Si vis pacem, para bellum!

In memoriam Rózsa-Flores Eduardo (1960-2009)


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt barátunk, szerkesztőtársunk, Rózsa-Flores Eduardo. Meghalt a hazájáért.


Eduardo blogja
Tekintet nélkül

Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

Dsida Jenő, 1928


Búcsú egy baráttól,

Búcsúzok tőled barátom. Az ember legfontosabbját adtad azért, amiben hittél. Népedért. A bűnőzők most a nemzetközi jogot felrúgva mutogatják meghalt testedet. Remélem megbocstást kapsz a Szentháromságos egy Istennél a végső elszámoláskor.

Isten áldjon az utolsó utadon.

Yoda

Az Eduardo emlékére tartott megemlékezések időpontjait itt lehet megtalálni és erre az email címre lehet az újabbakat beküldeni. Folyamatosan frissítjük az oldalt.

Yoda

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Eduardo Karcsú Sólymokkal utra kelltél

Ki volt Rozsa Flores Eduardo? Sokan teszik fel ezt a kérdést magukban Eduardo halála után. Egy furcsa személyiség. A mai korba nem illő ember. Eduardo ha egy másik korban született volna akkor ma hös lenne és egy utcát rola neveztek volna el. Nyolc hónappal Eduardo halála után még mindig akadnak megoldatlan ügyek vele kapcsolatban. Bolíviában kivégezték öt társaival együtt. Sok mocskolódást kapott Eduardo mióta meg halt de mi emberek már csak ilyenek vagyunk. Ahogy Eduardo is meg írta a Búcsú féle írásával kapcsolatban. Akkor és ott avval az írásával egyben el is búcsúzót tőlünk. Mert a mi Forradalmárunk sejtette, hogy Bolívia lesz az utolsó útja e földi világban. Bolivábol jött, és akkor még hit az ember arcú kommunizmusban de becsapták. S erre Magyarországon és Horvátországban kellet rá ébrednie. De rá ébredt ő legalább igen. S utána harcolt az emberi jogokért melyet a cionizmus a maga képére akar formálni meg az egyéb ilyen idegbeteg diktatúrás személyek és csoport túlásók. Edu sem volt angyal de viszont ő tényleg ember volt egy embertelen korban. Akik ismerték Eduardot azok jól tudják ő nem volt rossz csak fiatalon rossz eszmében hit. S tudom, vannak olyanok, aki verik a mellüket, hogy nem számit hogy fiatal volt. Kérdem én öket Ők nem vonultak fel a kommunista ünnepségeken? Mert igen ott voltak és éjjeneztek, mert mást nem tehettek, mert diktatúrában éltek. Ma is az van csak Demokráciának vagy Kapitalizmusnak hívjuk. Eduardo még is többet tett az emberi jogok védelmében, mint a magukat emberi jogvédőnek mondó szervezetek. Mert ha zsidót gyilkolnak le, akkor a világ fel van háborodva de, ha magyart, horvátot vagy arabot akkor kussolnak. Ennyit az emberi jogokról. De vissza Eduhoz. Nekem Ő egy Hős elolvastam az életéről szóló könyvet és meg néztem az Chico című filmet, olvastam a versei és írásait és számomra nem terrorista, ha nem Hős. Én még hiszek a hösökben és a jo emberetkben. És számomra Edurado az az ember akikhez lelkileg nagyon közel érzek magamhóz. Mivel én is irok verseket értem a sorok között megbujo bánatot. Eduardoban volt valami megfoghatatlan dolog amit nagyaon tudtunk mi magyarok szeretni. A leleke volt az amit szerettünk benne az hogy annyi szeretet volt benne. Hogy mindenkit testvéreként szolitot és hogy mennyi szeretetet adot a bántalmazot embereken. Szeretetének nem volt határa és igazság érzetének sem.
Egy igazi harcos volt aki megérdemelte volna hogy valodi harcban essék el és nem kivégezzék Boliviában álmában. Fúrcsa hogy mennyire tud hiányozni egy olyan ember akit személyesen még soha nem ismerhettem. De nem is ez számit hanem az hogy úgy tekintek rá mint egy hős katonára. Én verseimmel emlkékszem rá

Elmentél

Karcsú Sólymok gyűltek föléd

Messze a föld és közel hozzád az ég

Tépet volt a tested

És szabad a lelked

Nem volt mi itt tart

Karcsú Sólymokkal az égbe szálltál el

Életed már csillagút

Csendes mely az égbe fut

Egy felhőről letekintesz a földre

Nézed, ahogy züllik az élet

Ahogy árnyak csak egyre gyűlnek

Karcsú Sólymok gyűltek teste fölé

Téged hívtak, hogy szállj velük

Lelked templomát, a testedet összetörték

Nyomot hagytak benned a harcok

Érezted, ahogy a lelked testedből kiszakadni készült

Nem volt mi itt tart

Nincs lüktetés

Nincs fájdalom

Nem dobog a szíved

Csak érzed, ahogy az ég egyre közelebb került

S a test a messze földön elmarad

Érezted, ahogy végre szabad lettél

A felhők végtelen szabadságát kaptad

Az ég hívott békét ajánlott

S te mentél

Hisz mát rég vártad ezt a békét

Karcsú Sólymokkal útra kelltél

Nagyvilág harcosa
 
Nagyvilág harcosa
Téged küldött az ég
Bár fáradt a szíved
Tudtad te nem pihenhetsz még
Pusztítottad a gonoszt
Mert ez volt a szerep, amit Isten rád osztott
Minden küldetésed és bevetésed erről szólt

 
Nagyvilág harcosa
A posztodat te soha el nem hagytad
Te a szegénynek és elnyomottak
Katonája voltál
A munkádat végezted
S hóhéraid végeztek veled

 
Hős hadvezér
 
Hát az utolsó csatája eljött
A hős hadvezérnek
Adj hálát
Minden itt töltött napjáért
Mert hős volt
A hontalanok védelmezője
Élete százféle volt
Toborzó szerep
De mindig csak egyetlen célt szolgált
Nem szégyenítette meg soha a szabadságot
Mert maga volt a szabadság katonája
Mert tudta a szabadságot csak az érti meg
Aki a világ mocskát eltörli

 
Rászólt egy angyal
Rászólt egy angyal!
Tartozol az életeddel!
Eltűnsz mikor jön a hajnal!
Leszel fény az éjszakában!
Leszel legenda fiatalok szívében!

Szállj csak
Szállj csak szabadon
Nem húzhat vissza semmi
Ez most a jutalmad
A láncok nélküli napokért

A falu, Szurdokpüspöki sem jobb, sem rosszabb mint a többi de,,,

Berze-borza-berzebúb, avagy a púp az ember hátán.

Vannak emberek itt Püspökiben akik jobboldaliak, és bizonyára olyanok is akadnak akik baloldaliak, de az a tapasztalatom, hogy olyan ember is akad aki nem oldali, csak nem fér a bőrébe, mindegy hogy miféle oldal "tevékenykedik" Ő ellenáll. Csak azért mert fontos neki jelen lenni, úgy tűnik ezzel mulatja ráérős nyugdíjas napjait. Szervezi a Jobbikot, de mint mondtam bármit szervezhetne, az a lényeg hogy elégedetlen legyen, és egyfajta elfoglaltság egzisztenciát alkítson ki magának. Egy letűnt, vagy inkább soha nem létezett kor mellék terméke, selejtje, félreértelmezése, egyfajta jobboldali (vagy az sem) zombi. Szerencsétlen fóbiás, vagy flótás (isten segítsd a Magyart, hogy az efféle csendőrteroristák mihamarabb megváltódjanak), és hogy a BESZKÁRD kalauzok remélhetőleg a történelem könyvek lapjaira költöznek immár véglegesen, mint a nyilasok, kik már nem nyilaznak, de ő nyilatkozik. Jól főz (a feleség) az istenadta (de minek), mérget eszik, mérget nyel, zsugori nyúlként, zsizseg, zsanda, gúnyt és ganyét hány, nemlétező agya híján minden máznak, s teli torokból rókáznának tőle még a rókák is pedig azok mint tudjuk dögevők. Ó petrezselyem, ó banán, ó mangó, rohadt levéből patkány mód pálinkát preparál, s hígítja s öli, azt ami már amúgy is elpusztult, és egyre inkább egyre mélyebb dimenzióba sűlyed és a végén már csak ceruza rajz, amolyan egyiptomi, de ezt a rajzot senki sem látta, mert a mester rávert a komisz kicsiny egyiptomi gyermek két dimenziójára, és vágül széttörte fején az agyagtáblát. Az egész egy hihetetlenűl valószerűtlen halucináció, már mint az ahogy elképzelem, mikor toldozgatja - foldozgatja talán soha nem létezet medveprémes kacagányát (ettől kacagni kell), amikre cickány darabokat eszkábál rá egy baszom nagy tűvel (a tetű), ekkor, ekkor jön csak igazán izgalomra, izgalomba is, meredten alacsony frekvenciájú kurrogás hallatszik, és láss csodát, magja, sárgán, az a kevés ami még van neki, a szőnyegre freccsen, a hír tv bemondója, bár ez nem természetes, de dadogni kezd. Végül, és nem utolsó sorban, itt vagyunk, itt leszünk, ő is itt ott s amott, néha arról ábrándozik hogy azokban a kemencékben mily jó volt a samott, ottan a múltban, Lengyelórszágban, ahol szerinte, mint mondta nem eléggé suvickolták ki Európát a svábok. De ha ezen a nem kicsit ürülék szerű gondolatán már, és esetleg túltette magát, akkor marad az összeesküvés paranoia, ami újabb agyi küretet gerjeszt a hallgatóság soraiban, és a jobbik győz, vagy csak győzne ha, akkor, és itt és most ő nem lenne itt, és ott és mindenhol.
Vagy csak tényleg ennyire szeretted az Eduárdót, vagy csak hírnév és pedál?
Vagy magyarázd már el mi folyik itt?

Ja, és ami fontos az mind kimaradt, lemaradt, megmaradt, mert túlszárnyalta, mert nyalizott, és mert ez tetszett nekik, vagy azoknak, támadott, rodhadt, izé azé.

Üdv: Béla

Edu-hozzászólások

Minden adminisztrátort felkérnék, az illetlen-ostoba-bunkó és nem utolsó sorban totális ismerethiányról, műveletlenségről és állatságról tanubizonyságot tevő hozzászólásokat távolítsák el!

Egyesek itt keverik a valódi háborút a kocsmai szónoklatokkal, amikhez hozzá vannak szokva és nem képesek elképzelni, hogy vannak olyan emberek, akik az életüket is képesek feláldozni olyan eszméért, olyan emberekért és olyan nemzetekért, amelyekben hisznek!

Elhiszem, hogy a posványból meg az áporodott sörszagból néha felocsúdva nehéz elképzelni azt is, hogy Eduardo békeidőben is tett a magyarságért, jóval többet, mint az a ti beszűkült, pitiáner és kicsinyes agyatokban valaha is elférhet....

Aki pedig ezután sem érti/akarja érteni, az két pofonért jelentkezhet nálam, állok rendelkezésre, elérhetőség a szerkesztőségben.
Horváth Ádám

ui:
Hogy Eduardo-t idézzem:
"Az összes barom menjen a fészkes fenébe és vigyen magával még egy embert!"

Gratulációm

Gratulálok, adam!
Végre valaki beolvasott ezeknek a gyászt semmibe vevő, egymást rugdosó nethuszároknak!
Napok óta figyeltem a mocskolódásaikat, és közben eszembe jutott, hogy röhöghet rajtuk, és a jobbik.net-en az ellentábor, mert ne higgye senki hogy az szdsz-mszp-indexes, stbs magyargyűlölő holovallásúak nem figyelik, hogyan estek itt egymásnak.
ne megyek innen és inkább írom az Eduardo emlékére tervezett kötetemet.
RELAX HUNGARIANS! - mondaná az angol
Imádkozzatok inkább, az jót  tesz nektek!
 
Iványi

Rendben van adam

csak írj, mailt, ha elnéznénk valamit.
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

Beteg Nemzet?

Nos, intelligenciával születni lehet, szerezni nem. Sárdobálók, nálatok ez hiánycikk, mert a kérés ellenére is folytattátok az aknamunkát. Tehát érzelmi intelligenciátok sincs. Szomorú, hogy pont ti akartok Nemzetet  építeni, nem lesz beteg intelligencia nélkül? Vagy barbár Nemzet lesz?

"NIMITUR IN VETITUM SEMPER CUPIMUSQUE NEGATA"

Beteg nemzet

hagyjátok lófő és háromszék székely testvéreim. Aki úgymond nemzeti és ilyen "példaképet" választ az a nemzet megérett a halálra.
Azt jelenti, hogy már a minimális nemzeti immunreakció is hiányzik belőle.

Itt csak néhány tucat

Itt csak néhány tucat rászedett emberről van szó. Még szerencse, hogy nem ők a nemzet !
Úgyhogy nagyon bízom benne, hogy a nemzethalál  még nem jött el !

A nemzet már régen haldoklik

amiben pedig tévedsz, a nemzet igenis mi vagyunk. Én gondoskodtam róla, hogy pár száz év múlva az én leszármazottaim nemzetalkotók legyenek!

Megválik tocagero

Mi meg azon dolgozunk, hogy békésen építve, pár nemzedéken belül ismét a miénk a Nemes Székely Nemzeté legyen az egész Kárpát-medence

Azé az ország, aki teleszüli

Ennek csak örülni lehetne.

Felmenőim ls

Felmenőim ls leszármazottaim is mind magyarok.   Úgyhogy nemzetalkotók voltunk vagyunk és leszünk.
Nem  értem kik azok a ti ? Az Eduardót tisztelők csoportja ? Vagy te nem is vagy magyar ?

azt írtad, hogy nem ők a nemzet

Rossz hírem van, mi vagyunk a nemzet. Te, én, felmenőink és leszármazottaink. Gyanítom nekem ez utóbbiból több van.( de szívemből örülnék, ha tévednék!)

Hát téged  nehezen lenne

Hát téged  nehezen lehetne überelni...9 !?! Atyavilág ! Gratulálok :)))))

Undorító

A mocskolódás, amit 3 széki művel itt, egyszerűen undorító!

"Halottról jót vagy semmit!"

Tiszteletben kellene a mondást tartani!

Aki ezt nem tudja megtenni, az neki irkáljon ide. Ez a fórum nem a gyűlölködők fóruma, át lehet menni a szoc-lib sajtóba és ott folytatni. Ők teszik ezt előszeretettel, mert másuk sincs mint a gyűlölet szítása! Ezzel tudnak a zavarosban halászni, lopni, csalni, 1000 apró trükközést alkalmazni!
Oszd meg és uralkodj elv náluk jól bevált!
Kérek mindenkit, hogy ne dobáljon sárt, mert a "szar egyszer úgyis elválik a víztől"- ehhez idő kell, de természeténél fogva az idő nem állandó, hanem változó.

Eduardo barátom, nyugodj békében!

"NIMITUR IN VETITUM SEMPER CUPIMUSQUE NEGATA"

Kedves Öfike

kivánságod parancs volt számomra. Azt írod: "Aki ezt nem tudja megtenni, az neki irkáljon ide." Már nem tud.
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

Dokumentumok: Rózsa-Flores

Dokumentumok: Rózsa-Flores Eduardo Kádárért szervezett tüntetést 1989 nyarán; Ligacsovhoz, a KGB-hez és a Securitatehez készült

http://kuruc.info/r/6/39290/

Már utaltam rá!

Edu mindig kommunista volt - szerinte - egyedül ebben az országban. Ráadásul titkosügynök is KGB-s kapcsolattal. Ez  a nagy leleplezés?

"Edu mindig kommunista volt

"Edu mindig kommunista volt - szerinte - egyedül ebben az országban"
A dolog még furcsàbbnak tünik ha ez igy van. Miota kommunista érzelmüek (vagy bàrmilyen màs ideologia) a muzulmànok? Ezekszerint vagy nem volt "igazi" muzulmàn, vagy nem volt "igazi" kommunista....Vagy az iszlàm vallàs felvétele csak egy eszköz lett volna valamilyen cél elérésének érdekében? Egy kommunista szàmàra nem okoz gondot vallàst cserélni, mivel nem hisz egyikben sem igazàn... 

Ebben tévedsz, a

Ebben tévedsz, a kommunisták is lehetnek vallásosak. A két dolognak semmi köze egymáshoz...

Inkább az az elgondolkodtató, miért egy kommunista meleg zsidó moderálta ezt a nemzeti fórumot ?

Te tévedsz háromszéki

a Marx-Engels-Lenini kommunizusmus és a vallásosság antagonisztikus ellentétben van egymással. Azaz kizárja az egyik a másikat. Most szóltad el magad te kis "állítólag" üdözött magyar. Egyszerűen az MSZP hívőtagozatának hazudott ideológiailag zagyva bandájának vagy a tagja. Hagyj minket magunkra.
Ezt a fórumot nem feltétlenül az Edu moderálta, rajta kívül vagyunk itt többen is, akik csináljuk.

-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

Tudom Yoda, hogy többen is

Tudom Yoda, hogy többen is szerkesztitek,és bár régebbről vagyok itt mint te, még nem jöttem rá milyen logika alapján vannak kinevezve a moderátorok:)
Azt viszont tudom, hogy Te ki vagy, már elég régóta .
Én viszont nem vagyok se maszopos, se hívő, azt hittem ez egyértelmű számodra.
Ami pedig  a bolsevik hivőket illeti, te tévedsz, de nagyon !Hinni sok mindenben lehet, és a hitre fogékony emberek hamarabb lesznek egy eszme hívei,mint a racionálisan gondolkodó szkeptikusok. Úgyhogy a kommunisták nagy része bizony ha titokban is, de hívő ember volt.
Az egyházat hatalmi okokból űldőzték, és nem világnézetiből.

Fecseg a felszin,hallgat,a mély.

"Mondják, olyan lekicsinylő éllel, hogy a KISZ-ből jött. Hát persze. A KISZ-ből jött – és Szentlászlóig jutott. A többi KISZ-ből jött meg a saját zsebéig jutott. A nyugati elpuhult szarjankók meg az itteni elpuhult szarjankók pedig Che Guevara képmásával díszített pólókban feszítenek, és nincsen fogalmuk semmiről sem. És most értetlenkedve nézik a halált, és rosszakat dünnyögnek az utolsó Che Guevaráról, aki ráadásul a jó oldalon kötött ki. Mert hitt az igazságban. Úgy volt harcos, hogy mégis hitt… S mondják azt is, hogy zsidó volt. Ezt is lekicsinylő éllel. A leggyávábbak, a legsunyibbak… Az volt, persze. S mert hitt az igazságban, hát az iszlám hitre tért. Igazságban hívő zsidóként, Izrael palesztinellenes politikájának és az emberi jogokat semmibe vevő magatartásának kérlelhetetlen ellenségeként szükségszerűen lett az iszlám közösség tagja."

Nyugalom zozek,

az előbbi elvtárs/urakból a gyűlölet fecseg. Úgy itélnek, hogy nem ismerték az Edut személyesen, csak abból, amit a média összehazudozott róla. Ja igen és nem hallottak a damaszkuszi útról sem, meg arra sem gondolnak, hogy az Edu bár széles ívű járt be, de mindig az igazságban hit, abban az igazságban, mely az Ő lelkiismertében fogant meg.
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

"S mert hitt az igazságban,

"S mert hitt az igazságban, hát az iszlám hitre tért."
Iszlàm hitre kell térni ha hiszünk az igazsàgban? Még Pilàtus sem volt biztos benne mi is az az igazsàg...En azt hiszem ha valaki nem fogadja el sem az apja, sem az anyja vallàsàt, az elèg messze van az igazsàgtol.

mindjárt elsírom magam

mindjárt elsírom magam :(

Ugye amiért én nem voltam soha KISZ-tag, sőt politikai üldözött voltam a kommunisták alatt és csak magyar vagyok, nos ugye azért én nem vagyok kevesebb ???
Ugye nem baj, hogy én az átkosban nem voltam a rendszter lakája ? ?

Figyelj háromszéki

ha te is elkezded buzizni az Edut, mint kuruc.info, akkor úgy kitakarítalak innen hogy a lábad se éri a földet, a hozzászólásod pedig a fórmunkat. Értetted?
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

Mert nekünk úgy tetszett!

Egyébként honnan tudod, hogy meleg volt? Voltál vele?

Te is komcsi vagy ? Az admin

Te is komcsi vagy ?
Az admin jól lebuktatott benneteket. A Maszoptól  most kaptatok 25 millát :( Még ,hogy nemzetiek :(((

Tévedésben vagy.

Mi nem vagyunk a Jobbik nevű párt. Semmi közünk hozzá.

Talàn némelyik kommunista

Talàn némelyik kommunista lehet vallàsos titokban (nem egy igazi kommunista) amint azt àllitod...de egy muzulmàn, semmiképpen nem lehet kommunista. Az iszlàm nemcsak vallàs, hanem politika is, szétvàlaszthatatlanul. Az igazi muzulmàn nem ismer kompromisszumot és nem fogadhatja el hogy nem hivö muzulmànok dirigàljàk bàrmilyen ideologia szerint.Ezért kivànjàk a kalifàtus eljövetelét annyira.
 

Valahogy mégiscsak

Valahogy mégiscsak összeboronálta ezt a sok izmust magában.
Tudod, ahány ember annyi vallás, annyi világnézet. Ő ilyen volt :(
Amúgy láttam kipával a fején ájvékolni a siratófalnál is. Tehát ősei vallását is tartotta.

És ugyanabban a filmben

a Jeruzsáelmi római-katolikus érseknek gyónt is. Na erre varrjál gombot.
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

Igy vagy, ugy, mégis mint

Igy vagy, ugy, mégis mint muzulmàn màrtir, jàr neki nem kevesebb mint 70 szűzleàny a paradicsomban...Mindig spekulàltam hogy a màrtir halàlt halt muzulmàn nőknek mi jàr vajon ott a tuloldalon?

70 szűz

Igen, jár a 70 szűz, csak azt nem mondták meg, hogy milyen neműek lesznek... Edu kedvence volt Achmed a halott terrorista:

 

Na, na, itt egyértelmüen

Na, na, itt egyértelmüen szűzleànyokrol van szo "normàlis" esetben, de az igaz hogy utalàsok vannak a korànban fiatal, szép fiukra is, akik frissitö italokat szolgàlnak fel a màrtiroknak...messzebre nem mennek a precizioval...kissé homàlyos marad a szerepük ezeknek a legènyeknek, igy aztàn hagynak egy kis helyet az olvaso fantàziàjànak is... 

Azért ez érdekes

Mentél utána?

Edu nem volt muzulmán

Szerintem. De ezért Bolek dzsihadot fog hirdetni ellenem.

Miért ? a Bolek muzulmán ?

Miért ? a Bolek muzulmán ? :)))

háromszéki, ha ennyire

sötét vagy akkor előbb tájékozodj: www.magyariszlam.hu
Ha a véleményemre kiváncsi vagy, akkor vállalom, hogy a dzsihád célpontja leszek, vagy esetleg fatva(?): az Edu biztosan nem volt úgy muzulmán, mint amilyennek bemutatják.
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

muszlim

És a Bolek ámokfutása ezután azt hiszem bemutatja, hogy milyenek is valójában.

"És a Bolek

"És a Bolek ámokfutása"
Miféle àmokfutàsrol is van szo?  

Ahogyan én hallottam,

ami Szurdokpüspöki körül történik a Bolek részéről.
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

:)))

:)))

Más vélemények is vannak

Moderálva! Tocagero


Megjegyzés:
Imre szakmai megközelítése helytálló, ennek ellenére - természetesen - támadásokat kap miatta. Szerencsés eset a szóban forgó ügy, mindenki kinyilvánítja, hova tartozik. És egyértelművé válnak az értékrendek is. Tisztázzuk: bármit mond a nemzeti oldal, a zsidó zsidó marad, a buzi meg buzi. Az viszont kérdéses, hogy a buzizsidó Moszad-ügynököt példaképnek tekintő 'nemzeti oldal' nemzetinek nevezhető-e ezután?

Üdvözlettel: Lófő

Szakmai megközelítés?

Oltári baromságok halmaza. Nézd meg Horváth Ádám válaszát is. Edu nem megfigyelte, hanem jelentősen megmozgatta a szurdokpüspöki társadalmi életet. Nem azt mondta, hogy csináljátok, hanem, hogy csináljuk.  

Naiv vagy?

MODERÁLVA!!!!!
YODA

Véglények

Esetleg ha édesanyádat szájbatalpaltam, amiért ilyen véglényt bírt magából kitermelni sorra kerülhetsz te is, név nélkül mocskolódó sunyi netpatkány!

Titkos állami bázis?

Röhögnöm kell. Nyilván a hegybe telepített bázisról hadovál össze az a szerencsétlen. Ti hülyébbek vagytok, mint az albánok, akik hegyes szuronyokat telepítettek a földekre, hogy a leszálló imperialista ejtőernyősök beleessenek.
A Kuruc meg kiderítette, amit mindenki tudott, hogy Edu a nyolcvanas években hithű elhárító és kommunista volt. Van rosszabb is. Edu élete végéig kommunista maradt és ezt még csak nem is titkolta.

"Úgy látszik nem

"Úgy látszik nem véletlenül nem jártam ide, mióta Stoffi elment és Edutok rátelepedett az oldalra."
En inkàbb azt mondanàm, hogy bizonyos iszlàmista személyek probàljàk nézeteiket propagàlni magyaros köntösbe öltözve amig elég erössek nem lesznek "jogaikat" követelni...( Egyébként màr kezdik is öket követelni.) A rokàk magyaràzzàk a tyukoknak, hogy a farkasok milyen veszélyesek szàmukra, de ha beengedik a rokàkat ök megszervezik a védelmüket...Az én szememben a muzulmànok a jövö "zsidói"...talàn még rosszabbak is lesznek. 
 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.