással: erre valók a tudományos szakfolyóiratok. Ha tehát valamit eleinte csak néhányan tudnak, az ismeretanyag igen hamar a szakma - és az emberiség - közkincsévé válik. Érdekes lenne tehát tudni: ha valamirõl a tudósok többsége - a szaktudomány - nem tud, kiknek az érdeklõdése fokozódik iránta, a hatóságoké, költõké vagy kabarészerzõké?

“A kvantumvákuum persze nem üres tér. Jelentôs eleme a világegyetemnek, ezért elvárható, hogy valamilyen módon az univerzum minden folyamatában részt vegyen…”

“A vákuum maga nem anyagi: energiái negatív állapotban vannak. Ez szerencsés dolog, mert ha nem így volna, akkor a világegyetem nyomban olyan kicsire zsugorodna, mint az atom átmérôje. " (183. old. )

"A tárgyak «vákuumnyomását» és még inkább ezeknek feltünõ maradandóságát kisérletileg igazolta egy másik orosz kutatócsoport Vlagyimir Poponyin vezetésével az orosz Tudományos Akadémia Biokémiai Fizikai (sic!) Intézetében …" (188.old. )

Tekintettel arra, hogy a természeti folyamatok mindegyike a misztikus rangra emelt “kvantumvákuumban” játszódik le, magától értetõdik, hogy “van valami része” a folyamatokban. Azt azonban nehéz elképzelni, hogy a fizikai méretekkel nem jellemezhetõ vákuum olyan kicsire zsugorodik össze, “mint az atom átmõrõje”. A sok egyéb tulajdonságnak, amelyet a szakma által ismeretlen kutatócsoportok állítólag kisérletileg igazoltak, szintén csak annyi a hitele, amennyi az átlagpolgár elõtt az “adóalany-barát” adóhivatal jóindulatának van.

“A vákuum bozonmezõjét e könyv szerzõje pszi-mezõnek nevezi. Itt a görög pszi betû azt a tényezõt jelöli, amely a kvantumtartományban Schrödinger pszi függvényét kiegészíti. Egyúttal azt a kapcsolatot is jelenti, amely az élõ szervezeteket egymással és környezetükkel köti össze a biológia tartományában. De az emberek agya és tudata közöti kapcsolatot is jelenti a pszichológia és a megismerõ tudományágak terén - beleértve azokat a rejtélyes kapcsolatokat, amelyek pszi-jelenség néven ismeretesek.” (189.old.)

A fizikus hallgatók jól tudják, hogy a kvantumelmélet hullámfüggyvényeit - de általában minden matematikai objektumot - bármilyen betûvel, vagy szimbolummal jelölheti az ember, ahogy a tudományos cikkekben a kutatók azt ténylegesen meg is teszik. Az csupán a véletlen szeszélye, hogy Schrödinger a hullámfüggvény jelölésére a görög betût használta, ennek semmi kapcsolata nincs az ún. pszi- vagy másszóval parajelenségekkel. Ha a kíváló - mellesleg nagy nõbarát - Nobel-díjas fizikus híres hullámfüggvényét puszta szeszélybõl Herminának nevezi el, akkor a szerzõ “ötödik mezeje” most Zugló egyik részének nevét viselné! Talán arra sem ártott volna némi értelmes magyarázatot adni, hogy a kétségtelenül igen tudományosan hangzó “vákuum bozon-mezõnek”, - amelynek mibenléte a könyv elolvasása után is rejtély marad az olvasó elõtt - mi köze van Schrödinger hullámfüggyvényéhez?

"Tudatunk közös tánca a kozmikus kvantumvákuumban a környezõ többi tudathoz, valamint bolygónk bioszférájához és a rajta túl elterülõ kozmoszhoz köt bennünket - kitárja értelmünket a társadalom, a természet és a világegyetem felé. Ezt a nyitottságot ismerték minden korban a misztikusok és az érzékenyek, a próféták és a metafizikusok. Tagadják azonban a modern kutatók és azok, akik a valóság megismerésének egyedüli módját a modern tudományban látják.” (211.old.)

A reneszánsz tudós tehát kétségbe vonja a tudomány kizárólagos kompetenciáját a valóság megismerésének folyamatában. Jó lenne tudni, hogy ha van más mód is, akkor mi az, vallás (melyik?), marxizmus-leninizmus, ufológia, netán “transzformatív hermeneutika”?

Azok számára, akik nem teljesen értik, mirõl van szó, az Utószó “megmagyarázza” a szuper KGB vagy ha úgy tetszik, az Úristen szerepét játszó pszi-mezô lényegét:

“Az egyén biomezõmintája - mint minden más létezõé az anyagi világból - beleíródik a pszi-mezõbe. Mivel minden élõlény megismételhetetlen és egyedi, minden szervezetnek egy egyéni morfodinamikus minta felel meg a pszi-mezõben, ahogyan az egyszerûbb mintát a DNS õrzi. A pszi-mezõben lévõ információs halmaz minden, a szervezettel és így a tudattal is kapcsolatos információt tárol…

A pszi-mezõ azonban nemcsak az élõ szervezetek saját információs halmazát tárolja, hanem azokat az adatokat is, amelyek az összes eddig létezett egyedtõl származnak. Ez az óriási mennyiségû, egymáshoz hasonló információ egy általános mintában összegzõdik, illetve átlagolódik. Az ember esetében ez megfelel az emberi test mûködési normájának. Ezért ezt a mintát az egyéni morfogenetikus mintával szemben fajspecifikus mintának nevezzük. Ezzel a mintával az egyén ugyancsak szüntelen kapcsolatban áll. Mi, hús-vér emberek egy olyan láthatatlan információs mezõbe vagyunk beágyazva, amellyel szervezetünk állandó kapcsolatban áll. Szervezetünk nemcsak biokémiai rendszer, hanem - mivel az anyag elektromágneses tulajdonságú részecskékbõl áll - egyúttal összetett elektromágneses mezõt is képez. Ezt a testünk körüli finom energia-mezõt érzékelik a gyógyító auraként, bioenergetikai mezõként. Ebben a mezõben a kóros elváltozások mindíg elõbb jelennek meg, mint ahogy a fizikai testben észlelhetõk. A bioenergetikai mezõ egyensúlyát a tudatunk képes befolyásolni. Mondjuk, egy hirtelen dühroham azonnal érzékelhetõ a bionergetikai mezõben (egy gyógyító úgy mondja «lyukas az aurája») , de ez a testben még nem okoz tünetet.” (236-227 old.)

Nehéz visszatartani azt a kaján megjegyzést, hogy mennyire örülne az APEH egy ilyen mindent rögzítõ pszi-mezõnek - sok elkeseredett vitát megtakarítva, a morfogenetikus minta alapján megbízhatóan lehetne kiróni a különféle járulékokat a pszi-mezõ által éberen figyelt és regisztrált adóalanyokra!

A kozmológia vagy az agykutatás terén járatos olvasó bizonyára hasonló gyüjteményt tudna produkálni. Figyelemreméltó azonban a Sokal halandzsa-cikkéhez sokban hasonlító, nem teljesen megértett fogalmakban burjánzó stílus, az ignoráns verbalizmus, amely idegen a természettudományoktól. A szavaknak a természet-tudományokban csak annyi a szerepük, hogy precízen definiált fogalmakat jelölnek. A mérhetõ mennyiségekre és ellenõrizhetõ összefüggéseikre vonatkozó kijelentések csak a matematika nyelvén fejezhetõk ki szabatosan, a jelentésüktõl elszakított szavakkal való misztikus és öncélú játék legfeljebb a költõk öröme lehet.

Valójában a könyv különbözõ színvonalú ismeretterjesztõ mûvek tartalmából összemásol, kritikátlanul az anyagba olvasztva az áltudományok képviselõinek tudománytalan képzelgéseit is. (Nem véletlen, hogy Uri Geller amerikai “felfedezõi”, Russel Targ és Harold Puthoff, az azóta dicstelenül megszûnt “Stanford Research Institute” kutatói, elõkelõ helyen szerepelnek az irodalomjegyzékben, az áltudomány egyik sajnálatra méltó hazai képviselõjével együtt).

A könyvben számos pontatlanság, félreértés és sokszor alapvetõ tárgyi tévedés található. Ezekbõl néhányat érdemes kiragadni:

“Ernest Rutherford angol fizikus vetette fel azt a gondolatot, hogy az atommagban jelen kell lennie egy további részecskének is, a neutronnak.”(312.old.)

Valójában Rutherford az atommagban éppen elektronok jelenlétét tételezte fel. Az atommag egy másik építõkövének, egy semleges részecskének létezését elõször Ivanenko és Heisenberg vetette fel 1932-ben, és a kvantummechanikát Heisenberg alkalmazta elõször az atommag szerkezetének tárgyalására!

“A részecskék sokaságának szimmetriacsoportokba való rendezése kíváló teljesítménynek számított, de a valódi egységesítés megkövetelte, hogy a részecskék által képviselt erõket is összekapcsolják.” (134.old)

A szerzô megfelelõ ismeretek hiányában nincs tudatában annak, hogy a “szimmetriacsoport” kifejezés nem a részecskék egy csoportjára vonatkozik, hanem egy absztrakt matematikai objektumot jelöl. Valójában a szimmetriacsoport az adott kölcsönhatás szimmetriáit jellemzõ absztrakt algebrai struktúra, amelynek ún. irreducibilis ábrázolásai rendezik el a részecskéket az ún. multiplettekbe.

Sokal monumentális tréfájának ismeretében az ember nem tudja, mire vélje ennek a “kozmikus” mûnek a megjelentetését. Lehet, hogy loholunk a világ után, és ez is csak vicc? Ha igen, akkor ki tréfál, a szerzõ vagy a kiadó? Esetleg a tréfát felfedezõk között majd értékes nyereményeket, netán egy gépkocsit, sorsolnak ki?

Sajnos a valóság sokkal keserûbb, a valóság velejéig magyar: az Európa házba igyekvõ Magyar Könyvklubnak e könyv megjelentetésével sikerült Sokal viccét “überolnia”: itt az a vicc, hogy egyáltalán nincs vicc!

http://hps.elte.hu/~gk/Sokal/Sokal/Magyarul/kiszera.htm

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:HqWzpmwPsBEJ:hps.elte.hu/~gk/Sokal/Sokal/Magyarul/kiszera.htm+lászló+ervin+kfki&cd=10&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Lions Club

Néhány éve, amikor még nem hallottam ezekről, volt egy munkám egy kis magyar cégnél. A tulaj egyszer meséli ott nekünk, hogy ahova jár olyasmiket tanítanak, hogy az emberiség létszáma fokozatosan növekszik és a civilizáció fennmaradása érdekében valakiknek mégis el kell vállalni a nehéz feladatot, hogy korlátozza a Föld lakosainak növekedését. stb. stb.
Akkor még nem értettem mi ez, mindezt annak tudtam be, amiképpen a hülye viccein is röfögve nevet a srác.
Azt is mondta, hogy a Lions Club neki törzshelynek számít. Megnéztem, akkor még a weblapján ott volt a neve mint támogató. Nyilvánvaló, hogy a srác árva gyerekekkel is kellett foglalkozzon, mikor hová kellett mennie valamilyen karitatív foglalkozásra velük.

Az egészben annyi volt a kirívó, hogy a kis jelentéktelennek látszó cégje nyer el olyan megbízást, ami a központi bankok központi bankjának Basel II-es szabályozásának számítógépes rendszerbe illesztését kapja meg feladatának közösen a világ egyik talán legnagyobb szoftveróriással partneri viszonyban.

Nemsokára nekem is leesett a tantusz.

Azt amit ők csináltak, abban tényleg a határhoz értünk...

"A bolygó határaihoz értünk"... ..Van igazság abban amit mond.Csak nem ugy ahogyan mondja.A Föld nevü bolygón az Istennel együtt részt kellene venni a teremtésben.Teremteni kellene azoknak is akik csak a  szerzésben járatosak.No meg a jelenlegi válságokból csupa csupa olyan eszközzel lehetne kilábalni ami a hatalomkoncentrálás ellen hatna.Ezt nem akarják ezek a semmirekellők.

A közeli katasztrófa elhárításához minden nemzetnek el kéne

távolítania a nyakukba kapaszkodott "szabadkőmívesek kormányát". Szabadulást mondjuk betaníthatná Hudini a nagy szabadulóművész! Komolyabbra veszem a szót. A Nagy Zsidók, már felkészültek a katasztrófa túlélésére, biztos és titkos helyeket létesíttettek maguknak. De egyről elfeledkeztek, ha csak ők lesznek a túlélők, akkor meg kell tanulniuk a munkát, mint a  továbbélés feltételét. Dolgozni, önfentartani azért nem tudnak, mert generációk százán keresztül csak vérszívóként élősködtek. Mórickák! De szar lesz nektek!

Háttérhatalom

Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a fickó a Római Klubnak dolgozott, valószínűleg nyakig benne van a háttérhatalom összeesküvésébe, tehát amit mond, az valószínűleg egy kívánt jövőkép a részükről, egy terv!

Sejthető volt.

A terrorizmus mint gazdasági nyolcak lelki igénye mellé kapunk némi forgatókönyves terrorizmussal fűszerezet tervezett világvégefosztogatást is.

Club of Rome

Nem gondoltam hogy enyien ismerik az összefüggéseket Magyarországon is.Ennek nagyon örülök, a Club of Rome, a Bilderberg csoporthoz tartozik,ugyanugy, mint a Tri-Lateral Commision. Sok cukros dumába, és ál-ekologiai okfejtésekbe csomagolják az igazi, filozofiájukat, ami pedig az hogy 90 % át az emberiségnek meg kell semmisiteni, mert, ugy mond "haszontalan evők "(useless eaters) vagyunk.Ezen a projekten, szorgalmasan dolgoznak is, flouride, a vizbe, chemtrails, a levegőbe, a Harp projekt, higgany az oltásokba...stb.
Aki felületesen hallgatja a szövegüket, még talán érveket is talál benne, de ezek mind Sátánisták.Tudom viccesen hangzik , de tényleg azok.Bush, Kissinger,Silversteen(övé volt a World Trade Center, amit aztán felrobbantottak) Brizinski, Clinton, mind 33% szabad kömüvesek.A Skull and Bones a legundoritóbb, páholy ahol nyakatekert sátánista ceremoniákat tartanak,mind egy kupacban az emberiség kizsaroloi közé tartoznak.

Na pont erre akartam én is

Na pont erre akartam én is kitérni. Igazollak admin,  a Római Klub egy jól hangzó propagandaszervezete a globalista szabadkőművesek nemzetközi összeesküvésének. Mértékadó tudományos körökben már régen meghaladottak a nézeteik (globális felmelegedés, energia és készletforrások kimerülése, stb.).
Ők istennek képzelték magukat, de a Mindenható a legváratlanabb módon állítja őket megmagyarazhátatlan helyzetekbe. Most az Antarktisz melleti vizek lehűlési folyamata az új hír, azt követően, hogy az ózonlyuk mérete rohamos csökkenésével lepte meg az áltudományos blablázókat.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.