Si vis pacem, para bellum!

Kiközösítették Gyurcsányt egykori gimis osztálytársai

Vehemens stílusa, és politizálása miatt vált nem kívánatos személlyé Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök volt középiskolai osztálya 30. érettségi találkozóján. A politikust a legutóbbi rendezvényre egyik volt iskolatársa meghívta, de ezzel kínos perceket szerzett a társaság többi tagjának.

Kitagadták volt középiskolai osztálytársai Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnököt. A politikus eddig sem volt szívesen látott vendég az érettségi találkákon, de miután az Apáczai Csere János Gimnázium matek tagozatos osztályának – ide járt két évig, 14-től 16 éves koráig Gyurcsány – öt évvel ezelőtti, 25. érettségi találkozóján vehemens hangnemben politizált, az egykori társak kijelentették: idén nem kíváncsiak rá. Regős Éva, a NÉVshowR főszerkesztője, a szocialista politikus egykori osztálytársa elmondta: Gyurcsány közepesen aktív közösségi életet élt, benne volt a balhékban, de nem volt soha a társaság közepe.

– A korábbi találkozókra sem hívtuk meg, de öt évvel ezelőtt valaki szólt neki a rendezvényről. Klára asszonnyal jött, és azonnal a kör közepén foglalt helyet – mesélte a volt iskolatárs, aki hozzátette: kínos pillanatokat éltek át Gyurcsány másfél órás látogatása alatt.
– Nem a volt osztálytárs, inkább a politikus beszélt belőle. Leginkább a munkájáról beszélt, kicsit kampány jellege volt a dolognak. Volt, hogy teljesen belefeledkezett, és szinte kiabált, de miután Klára nyugtatóan a térdére rakta a kezét, lehiggadt – mesélte a főszerkesztő. Az osztály ezen alaposan felháborodott és a többség megszavazta: idén már nem kívánatos személy a találkozón, amelyről csak annyit sikerült megtudnunk: május közepén, egy belvárosi étteremben lesz.
Kérdésünkre, nem tartja-e udvaratlanságnak, hogy direkt eltitkolják Gyurcsány elől az eseményt, az egykori osztálytárs úgy fogalmazott: "Nem tartom udvariatlanságnak. Azt hiszem, a legutóbbi találkozó hangulata miatt érthető aggodalmunk. Nem beszélve arról: az elmúlt hét évet nem lehet neki megbocsájtani."
Természetesen megkerestük Gyurcsány Ferenc munkatársait is, akiktől arról érdeklődtünk: mit szól az exminiszterelnök volt osztálya döntéséhez. Lapzártánkig azonban nem kaptunk választ.

Esztergályos Ildikó
borsonline.hu

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ez semmi,

Annyira idiota szegenykem, hogy a csatlosmediajat is rauszitotta erre a gumicsontra, amit jobb lett volna elhallgatnia/elhallgattatnia. Igy megint o jott ki az ugyeletes hulyegyerekkent a vegen.

Fleto rules!

Jellemző, hogy még azoknak is hazudik, akik valójában tudják, hogy ki ő. Bár már sajnos mind ismerjük őt és díszes "leamagyarnéppelinkábbapénz" brigádját!

Fletónak vége,

kezeljük ennek megfelelően! Blogparádéja csak utánfüst aki csak az nem szippant be aki nem akar!Aki beszippantja, úgy kell neki! Méregtelenítés a kór hívószava. tegyünk ennek eleget!

Fletó. Felelősségre vonást.

A felelőségre vonás nem maradhat el.Ennyi kárt ,szégyent , országnak még senki nem okozott.
Az a párt nem nyerhet a választásokon ,aki ezt  a tervet  nem tűzi zászlajára.
És nyugalom sem lesz addig,ebben az országban.Mert ha nem lesz felelőségre vonás ,akkor az felhívás a tovább fojtatására annak a módszernek,  amit gyurcsán bemutatott nekünk.

Én szívesen elmennék

... ennek a patkánynak a temetésére.
Ünnep lesz, az biztos.

http://api01.extra.hu

Tízmillió emberre is tojt . . .

Remélem,egyszer eljön az ídő,mikor a zárkatársai is kiközösítik -  kakakapitányt - ,és egy lepedöre akasztva találják reggel az őrök,vazelines puzókával . . . Na az,az már érdekelné.  biztosan.

ciki

Ez mennyire ciki! Nyilván egy rablógyilkossal senki sem akar közös asztalnál enni...

Eddig miért is nem? Miért

Eddig miért is nem? Miért éppen most? Sz@rháziság is kormányfüggő? Mitől is vállalhatóbb a libásBajnai?

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.