Si vis pacem, para bellum!

Aki dohányzik, kávézik nem kap segélyt Gadácson

Nem adtak segélyt Gadácson a dohányosoknak és a kávéivóknak. Az ugyanis csak annak jár, aki "önhibáján kívül" került a "létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe", mondta ki helyi rendeletében az alig 140 lelkes Somogy megyei település önkormányzata.

Az Alkotmánybíróság azonban megsemmisítette az ezt elrendelő szabályt, de az ötlet másoknak is tetszik.

A helyi képviselő-testület szerint önhibának minősül, ha a kérelmező vagy családja nem művelik a házukhoz tartozó kertet, vagy rendszeresen élvezeti termékeket fogyasztanak, költekező életmódjukkal veszélybe sodorják a család megélhetését.

A polgármester a Népszabadságnak elmondta, hogy azoknak, akik dohányoznak, isznak, kávéznak vagy játékgépeznek, nem adnának segélyt. Arra a kérdésre, hogy miként ellenőriznék ezt, Szabó László elmondta, hogy mivel mindenki ismer mindenkit,
így ez nem okozna gondot.

Forrás: eszakhirnok.hu

Szerkesztő:
hasonlóan jó kezdeményezés, mint a segély közmunkáért program.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Félig értek egyet a cikkben foglaltakkal

A fránya reggeli kávét szerintem az ÖK.-ban ugyanúgy megisszák, mint mások.
Ami a cigit illeti, nem kötelező rászokni, de ha már valaki nem tudta elkerülni e káros szenvedélyt el lehet hagyni, ha egyedül nem megy segítséggel, vannak rá hatékony módszerek. Én annak nem adnék segélyt, aki piál. Megkapja, bemegy az első kocsmába és elissza, vagy elgépezi. Mind szenvedélybetegek.
De inkább meg kellene oldani a problémát és csak utána tüzet oltani!

"NIMITUR IN VETITUM SEMPER CUPIMUSQUE NEGATA"

A kávé és a cigi

is szenvedély betegség, mint az alkoholizmus.
-------
Yoda
"...Ideje van a hallgatásnak, ideje a szólásnak. Elérkezett a tettek ideje. Nincs hova hátrálnunk.
... Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

Pont ezt írtam ...

"Mind szenvedélybetegek"- egyre többen lesznek.

"NIMITUR IN VETITUM SEMPER CUPIMUSQUE NEGATA"

Egyetértek. Támogatom.

A jövedéki termékek azért vannak magas jövedéki adóval sújtva, mert nem alapvető élelmiszerek, hanem élvezeti cikkek. Többségük pl. a cigaretta, vagy az alkohol egyenesen méreg a szervezetnek. A cigire rá is írják,nagy betűkkel, hogy halálos. A szeszre nem, de tudjuk, hogy abba is sokan belehalnak nap mint nap: pl ittas vezetés, alkoholizmusból eredő problémák és betegségek valamint halál stb...

Ha valakinek van annyi pénze, hogy az egyedülállóan magas jövedékkel sújtott élvezeti cikkekre költi az állam által adott létfenntartó szociális támogatásokat, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon segélyre miért van neki szüksége?

Ezek alapján nincs szüksége, hiszen luxuscikkekre drága és sok esetben mérgező lényegében a létfenntartás esetén bőven nélkülözhető luxuscikekkekre költik.

Támogatom, hogy ne járjon szociális állami juttatás annak aki amellett luxus cikkekre élvezeti cikkekre herdálja a létfenntartási célokra kiutalt segélyeket.

Tévedsz!

Alapfelfogással van a baj! Kaszával és egyéb munkaeszközzel felszerelkezve képes pillanatokon belül 50-150 cigányig felsorakozni ha lincselésről, gyilkosságról van szó, míg saját portáik rendbeszedésére (vakolás, kert rendbehozatal, budiépítés) egy munkaszerszámmal rendelkező munkanélküli "vállalkozó" sincs közülük, talán nem véletlenül! Ezen kellene elgondolkodni, hogy miért?!

Miféle világ az, hogy potenciális, felnőtt gyilkosoknak azt kell megtanítani (integrálására), hogy a húsklopfoló húsklopfolásra, kés az alapélelmiszer felszeletelésére, a kapa és kasza földművelésre és nem emberek agyonverésére, élet kioltására való!?

Segélyből? 70 fontos nyilpuska ? 65 ezer forintért.

Az ország lezüllesztése a cél  . Az eszköz a cigányok szabad garázdálkodásának    támogatása ,bírósági ítéletek felpuhításával ,liberálisan... .És ha kiirtották ,kiirtatták az őslakos magyarokat ,jöhet az új világrend,  itt magyar országon is ,lásd Palesztin mintára .A most hangoztatott emberi jog ,  és annak túlzóan liberális kihangsúlyozása ,minden tekintetben meg fog szűnni  ..Egy izraelita soha nem követett el eddig   háborús bűnöket.,, sem törvénybe ütköző cselekedeteket.Lásd a mintát:-Palesztina ma .............

"Ezek alapján nincs

"Ezek alapján nincs szüksége, hiszen luxuscikkekre drága és sok esetben mérgező lényegében a létfenntartás esetén bőven nélkülözhető luxuscikekkekre költik."
Valaki aki elvesztette a munkàjàt és megszokta a kàvé és dohàny fogyasztàst régebben aminél bizonyos kötödés is van, nem tud könnyen lemondani, föleg hogy talàn ez maradt az az élvezet ami még ugy ahogy elérhetö szàmàra...ha mèg ezt is megvonjuk tölle mi marad neki? Tudjuk hogy bebörtönzött emberek elcserèlik cigarettàra a kenyerüket még az éhhalàt is kockàztatva. Nemcsak kenyéren él az ember. Egyébként valaki aki munkanélküli (önhibàjàn kivül), és màr ugyis csökkent az önbizalma nem szabad még ebbe a kevésbe is beleszolni...Ki kell szàmolni a létminimumot, nem kell adni csak akinek nincs vagy tul kicsi a jovedelme, de hogy aztàn mit csinàl vele az az ö dolga. Foleg ebben a vilàgban ahol a vezérigazgatok hihetetlen összegeket kapnak igen kevés eredény ellenében, immoràlis bünösség érzetét kelteni ezekben a ràszorulokban. Persze itt nem a "hivatàsos" munkakerülökre gondolok.

Működő modell Angliában

Egy átlátszó plasztik-bankkártya melyről vásárolhat a segélyezett egy előre kiadott listában felsorolt létfenntartáshoz szükséges bármit. A tiltó lista pedig tartalmazza, hogy mit nem. Ha jövedéki terméket vesz (szesz stb.) akkor a kártyát letiltják és többet nem kap segélyt. Működik. Nem is túl népszerű a paraziták körében.

A börtön cigaretta esete az éhhalálos verzióban nem igaz. A cigit azért tartják fontosnak, mert az egyetlen olyan dolog amit bármire elcserélhetsz a börtönben. Afféle fizetőeszköz.

Ami a leszokást illeti, van megoldás: a legális függőséget okozó és jövedékkel sújtott élvezeti cikkek leszokására van elvonó.

Az alkoholról és a cigaretta nikotinjáról le lehet szokni. A többi jövedékes élvezeti cikk nem okoz függőséget.

Az illegális drogról most nem is érdemes vitát nyitni itt.

"Ami a leszokást illeti,

"Ami a leszokást illeti, van megoldás: a legális függőséget okozó és jövedékkel sújtott élvezeti cikkek leszokására van elvonó."
Nem làtom miért kellene elvono ha egy munkanélkülinek moderàlt kàvé és vagy alkohol fogyasztàsa van? Es ha az neki fontosabb mint màs àrucikk? Ha példàul valakinek van 30000 ft segély és elkolt 10000-et élvezeti cikkekre akkor még kevesebbe kerül az àllamnak a jövedékek miatt mint aki kizàrolag "jogos" àrucikkeket vàsàrolt. Ràadàsul több esélye van munkàt talàlni mintha feszült,megvonàsos àllapotban lenne. Az egyetlen kérdés ami jogos hogy ràszorult e vagy nem a segèlyre a jövedelmét illetöen, nem hogy mire költi. Ha példàul egy munkaképtelen személy kàvét vagy bàrmilyen "luxus" cikket vesz annak sem kell pénzt adni? Beleszolni hogy ki mire költi a pénzét csak akkor szabadna ha gyengeelméjü beszàmithatatlan vagy fiatalkoru.
 

Kedves SzaboZ

Ha valaki szociális létfenntartó juttatást nem létfenntartásra használja akkor az azt jelenti, hogy nincs szüksége, vagy jóval kissebb összegű létfenntartó szociális juttatásra jogosult van szüksége.

Tehát, ha a 30000 Ft-os példával élve ha 10000-et piára meg kávézásra költ, akkor lényegében nincs szüksége a 30000 Ft-os létfenntartó segélyre.

Hiszen nem létfenntartásra költ, hanem piálásra.

Tudjuk, hogy cigány esetében meg sem fordul a fejében, hogy a szociális segély és a gyerekfosás után járó "csálástámogatási" pénzek rendszeres folyósítása mellett a 200 ezer havi fixxel (...az ember könnyen viccel...) még feszült és megvonásos tüneteket produkáljon, vagy hogy ez akadályozza őt bármi munka találásában. Mert munkát találna, de nincs szüksége rá, hiszen "az ember 200 ezer havi fixxel könnyen viccel....".

Különösen a cigány, akinek semmire nem kell költeni, hiszen a pénz mellett a lefosott gyerekei taníttatását-"nevelését" is a magyarok fészkébe költésével rábízza az államra.
Lásd deszegregáció a jólnevelt magyar kislány tiszta ruhában és a tetves bűzös neveletlen szurtos házi deviáns vérfertőző pedofil pornón nőtt purgyéval egy padba kényszerítve.

Kérdem én miért kell bűnhődnie a magyar gyereknek, hogy börtönszerű szituációba kényszerítsék egy vagy több lassan az osztályok több mint fele cigány börtöntöltelékkel?

"Tehát, ha a 30000 Ft-os

"Tehát, ha a 30000 Ft-os példával élve ha 10000-et piára meg kávézásra költ, akkor lényegében nincs szüksége a 30000 Ft-os létfenntartó segélyre."
De igen szüksége van ha nincs egyéb jövedelme. Ellenben mindenben egyetértek ami a cigànyproblémàt illeti...dehàt az meg egy màsik történet. A probléma nem az hogy mire költik, hanem hogy tényleg tul sokat kapnak ami nem ösztönöz munkàt keresni... 

Cigányok,és a lényeg.

Minden egyes jelenleg a parlamentben lévő párt,potenciális ,kezelhető , megvehető szavazó bázisnak tartja a roma kisebbséget  . És még mindig úgy gondolják ,a magyar termelő,dolgozó társadalom képes lesz ezen személyek segélyezés útján ,vagy uniós forrásokat bevonva eltartani ,  termelő munka végzése nélkül. A távlatibb gondolkodású ,kettős állampolgárságú személyek a kezelhető roma társadalom megtartását, a stresszes  életvitelre kényszerített,  ,nehéz  életet élő magyarság ,szihhológiailag  ,és életminőségre gyakorolt nyomás általi megsemmisítése a cél   És jöhet, a már  hangoztatott izraeli betelepülés,az ország megvásárlása után,ami már majdnem meg is történt ,a mai politikai elit, hallgatólagos és hátérből segítő beleegyezésével..  És utána próbáljuk elképzelni,  a mai Palesztinai életkörülményeket.Ez várhat  erre az országra is.  Tüntető 60-70 éve segélyekből élő ,nincstelen ,munkanélküli ,családonként 6-10 gyereket vállaló tüntető , megy az utcán tüntetve Izrael ellen.  És jön az izraeli katona aki rendet tesz ,közéjük lő.  Természetesen ekkor már az a híres liberális,minden állampolgárral ,de elsősorban a bűnözőkkel szembeni,emberi jogokat  védő törvény ,már nem lesz alkalmazva.Izraelre az nem ÉRVÉNYES!

A segélyeket isszák el,...

míg a magyar inkább éhenhal, de nem fordul , vagy csak ritkán él és szégyelli, ha szociális segélyért kell fordulnia.

Minannyian tudjuk, hogy a bodzaszedők az illegális gazdaságból adófizetés és bevallás nélkül jelentős kimutathatatlna bűnözésből származó jövedelme van. Emellett kell a szociális segély.
Amit elihat, hiszen az alapvető létfenntartás már az ott fel nem sorolt módon néha az állam ki nem mondott belegyezésével a magyarok kárára megoldottnak tekinti (megélhetésinek csúfolt kissebbségi "kultúrális") büncselekményeiből.

SEgély .Szoc pol.

Mérhetetlenül felbosszant a szoc-pol körüli huzavona. Ugyan is ismereteim szerint ,olyan roma személyek kapnak szoc polt ,  akik életerős fiatalok. Ennek ellenére 30-35 éves életkoruk eléréséig ,egyetlen munkahelyen nem dolgoztak ,és nem is akarnak, ma sem .Tehát semmilyen munkaviszony. Csak megszülettünk,az asszonynak csináltunk 6-10 gyereket,  ...Ez idő alatt ,többször volt börtönben ,ahonnan kedvezménnyel szabadult. És nulla forint ön erő ,és fél élet alatt , egyetlen kapavágás értelmes építő munka nélkül,  az állam felépíti  lakását ,  INGYEN .  Amit később,  szét is rombol.  Avval a sunyi céllal,hogy utána is legyen hivatkozási alap, a nehéz élethelyzet bemutatására ,a segély kikényszerítésére.

Kedves Szabó Gábor

Az állami nagypolitika számára az ideális választó mint már korábbi hozzászólásaimban kifejtetettem egy állatkertből szabadult csimpánz. A cigányok többsége a börtönben is szavazhat, hiszen többségük a közügyektől nincsen eltiltva, csak mint társadalomra veszélyes elemeket miután leszülte a 6-10 tenyészállat purgyét, illetve mint kancigány párosodott a cigány nősténnyel, utána már mehet be mint társadalomra elismerten fokozottan veszélyes bilógiai fegyver a börtönbe.

Így lényegében egy a poliitkai bázis lett kitenyésztve a szemünk láttára és a magyarok engedélye és beleegyezése nélkül.
Választójoggal rendelkező csimpánzok, akiket etetni és itatni kell (napjában többszöri is várják) (lásd segélyek) és szaporítani, lásd szocpol, ami kevés egy lakható házhoz, de elég egy komfort nélküli putrihoz.
Valamint ki kell ganyézni utánuk, lásd a mai híreket, ahol a 6 éve magyarok pénzén 40 millió Forintból!!! (nem tévedés az összeg!) felépített  sorházat Kaposváron az ingyen beköltöztetett cigányok 6 év leforgása alatt lelakták és  mindenütt szeméthegyek és fekália.
Most az önkormányzat ahelyett, hogy a magyarok kétségbeejtően lassan visszafordíthatatlanul leromlott életminőségén javítana a 6 éve frissen átadott cigánysor "rehabilitálását" és kiganyézását valamint felújítását tervezik szintén több tíz millióból.

Miközben magyar fiatalok álmodni se álmodhatnak új lakásról gyermekek életteréül szolgáló új otthonokról!!!!
Mert magyarok. A zsidó politikai elit számára a cigány a szavazó a magyar eltörlendő a föld színéről.

Hihetetlen, hogy egy

Hihetetlen, hogy egy ökormànyzat ilyen rendeletet probàlt bevezetni és ez még tetszik is màsoknak. Ilyen alapon nem kell moziba jàrni, nem kell hust, édességet venni. Es persze le kell mondani az internetröl is. Jo hogy nem bérelnek nyomozokat megàllapitani ki az aki "fölösleges" dolgokra költi a pénzét és segélyt mer kérni. Ha az asszony teherbe esik és nem veteti el a magzatot akkor megvonni a segélyt, mivel nem önhibàjàn kivül került létfentartàsàt veszélyeztetö helyzetbe... 
Talàn ez a tàvoli jövö amikor màr tul sok ember lesz. Persze ez csak a bevàndorlo afrikaiak szaporodàsànak lesz köszönhetö europàban. Allitolag Berlinben màr 40% a gyerekeknek idegen eredetu föleg török.

Azt kell megvizsgálni, hogy

Azt kell megvizsgálni, hogy a segély egy törvény álltal biztosított jog, vagy az önkormányzat könyöradománya.
Mert ha nem kötelező segélyt adni, akkor valóban jogos, hogy notorius kocsmázóknak játékgépezőknek ne adjanak.
Berlinben mostanában nem voltam, de Bécsben  már alig látni osztrákot.
A boltok, kis és középvállalkozások  80 %-a török.

Én is sokat gondolkoztam, hogy miért jó ez a sogoroknak, ráadásul a törökök már el vannak teljesen szemtelenedve, a közbiztonság  is sokat romlott, de rájöttem ez azért van, mert ott is öregszik a társadalom, kevés a fiatal, bevándorlók adójából élnek...

"Én is sokat gondolkoztam,

"Én is sokat gondolkoztam, hogy miért jó ez a sogoroknak"
Nem jo nekik, de a szabadkömüvesek és irànyitoik egy ilyen jol megkevert vilàgot akarnak. Olyan populàciot amely elvesztette a nemzetéhez kötödö érzelmeit és màr sehova sem érzi magàt odatartozni. Könnyebben "kezelhetö" lesz. A nagy tévedésük ott van ezeknek a köröknek hogy a muzulmànok profitàlnak az egyedülàllo alkalmon, vagyis harc nélkül megszerezni a "hitetlenek" földjét és ràadàsul nem lesznek könnyen kezelhetöek...Azért majd lesz egy idöszak amikor harcra kerül a sor de talàn màr késö lesz az öslakosok szàmàra.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.