Si vis pacem, para bellum!

Szocialista képviselő ellen készültek a bombagyárosok?

Egy országgyűlési képviselő ellen akartak robbantásos merényletet elkövetni a gyanú szerint annak a társaságnak a tagjai, akikre tegnap egy összehangolt akcióban csaptak le a rendőrök, Zuglóban és Százhalombattán - értesült a HavariaPress. A hvg.hu rendőrségi forrásból úgy tudja, szocialista országgyűlési képviselők ellen tervezték a robbantást.

A nyomozók összesen négy embert fogtak el az ügyben, s az utóbbi helyszínen megtalálták azt a műhelyt is, ahol a robbanószerkezetek készültek. A négy fős társaság ugyanolyan, nagy hatóerejű robbanóanyagot állított elő, amilyennel 2005 júliusában egy buszt robbantottak fel Londonban. Ráadásul az időzítővel felszerelt bombákat egy olyan, hétköznapi eszközbe rejtették, amit a rendőrök egy esetleges közúti ellenőrzés során sem szűrtek volna ki. A hírügynökség információi szerint a kérdéses robbanóanyag háztartásban előforduló anyagokból is előállítható, de az előállítása után, az egyik összetevőjének elpárolgása miatt instabillá válik, s emiatt nem használják sem katonai, sem ipari célra.

A több helyszínen végrehajtott rajtaütés idejére készültséget rendeltek el az összes budapesti kerületi rendőrkapitány számára, mindegyiküket berendelték szolgálati helyükre. A készültséget csak hajnali három óra után fújták le, amikorra a társaság mind a négy tagját őrizetbe vették.

Forrás: hvg.hu

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Vádakat koholni a

Vádakat koholni a gyanusításhoz bizonyíték, vallomás nélkül? Miért nem Karsait választották? Ő még szimpatikusabb MSZP-s! Azt hazudnak amit akarnak! A labdába gyömöszölt CMC (carboxil metil cellulóz - tapétaragasztó) meggyőző lehet, de egy kicsit több kellene a hitelességhez!

 "A labdába gyömöszölt

 "A labdába gyömöszölt CMC (carboxil metil cellulóz - tapétaragasztó) meggyőző lehet" és ha trinitrocellulóz van benne akkor még meggyőzőbb lenne... ( àllitolag még hàzilag is kőnnyen előàllitható )

Végülis

ki ez az Ecsődi, hogy főszerepet kap álterrorista ügyekben?

Szegény szoci

Szegény szoci képviselők,hogy én mennyire is sajnálom őket.

A Magyarok Nyilai Nemzeti

A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű szerveződés tagjait fogták el a gyanú szerint a hatóságok azon az összehangolt rajtaütésen, amit szerdán éjszaka hajtottak végre Budapest és Pest megye több pontján - értesült a HavariaPress.

egyik

A célpont Ecsődi László ingatlana lett volna. Az egyik gyanúsított ellen a főügyészség nyomoz.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.