Si vis pacem, para bellum!

Brutális: MP4-lejátszó miatt verték össze az osztálytársai

Súlyos sérüléseket szenvedett egy 14 éves fiú, akit (cigány)tanulótársai egy bátonyterenyei iskolában vertek meg, mert a gyerek elpanaszolta az igazgatónőnek, hogy elvették tőle MP4-lejátszóját; három fiatalkorút őrizetbe vettek – az egy hete történt esetről szerdán adott tájékoztatást a rendőrség.



Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a 14 éves bátonyterenyei fiút egy tanteremben állták körül és fenyegették meg hárman (szerk.: túlkoros cigány pudék). A gyerek odaadta a lejátszót, de ezután újra megfenyegették, hogy nagyon megverik, ha elmondja valakinek a történteket. A fiú azonban azonnal szólt az igazgatónőnek, aki elkérte a támadóktól a lejátszót és visszaadta azt a gyereknek.


A szóvivő közölte: a fiúra ezután az iskola folyosóján támadtak rá, ököllel ütötték és rugdosták. A három elkövetőt, két 15 és egy 14 éves fiút, őrizetbe vették, rablás és súlyos testi sértés elkövetése miatt indítottak ellenük eljárást, és előzetes letartóztatásukat indítványozták az ügyészségen. A szóvivő hozzátette: a gyanúsítottak részben elismerték a bűncselekmény elkövetését.

(MNO.HU, MTI)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Az oktatáson a hangsúly!

 Csak azt nem értem minek olyanokat tanítani akik genetikailag alkalmatlanok rá?
 Az vadakat állatkertbe zárjuk!
 Ezek, hogyan jutottak be az iskolába?

SSS

Shoot, Shovel and Shut Up

Jönnek az újabb eredmények politikus akarnokok.

Jönnek az eredmények szépen ,sorban ,minden napra egy. Most sincs cigány bűnözés .!! Meg lehet ezt magyarázni persze ,kordon mögé bújva ,rendőrök őrző sorfalával körülvéve   ,az erőt képviselve .Sőt,   ki is lehet oktatni mindenkit ,az egész ország magyar lakosságát .  Meg lehet magyarázni, itt semmi különleges nem történt .Eltúlozzuk a dolgokat ,Mi magyarok ..........      5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható ?   Borítékolhatjuk ,nem lesz öt év .  Kettő  év lesz  ,hosszú házi őrizet után kihirdetve , majd 4 hónap után feltételesen ,jó magaviselet miatt ,szabadon engedve . Csoda -e ha minden  jó érzésű ember zsebében ,kinyílik az a bizonyos bicska ? Csoda-e,  hogy egy okkal ismét több okunk lesz,   ezt a tehetetlen ,aljas politikusi bandát elítélni ?Csoda-e hogy rendőrsorfal mögül mernek már csak tömegek előtt nyilatkozni ? A cigány fiú apja is megmagyarázta , Fia csak egyet ütött .Hát kérem ,az talán nagyra sikerült .  Még büszke is !   Nagy a gyerek ,erős gyerek ,egyet üt .    Hát kérem sajna ő kicsit ütni nem is tud ! Sőt ,  az meg lehetetlen hogy ne is üssön ,egy MP lejátszóért ,esetleg ne is raboljon MP lejátszót .Véletlen volt,  magyarázza  az apa.  A bíróság meg egészen biztosan ezt el is hiszi .Mert mit kaptak Szögi Tanár Úr gyilkosai ? Mit kapott a magyar fiút agyonverő cigány bokszoló? Mit kapnak  a román sportoló gyilkosai ?   Hepiend ?    Nekünk magyaroknak  az  nincs ! A cigányoknak,  az előre borítékolható   ,liberális  bírósági ítélet üzenete : csak így tovább ,gyilokra fel !!!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.