Si vis pacem, para bellum!

Amerika ismét reccsent egyet

Az Egyesült Államok eddig nagyon erőltette, hogy Grúzia és Ukrajna a NATO tagja legyen. Függetlenül attól, hogy a felmérések szerint Ukrajnában a lakosság 80 százaléka ellenzi Kijev NATO-tagságát.

A Nyugat és a NATO éjt nappallá téve, papagájként hangoztatja, hogy övék az „értékek”,  a „demokratikus értékek” közössége.
 
Akkor miért kényszerítenék a NATO-ba azt az Ukrajnát, amelynek óriási többsége nem akar az észak-atlanti szövetség tagja lenni?
 
Egyetlen okból. Washington Oroszországot akarja körbe venni ellenségekkel.
 
Hogy értsük: mindez annyira esik jól Moszkvának, mintha Kanada, Mexikó vagy Kuba lenne a Sangháji Együttműködés Tanácsának tagja.
 
Grúziát pedig egy olyan elnök vezeti, aki vesztére és nemzete kárára kikezdett Oroszországgal.
 
Amerika eddig hallani sem akart arról, hogy a NATO-ban helyet foglaló, elsősorban régi, befolyásos tagországok megakadályozzák a volt Szovjetunió e két köztársaságának belépését a transz-atlanti katonai szervezetbe. Sőt, Washington arra is hajlandó volt az utóbbi időben, hogy e két ország a felvétel előszobáját jelentő Tagsági Akciótervet is átugorja.
 
Most azonban a leköszönő Bush-kormány külügyminisztere reálisan felmérte a helyzetet. Belátta, hogy ha Grúzia NATO-tagként támadta volna meg Oroszországot, a szervezet alapszabályzatának 5. cikkely értelmében az egész NATO hadba léphetett volna. Azaz norvég és magyar katonák is harcolhattak volna Szaakasvili grúz elnök provokációjának következményei miatt.
 
Belátta, hogy Amerika erősen hanyatlik. A válság miatt egyre kevesebb a pénze a most folyó háborúinak finanszírozására is.
 
Azt is belátta, hogy Bush utódja, Barack Obama az amerikai-európai kapcsolatok javítása érdekében könnyen engedhet Nyugat-Európának és keresztbe feküdhet Tbiliszi és a jelenlegi kijevi kormány törekvéseinek.
Így azután Condoleezza Rice bejelentette, nem hogy NATO-tagságról nem lehet szó, hanem e két ország a Tagországi Akciótervet sem kezdheti meg.
 
Különben is, az amerikai-orosz kapcsolatok javítása válság idején még inkább fontos Washingtonnak.
 
Szaakasviliék és a mostani, ki tudja meddig hivatalban lévő ukrán kormány NATO-vágyainak tehát vége.
 
A józan ész újabb pofont adott a háborúpártiaknak és a gyengülő neokonoknak.
 
Az egyik legnagyobb pofont a Szaakasvilit annyira megszerető Fidesz kapta, amelynek arcán már ott sorakoznak az utóbbi hetek-hónapok pofonjainak még most is vöröslő helyei.

Academicus


Megjegyzés:"Academicus" a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tisztsége zavartalan fenntartása érdekében álnéven publikál és magáról sem kíván személye azonosítására szolgáló, bármilyen információt adni.

Forrás: www.nemenyi.net

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Görögország lángokban

edinaki
Igazából nem a cikkhez akarok szólni hanem a görög helyzetről szeretnék hiteles tájékoztatást adni,mint Athénban élő magyar.
Először is a lelőtt fiú nem szélsőbalos anarchista diák volt,amint azt egyes elmebeteg honlapok írják.15éves,jó családból való,rendes kisdiák volt.Rossz időben volt a rossz helyen.A rendőr ellen megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságért emeltek vádat!Biztos lehet mindenki abban,hogy itt is megy a rendőrségi túlkapások eltussolása,de ez az eset olyannyira tiszta volt,hogy valós vádak születtek.
Az ezt követő randalirózás,vandalizmus egyenes  következménye a felgyülemlett társadalmi elégedetlenségnek.Mindenki elítéli ezeket a tetteket és nem is a "jó,öreg anarchisták" módszere ez.Mindenféle ideológiától mentes csőcseléké.Amit az anarchistákról tudni kell,hogy soha kisvállalkozásokat nem tettek tönkre,sőt semmilyen üzletet.Céljaik mindig bankok,max.nagy autókereskedések.Ezzel nem védeni akarom őket,csak a valós helyzetet vázolni.
 

Kedves Edina

A most görögöknél kialakult botrány a kormányok erőszakos viselkedésének egyik formája.
Ez nálunk ugyanaz.

A görögöknek sem megy

A görögöknek sem megy ez  demokrácia. Ott is elkanászodott a hatalom.

:-) Talán nem is görögök.

A Démosz azaz a néphatalom és a demokrácia valahol az ókori görögöknél kapott nagyobb szerepet.

Ma viszont már náluk sem minden a régi...

Egy csepp vér sem folyik az ereikben a 300 spártaiból.

Nem tudni mi lesz a vége, de a kormányok a népeiket egyre inkább lőtérnek nézik. Amolyan gyakorlópálya ingyen.

Valamint a hatalom megtartására és megszerzésére irányuló törekvések egyre kevésbé vannak kapcsolatban a népakarattal.

Szűk lobbikörök mozgatják a bábukat ott is. Miközben egy szűk tanácsadói testület ebből is pénzt lát, miközben a rendőrséget militarizálják. Lassan nálunk sem lehet megkülönböztetni a rendőrt a katonától.

Ezt a folyamatot a terror elleni harc nevében teszik a kormányok miközben a lényegében ismeretelen idealizált kitalált terrorista fantomképének keretébe a fantomképet kicserélve, egyre gyakrabban a népet teszik a helyére, vagy annak valamely képviselőjét. Még a céltáblát is rárajzolják. Tehát a nép a terrorista ha nem ért egyet a kormánnyal, ha igen akkor pedig kifosztják azt, amíg hagyja. Ha már nem hagyja, akkor lesz a népből a kormány szócsöveiben terrorista...

Fura egy helyzet

2 szereplős a világ. A statusquo fenntartása pedig fontos.

a sakktáblán egyre több a szereplő. Valami azt sugallja, hogy az indiai robbantások és az orosz fegyverüzlet között jelentős összefonódások vannak.

A terrorakciók az USA sajátja lett mióta 1948-ban létrejött Izrael államot a legfontosabb startégiai partnerként kezeli az USA.

Grúzia csak egy e sokszereplős események között. Talán nem szabad elfelejtenünk Soros Györgyöt sem, aki Ukrajnában a Nyitott Társadalom Alapítvánnyal lényegében kiemelte Ukrajnát a FÁK-ból. Ukrajna nagyon reménykedik a tagságban és nekünk magyaroknak sem mindegy, hogy a kárpátaljai magyarok mikor közlekedhetnek szabadon, vagy akár autonomiát kapva önrendelkezve közelebb hozzánk...

Az Ukránokat nem tekintem ellenségnek. Az eddig megismert ukrán nép erős európai nép és semmiben sem hasonlít az oroszokhoz. Az oroszokkal közös történelmüknek még hosszú ideig lesz szörnyű hagyatéka, de ugyanúgy mint Vilniuszban itt is előbb utóbb jóra fordul minden.

A Vilna-i helyzetet ismerem,

A Vilna-i helyzetet ismerem, az megnyugtató. Az ukránt kevésbbé, csak az nyilvánaló, hogy ott az ország keleti fele erős kommunista befolyás alatt áll, a demokrácia meg eléggé bizonytalan. Sajnos a magyar kérdésben meg tőlük sem várhatunk sok jót. Még a rutén létet sem ismerik el, mert tudják, hogy a ruténok korábban hűek voltak a magyar birodalomhoz. Az ukránok is tisztában vannak vele, hogy Kárpátalja csak a történelem szeszélye, és a magyar külpolitika pipogyasága miatt hullott az ölükbe. Bízzunk benne, hogy nem véglegesen...

Egyetértek

Sok a komcsi a Donyeck medencében, de ez el fog múlni. Már most érezhető, hogy az ukrán narancsos forradalommal a komcsik nem tudnak sok mindent kezdeni. Mióta a ruszkik ellenkező típusú Topol rakétán dolgoznak, azaz az ukrán szállítókban nem bíznak azóta megnyugtatóan a két ország sorsa különvált. Ebbe a komcsik is lassan belenyugszanak.

Az ukrán nép tudja, hogy mit kapott a ruszkiktól kb 7 millió éhhalált halt ukrán súlya a mérleg nyelvén nagyot lök.
Az ukránok túl vannak a válaszút előtt.. De nekik is kitörölték a történelmüket mint ahogy a magyarokét is a zsidók. És most az keresgélik fémkeresőkkel. Hol itt találnak egy bús rozsdás 2. VH-ás konzervdobozt, hol ott egy német vaskeresztet, vagy egy megkopott német és ukrán katonák közös vidám fotóját. Mindenütt van nyoma a történelmüknek, de a keresgélés és a kirakójáték kockái csak most álltak össze ukránéknál. Sajnos nálunk kéne először rendet tenni.

például hiányolom, hogy Gyurcsányi nem tart nyilvános beszédeket előre megszervezett helyeken közel a néphez már vagy évek óta.

Gondolom nem lenne elég rendőr, hogy visszatartsa a tömegeket, hogy agyon ne üssék a zsaroló posztkomcsi zsidózó életmódot folytató cigánytenyésztő magyarnépírtót. Reméljük Gyurcsányi és felesége is úgy végzi majd mint egykor Csaucseszku és felesége.

Kárpátalján 15 éve

Kárpátalján 15 éve jártam. Akkor sikerült helyi magyar vezetőkkel is találkoznom és képet kaptam az ottani viszonyokról. Az elég elkeserítő volt. Már akkor felütötte fejét a a stratégiai anyagokkal való fekete kereskedés, amiből sokan meggazdagodtak. Sajnos ez a "keleti" tempó ott is rányomja a bélyegét az életre, miközben az egyszerű nép tudatlanságban nyomorog. Egyetlen fény mutatkozott, a magyar oktatás színvonala. Az értelmes ukránok is magyar iskolába járatták a gyermekeiket. Persze azóta biztosan sok minden változott. Sajnos nincs élő kapcsolat a nemzetrészek között, mert a hivatalos politika inkább csak elszigetel, mint összeköt. Ezért kellene a Szentkorona eszme jegyében új szintre helyezni a nemhivatalos kapcsolatokat, építkezni egy új jövő reményében, de a pártemberkék kizárásával. Ha ezt nem tesszük, változatlanul hűtelenek maradunk, és méltatlanok a Boldogasszony segítségére.

Ez már megtörtént

És nem is mi magyarok nyitottunk, hanem az ukránok nyitottak felénk.

Tudják, hogy nálunk még nagyobb a baj mint náluk, mert itt sok a zsidó és a cigány, így nekünk a helyzetünk egyre reménytelenebbül válságos, míg náluk még van remény.

Érdemes megfigyelni, hogy most hogy Gyurcsányiék megkapták az IMF gyorshiteleket, és elkezdték feltöltenni a slepp zsebeit. Totális háborúba kezdtek a magyarok ellen. Mindenkit levadásznak a válság valamint a zsebeiket nyomó gyorshitelek dallamára.

Ez már nem zsarolás, hanem tudatos népírtás, de egy újfajta feltehetően zsidó szellemiséget tükröző palesztin kontra zsidó technika bevezetésével.
Először levadásszák a nagyobb halakat, míg a tömegeket zsarolják nyugdíjmegvonással, szurkolói rigmus cenzúrázással, tüntetések körbefogásával az ÁVH bevetésével ahol politikai nézetek különböznek TelAviv és Moszkva tengelytől.

Talán nem mondanám, hogy a helyzetünk ezek után fényes lenne, hiszen a Kiskunlacházi 14 éves magyar kislány meggyilkolása ügyében meg vannak a gyilkosok, de a rendőri "hivatalos"nyilatkozatokban nyíltan hazudik a rendőrség, hogy "Roma nem került a rendőrség látókörébe".
Illetve megpróbálják az ügyben résztvevő magyarokat megfélemlíteni, vagy tönkretenni, ellehetetleníteni.

Egy magyar kislány halálából gúnyt űz Gyurcsányi. Parancsa : "Nem lehet cigány az elkövetők között, ha van akkor sem!!!!".
A cigány védett faj és most védett fogyasztó fogalmába is tartozik azáltal, hogy a "kátrányos helyzetűek"-nél nem lehet kikapcsolni a közüzemi szolgáltatásokat akkor sem, ha az illető nem hajlandó fizetni és hatalmas adósságot halmozott fel, hanem azt a többi nem cigány fogyasztóval kell megfizettetnie a szolgáltatónak. Ez a mostani komcsik által elfogadott törvény egyik függelékében van benne.

Gyurcsányiék gátlástalanságát tükrözi, hogy IMF hitelekkel a zsebükben lényegében hetente változtatják meg, hogy kit "vesznek meg", zsarolnak meg egy-egy politikai magyar ellenes törvény elfogadásához akár Fideszes, vagy MDF-es vagy alap bibsik közül (utóbbiaknak nem kell sokat fizetni).
Lényegében egy illegitim csalással hatalomra került kormány kissebbségben is képes zsarolni és kárt tenni és lényegében bárkit illegitim módon megvesz bűncselekményeihez.

A kérdés csak az, hogy ha a rendőrség és az ügyészség valamint a politika korrupt és egy ember kiszolgálására jött létre, akkor dönteni kell: Gyurcsányi vagy a nép.

Mert már rég nem a nép érdekeit képviseli (valószínüleg sohasem képviselte, hiszen csalással került hatalomra) Gyurcsányi csak Önös zsaroló érdekeit.
Gyurcsányiék egy magyar család legdrágább kincsét a kislányát vették el és még reményük sincs arra, hogy tisztességes tárgyalást és rendőri tájékoztatást kapjanak.
Mert Gyurcsányi számára csak öröm, hogy egy magyar kislánnyal kevesebb és egy megnyomorított magyar családdal több!

Azért ez a Tel-Aviv Moszkva

Azért ez a Tel-Aviv Moszkva tengely egy kicsit sántít. Talán Washington Tel-Aviv tengelyre gondoltál. Moszkva manapság nem igen kedvelt hely számukra.

Kedves Vanek Úr

A Washington TelAviv tengely egészen más megközelítés, hiszen amerika nem kíván beleavatkozni közvetlenül a magyar belbolitikába (Moszvával ellentétben aki mint tudjuk régóta beleüti az orrát a magyar politikába (ennek az 1848-as 1945-ös és 1956-os szabadságharcok oroszok által történt leverése a bizonyítéka), amíg nincs leküzdhetetlen TelAviv-i érdekeket sértő akadály.

Nyilván a babók nem is kötik Washington orrára, hogy különútjaikon milyen mások számára káros és Washington számára újabb piszkos hentes és takarítómunkát jelentő bűncselekménykörutakat tesznek Kelet-Európai felvásárló körútjukon.

Csak utólag jelentik be a számlát, hogy azok a csúnya magyarok, vagy lengyelek vagy csehek, vagy ukránok már megint feje búbjukig antiszemiták és tessék közébük csapni. Arról hallgatnak, hogy előbb volt ennek az okozatnak egy azt megelőző általuk kiprovokált oka is.

Washington pedig már ismeri a helyzetet és tudja, hogy Izrael szeret a nagy testvér árnyékában washingtonnal előre nem egyeztetett stiklikre is a pénzért és mások kifosztásáért megöléséért, így nem nagyon veszik komolyan ha a megkárosított országok rázzák az öklüket a zsidókra, sőt egy szintig ez természetes reakciónak fogják fel.

Ellenben az éledező Moszkvai szuperhatalom már más lapra tartozik.

TelAviv nem csak Washingtont vonja be a nagy kapcsolatokba, de Moszkva sem utolsó számukra.

Moszva a szénhidrogénpiacon keresztül köti vazallusi és uzsorási sorba a kelet-közép eus országokat (szeretné a nyugatot is az energiaelosztókon keresztül, de ez egyelőre még nem sikerült nekik). Ha gyenge a potenciális energiahordozó-vásárló országok vezetése, - magyarul nem lojális a népéhez és csakis karhatalom állandó bevetésével képes hatalmát bitorolni- úgy bármilyen szerződést alá lehet az adott ország korrupt vezetőivel iratni. Azaz a szénhidrogén-energiahordozók kötött-áras nagytömegű hosszútávú szerződéseivel akkor is nagyot kaszálnak.
Így nem mindegy, hogy egy babókkal teli TelAviv barát nemzetellenes kormány, vagy egy nemzetvédő kormány van hatalmon.

Talán sokan elfelejtik, hogy a Grúziai helyzet óta Moszkva kiemelt érdeklődéssel figyeli (az olajbevételekből most már megengedhetik maguknak ezt a luxust is) a szóbajöhető korábbi volt szocialista illetve FÁK tagállamok egymás közötti viszonyát.
A feszült figyelem szorosan összefügg az energihaordozók olcsó szállításával és terítésével (lásd Kék áramlat, Nabucco, stb.)
Moszkva újra felállította a régi szovjet érában már korábban működött területi megbízottjait.
Így még szűken arra is futotta, hogy a legutóbbi Gyurcsány-Fico szájkaraté célpontja  a tót-magyar viszony területi-lakossági-trianoni összefüggéseiben is napi politikai állásfoglalást állítson ki. Magyarul megjegyezték, hogy Gyurcsány-Fico álműbalhéja nem oldja meg a trianonkor rútul kirabolt, kifosztott, meggyalázott magyarok igazságérzetének és területi, identitásügyi hiányérzetének alapvető problémáit.

Azt elfogadom, hogy Moszkva

Azt elfogadom, hogy Moszkva politikai és diplomáciai intelligenciája, valamint a Közép-Európai térségben való eligazodás képessége messze meghaladja Washingtonét. Elég a két vezető - Putyin és Bush -  szellemi színvonala közötti különbséget érzékelni. Az is igaz, hogy Washington feltétel és kritika nélküli támogatója Tel-Avivnak, míg Moszkva képes árnyaltabb politzálásra érdekeinek (energiapiac, hadiipar stb.) érvényesítésére. De ha mi ezt mind tudjuk, miért nem vesszük figyelembe a saját, velük való politizálásunkban? Intelligens és előitéletmentes magyar külpolitikára lenne szükség, mely a kétoldalú kapcsolatokban erre felépített stratégiával képes lenne a magyar érdekeknek is teret nyerni. Persze nem Tel-Avivval szemben, mert ott csak egy deffenzív, eltávolodó politika segíthet. De Moszkva és Washington (különböző okok és módok szerint) kezelhető lenne.

?

előző hozzászólásomban jeleztem, hogy Moszkvának érdeke, míg Washingtonnak inkább csak megszokásból fontos, hogy itt Magyarországon a babókat ne rúgják föl minden utcában Magyarországon.

Persze minden idegen államnak, ha diplomáciai kapcsolatot kíván ápolni, akkor látszólag rövidebb és olajozottabb a tárgyalás egy hazáját elárulni bármikor hajlandó és népétől függetlenítő főleg pénz-és hatalom-orientált kalózcsapattal, mint egy nemzeti értékekre súlyt fektető kormánnyal.

Így nem is erőlteti egyik szuperhatalom se, hogy a szomáliai szintre süllyedő Gyurcsányiék rácsmögé kerüljenek, míg őket egy hazaszerető kabinet váltsa.

A hazaszerető kabinet esetében a babók valamint a Washington és Moszkva által megnyert 1945-ös Világháború utáni csonkaország haszonélvezői és egyben a két nagyhatalom kegyeltjei kerülnének vesztes pozicióba (ha úgy tetszik fel is út le is út).
A két nagyhatalom tudja, hogy ebben a térségben Magyarországon van elszámolnivalójuk mindkettőjüknek és a temérdek elvarratlan szál és közreműködésükkel okozott fájdalom egy idő után már nem varrható el soha, nem gyógyítható be. Így mesterségesen tartanak fenn egy szomáliai minta szerinti kalóz-bábkormányt, és helyette elvárják, hogy magyarok önvédekező képessége és ezzel az ereje soha ne térjen vissza.
Ugye emlékszünk még Kovács László eu-biztos korábbi bábkülügyér szavaira így december 5-ke környékén?: "Merjünk kicsik lenni".

Sőt kiegészítve: érdekük, hogy Magyarországon ne legyen magyar és ezért merül fel minduntalanul a betelepítés: kínaival, pirézzel, zsidóval, vagy csak gondoljunk a védett fogyasztóvá kinevezett cigányra, amit 12 gyerekes cigányanyákkal tenyésztenek a vérünket szívva, bennünket magyarokat gyengítve.

Igen, de ebből a

Igen, de ebből a helyzetből kiindulva kell a kilépés útját keresni. Erről kell világosan és őszíntén beszélni. Amíg ez nem történik meg, addig marad minden a régiben.

A kalózkapitány a gyenge pont.

Ha rajtuk múlik Gyurcsányi úgy végzi mint Kádár. Lényegében Gyurcsány Kádár legújabbkori reinkarnációja.

Kádár már régen nyugdíjba kellett volna vonulnia, de nem ment. Megzápult az agya, és végül vén trottyként lemondatták.

Eleven rohad ránk Gyurcsány is, és ezt Moszkva és Washington valamint TelAviv nagy egyetértésben támogatja.

Jelenleg nem sok beleszólásunk van addig, amíg Gyurcsányi él.
Utána viszont nem fognak találni embert. Már azon is csodálkoztam, hogy Gyurcsányt honnan húzták elő?...
Hiszen a politika jelenlegi palettáján Gyurcsányi korábban nem szerepelt. Valami Nomentanaba társult be, majd Aprróék elmagyarázták neki, hogy hogy kell uzsorázni zsidó módra és lassan a Szalay utcai ingatlan, Öszöd, és a Motim jött, meg a nyomda (szinte mind zsarolás és zsidó uzsorázás útján).
0 forintból és egy bt kültagjaként addig fantomozott, amíg nem kapták el. Mikor kiderült, sem mondott le, hanem megvárta, amíg elévül...

Utána pedig már nem mertek a hatóságok belekötni, hiszen a miniszterelnök fölött Magyaroroszágon csak névleges egy darab öreg kóser államfő van, akit az egész ügy ugyanúgy rázósan érint mint az általa kinevezett gazembert. Ezen felül Gyurcsányt érő hatósági vizsgálatoknak (még a legártalmatlanabbnak is: lásd pl.: Magyar Vasúti Hivatal megszűntetése) mi lett a vége Gyurcsányi parancsára.

Kétségtelen, hogy nem azon

Kétségtelen, hogy nem azon az oldalon kell keresni új vezetőt. De az események mindig kitermelik azt a vezetőt, akire a változáshoz szükség van. Ha nincs még megfelelő vezető, az arra utal, hogy még nem jött el az idő a változásra. Ahogyan 89-ben is csak egy Atallra tellett, meg Horn után egy Orbánra, most ez a Qurcsány a jussunk. De lesz ez még másként is.  Sokáig bíztam Morvai Krisztina színrelépésében, neki van karizmája. De sajnos mióta beállt a Jobbik sorába és EU parlamenti jelöltséget vállalt, elszállt a reményem.

:-)

Nincs középút. Nincs messiás. Várhatják ameddig akarják. A megváltó már eljött, így ideje nekünk is tenni azért, hogy legyen saját vezetőnk magunknak magyaroknak.
Morvai Krisztinában bízhatsz. Nemzetközi tapasztalatait egy eus képviselői székben tudja jól kamatoztatni, majdan pedig jó államfő lehet.

A magyar belpolitika parlamenti egypártja azonban híven tükrözi a kirabolt ország állapotát. Sok a látszólag gazdátlan szemét, amíg az nem kell valakinek. onnantól kezdve a szemét felbecsülhetetlen érték... és mindenki csak lopni akar.

Önelégült komcsik és szarházi zsidók, valamint hullarabló cigányok több mint 50%-ot alkotva többségben vannak ezt ki kell mondani.

a maradék vállalkozó, aki a büdzsé leszívásáért örökhű vazallusi fogadalommal és úttörő becsszóra még a saját lányát az annyával együtt is eladná.

Maradnak a fiatalok, akiknek csak egy részének nyílt csak ki a szeme. A maradéknak azért nem nyílt ki a szeme mert meri remélni, hogy ő is kap a koncból szülein, vagy a párton keresztül.

akiknek kinyílt a szeme azzal Gyurcsányi nem tud mit kezdeni. Na ők a fasizták, akikre ÁVH-t, moszadot meg ki tudja még mit kell fenntartania...

Ez a félművelt Rice azt

Ez a félművelt Rice azt hiszi, hogy amit ő kimond, az az irányadó. Pedig csak kullog az események után, minden történelmi tapasztalat és politikai érzék nélkül, mint fent említett hazai hivei. Az atlantizmus is régen túlhaladott dolog, csak ürügyként használta amerika az általa elképzelt egypólusú világrend felépítéséhez. Erre kellene már Európának is ráébrednie, ráébresztenie vezetőit, illetve szélnek ereszteni ezeket az angolszász bábokat.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.