Si vis pacem, para bellum!

Tűzparancsot a rendőröknek, és fegyvertartást az embereknek!

Most aztán jól megmondta mindenki, hogy legyen több rendőr az utcán. Hát lett. A probléma az, hogy a létszám nem nőtt, csak a járőrök túlóráznak minden nap. Amíg be nem sokallnak és elmennek betegállományba. Meg amíg a kétmilliárd pluszpénzből futja. Aztán minden marad a régiben.


Vagy éppen nem, mert a bűnözők revansot fognak venni – az egész társadalmon – ahogy ez a köreikben dívik. És ekkor leszünk igazán gondban. De nem csak mi, hanem a rendőrök is. A nagy hanggal és szigorú szemekkel meghirdetett zéró tolerancia ugyanis egy lufi. A rendőröknek ugyanúgy nem lett több joga, mint a halandó állampolgároknak. Az állampolgárok egy része pedig tényleg meg fog halni, mert egyszerűen megölik őket. Szerencsésebb esetben csak egy halál közeli élményben lesz részük. Elég morbid. De a rendőrök is megjárják majd, mert mind többször fognak rájuk támadni. Ha szerencséjük van, akkor csak egy-egy nehézfiú, ha nincs, akkor tőrbe csalják őket, mint Hevesen. Úgy harmincan-negyvenen. A halál közeli élmény mindenkinek adott.

Tehát azért, hogy némi előnyre tegyünk szert, a támadás elhárítására ki kell adni a tűzparancsot! Az egyszerű polgároknak éppúgy, mint a rendőröknek. Ez a valóságban úgy nézne ki, hogy akit megtámadnak, annak nem kell mérlegelni, hogy a támadás elhárítása – úgymond – arányos-e vagy sem? Innentől kezdve ez senkit sem érdekel! Miért, arányos támadás van?! Nincs! Ez az egész egy jogi nonszensz! Légkondicionált szobákban, rózsadombi ficsúroknak jut ilyen az eszébe. A megtámadott meg rohangálhat a bíróságra és bizonygathatja ártatlanságát. Hát nem! Aki megtámad valakit – főleg egy rendőrt – az számoljon azzal, hogy esetleg belehal! Ez így korrekt!

Aztán van itt még valami. Mostanában a cigányok és a magyarok egyaránt attól félnek, hogy házaikban, lakásaikban megtámadják őket. Tény, hogy ennek van valós alapja, csak az indíték szokott különbözni. A zéró tolerancia gyakorlati megvalósítása erre a problémára is adhatna megoldást. A túl félős, vagy éppen túl agresszív lakosságot körbekeríteném öt méter magas szögesdróttal, ötven méterenként őrtornyokkal. Így senkinek sem kellene félnie; ellenőrizetlenül se ki, se be. Az agresszívebbeknél éjszaka még kijárási tilalom is lenne. Igaz, ez költséges megoldás, de hatékony. Vagy nem?

Gyenge Zsolt
barikád.hu

Szerkesztői megjegyzés:
elöljáróban ki kell jelentenem, hogy nem támogatom a halálbüntetést és a gyilkosságot, mert az élet elvételére egyetlen jogosult van: Isten. De: meg kell állapítani, hogy az embereknek joguk van az ön és családvédelemre. Ehhez pedig megfelelő elrettentés szükséges. Ha egy rablásnál, betörésnél benne van a pakliban, hogy fegyver is lehet a másiknál, akkor ez visszatartó erővel bírhat. Természetesen nem minden esetben, de hiszem hogy elég sokszor.

Yoda

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Kedves Yoda

A baj az, hogy a tűzparancsa meg van a rendőröknek, csak a magyarokra tüzelnek: lásd 2006 októbere.

Most is földre vitték Morvai Krisztinát és arcon fújták harcigázzal, stb... Csak Gaudi Nagy Tamáséknak kellett fizikai fellépéssel (csak azzal tudták az ÁVÓ-s állatot) megakadályozni, hogy a rongy és félős rendőrök hátrébb lépjenek... és ne rúgdossák halálra.

Én személy szerint volna néhány ötletem mit kéne tenni most ezekkel a rendőrökkel. Remélem lesz is rá alkalom. Azután ne sírjanak a rendőrfeleségek, hogy mi történt mert ők is a rezsim kenyerét eszik és a hülyegyerekük is magyarok véresreverésének vérén növesztődik föl!!! Így a számla már elkészült. De ki fogják fizetni. Ki kell fizuetniük!!!

A diktatúra eszkalálódik

Most már a bekiabálásért, ártatlan transzparensért is letartóztattak embereket. Ez után jön a gyülekezési tilalom bizonyos alkalmakkor, egymás feljelentgetése, mint az ötvenes években. Mert van az a pénz, amiért ezt megteszik egyes emberek! A kádári, megnyomorodott lelkek képesek ilyesmire is, ha képesek voltak az elrabolt országrészek magyarjait megtagadni. Semmi optimizmus nincs bennem ez ügyben. A gyurcsányista rablóbandát nem tudjuk elhajtani, ők pedig pillanatok alatt meghozzák a fenti tilalmakat. A rendőrség pedig boldogan kiszolgálja őket.

ötvenes?

Vitatkoznék!!
Dehogy!
Én mindenkinek köszönök, mikor a telefont felveszem!
.....
Minap, beszélgetek egy tőlem pár 100 km-re lakó ismerőssel.
Mondom: Iwiwen nem írok, mert "sokan" olvassák 
....
El is ismerte a köcsögfülű....Draskovics állatfaj.
....
Kedves barátom!!! 
Most is!!!!!
...
Ezen művelethez nem kell más, csak azt a morzsát kell felnyalni, amit a kutya otthagyott!
...
Az, viszont minősít!!
....
Értem és felháborodva /kevés/, amit most érzel, de!
Megmutattam a fiamnak(17, tehát jövőre szavaz), ahogy Morvai.K-nát leviszik a földre!
...
Emberek?
Mert a baromtól kapnak fizetést?
....
Fiam, a legidősebb: (4 kölköm van és van benne leány is)
"Apa! Nem hiszem el!"
Mit mondhattam volna?
-Igaz.
Ötvenes évek?!!.... 
Sortűz is lesz????
wind

Nyugaton a helyzet fokozódik. És keleten?

A helyzet reménytelenségét mutatja, hogy Choli Daróczi József nevezetű cmagyarellenes cigány, akinek a Daróczi Dávid csillagom nevezetű magyarellenes cigány kormányszóvívő a purdéja plusz még 7-8 purdé különféle nőktől...

Szóval most örülhet, mert ahonnan származik és ahonnan a magyar nemesi család a Daróczi név származik és amit a cigány később felvett pontos ivel. Nos ott most a hozzátartozókat érték tetten falopáson....

Milyen kínos, amikor a gyökerek nem hazudnak...

forrás:

http://www.mno.hu/portal/623003

igen

igen.csatlakozom az előttem szólókhoz.teljesen egyetértek.
és még annyit,Yóda úr már megint hülyeségeket beszél mint annyiszor.nem tudom jóérzésü ember mit bizna a magyarországi rendőrökre????????????,én a világon semmit!
viszont ha a családomból bárkinek baja esik cigányok kezétől ,gyilkolni fogok.és nem egyet.rendszeresen!
ELÉG VOLT!!!!

45 évvel ez előtt.

Amerikában a bűnözés olyan méreteket öltött hogy a rendőrség tehetetlen volt a bűnözőkkel szemben .Mivel ott a magántulajdon szentsége ,védelme létezik ,nem úgy mint nálunk magyar országon ,a rendőrség lőtereken tanította lőni,  az állampolgárokat . Ezt az akkori Tv tudósításokból láthattuk . A kommunisták propaganda magyarázata  ez  volt :-  Sugalták látjátok,  milyen Amerika, hozzánk képest ?  40 évvel le vagyunk maradva .Talán most érjük be a 45 évvel ezelőtti Amerikát ?

tűzparancs?

Eszeteknél vagytok? Ezeknek tűzparancsot? Különben is már megkapták, lásd Tatárszentgyörgy ma... egyenesen Szilvásytól!

Ha nem lesz meg az elkövető.......

Akkor biztosak lehetünk benne ,egy politikailag megrendezett eseménynek lehetünk tanúi Tatárszentgyörgyön .
A kérdés , milyen megfontolásból és célból .? Várjuk az eredményeket .

Nem véletlen, hogy

Nem véletlen, hogy menetrendszerűen bekövetkezik egy cigány áldozatot követelő eset. Ilyenkor aztán előugrik Kolompár, Mohácsi, stb. és lehet tele szájjal rasszistázni, szidni a magyarokat. A megelőző magyar áldozat pedig elfelejtődik!

Kit érdekel az európai parlament ?

Ha ugrálnak , el kell nekik magyarázni ,hogy mint minden országban a , megválasztott vezetők minősítik választóikat . Nem véletlen hogy  büntetlen előéletű cigány  vezetőre kell  szavazatot adni , a cigányságnak .Ezen változtatniuk kellene ,ha tudnának .  Viszont nekünk is   változtatni kell . Mert itt az ideje . Mert rászolgáltak .Mert annyi tanulsága van már itt minden állampolgárnak, hogy mindenki érzi választani kell  ,és jól .És ha még egyszer a parlamenti képviselői választások második fordulójában ,két név ,  és  két párt fog szerepelni a  szavazó szelvényen , választható alternatíva ként, akkor a teremben tartózkodó összes kommunistát,vagy szdsz -est,  ott tépem szét a puszta  kezemmel .

Forgatókönyv szagú politikai megrendelések

A diktatúra szárnypróbálgatásai 20 év kihagyás után.

A forgatókönyv szerint a cigány Mohácsi még el is ájul a belépő során, majd görcsökben rángva rasszistázza le a minden magyart. A rendőrség pedig halálközeli állapotban kér bocsánatot szakmai előre megrendezett baklövéseinek sorozatául, miközben bosszankodik azon, hogy miért adták pont nekik parancsba, hogy most sem cigány uzsorások, hanem szimpla tűzesetről van szó. Mert hát a tűzoltóság is megmondta... Pedig ők nem is játszották olyan jól a szerepüket!!!

Ez így is van!

Ez tökéletesen igaz! A tűzoltóság nem lehet ennyire hülye és impotens, hogy egy szimpla esetet ne tudjon felderíteni - ott hagyták a helyszínen a marmonkannát, benzinszag van, a tűzfészek helyét még egy kezdő is meg tudja határozni -, a rendőrségről már sok mindent fel tudok tételezni, de ekkora ökörséget nem!

hozzaszolas

jojo
nincs mar szukseg fegyverre amugy is el fognak intezni minket. a felsotiszavideki Viskrol irok Karpataljarol. nem eleg hogy par eve a romanok kimergeztek a Tiszabol az osszes halat ciannal most a jarasi vezetoseg a viskivel karoltve azt gondolta ki hogy betelepiti a megye legnagyobb szemetfeldolgozojat Viskre hadd mergezzenek minket meg mindenkit a Tisza menten. most meg sikerult a viskieknek meghiusitani de hogy mit hoz a jovo azt nem tudjuk. gondolom Magyarorszagnak sem erdeke hogy a Tisza menti telepuleseken betegsegek ussek fel a fejuket.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.