Si vis pacem, para bellum!

SZDSZ: Minden eladó és minden megvehető

| | |
Borsodban ajánlószelvényeket vásárolt az SZDSZ?
A szendrői polgármester információi szerint SZDSZ-es aktivisták vásároltak pénzért és étkezési jegyért kopogtatócédulákat a Borsod megyei kisvárosban. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság választás rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt négy személlyel szemben indított eljárást.

Az európai parlamenti választásra érvényes ajánlószelvényeket még a hónap elején vásárolták fel Szendrő szegények lakta utcáiban. A bűncselekményre úgy derült fény, hogy az egyik helyi üzletben szokatlanul sokan fizettek étkezési utalvánnyal. A polgármester úgy tudja, a kopogtatócédulákat a Szabad Demokraták Szövetségének gyűjtötték.

„A mi információink szerint SZDSZ-es irányultságból érkeztek a felvásárlási szándékok” - közölte Szaniszló László, Szendrő polgármestere.

Gaskó Bertalan, a borsodi rendőrség sajtósa a hírTV-nek elmondta: információik szerint Szendrő településen ajánlószelvényeket gyűjtöttek, amelyekért 500 forint értékű étkezési utalványt adtak cserébe. Így mintegy 100 darab ajánlószelvényt gyűjtöttek be.

„Az ügyben a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság választás rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt négy személlyel szemben indított eljárást” – közölte Gaskó.

A rendőrség eddig négy embert hallgatott ki a választások rendje elleni bűncselekmény gyanújával.

A hírTV kereste az ügyben Horn Gábort is, de a szabad demokraták kampányfőnöke elérhetetlen volt.

(hírTV)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

500 Ft.

Ennyibe kerül a zsidók szerint magyarországi választójoggal rendelkező cigány szavazata.

Ez a zsidók között futótűzként terjedt már 2001-ben is a "választásokra készülve".

Saját fülemmel hallottam, amint az egyik zsidó ezt vetette fel nagy sóhajtások közepette néhány vállalkozónak. Csak később jött rá, hogy a vállakozók akkor épp a Fideszt támogatták és nem "vevők" erre a "központilag szétküldött" (vélhetően közvéleménykutatók által kierőszakolt információra).

Ez is mutatja hogy nem érzi

Ez is mutatja hogy nem érzi magàt magyar àllampolgàrnak ( igaz csak papiron az..). Mit fog venni 500 ft-al? Màr elvesztette az önérzetét, ilyen olcson adni.

Szerintem meg nem jó fejek

Szerintem meg nem jó fejek (nagyon finoman megfogalmazva).

Ami viszont igazán

Ami viszont igazán borzasztó, hogy egy párt, amelynek még az ajánlásokért is fizetnie kell (amelytől még messze van a tényleges szavazat) meghatározó lehet a közéletben

Az a különös a dologban

Az a különös a dologban hogy vajon miért csinàlnak ilyesmit...nyilvànvalo hogy kiderül majd a dolog. Vagy talàn valamilyen okbol ezt kivàntàk? Manipulacio?

Szerintem csak be vannak

Szerintem csak be vannak pánikolva :)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.