Si vis pacem, para bellum!

Postabanki könyvvizsgálók pere - abszurd színjáték

Abszurd körülmények közt tett pontot a Fővárosi Ítélőtábla a hajdani Postabank könyvvizsgálói ellen folytatott perre, a Magyar Államot minősítve jogerősen pervesztesnek.

Valószínűleg az ötödik felvonással sem ért ténylegesen véget az a bírósági csata, amelyet a Magyar Állam nevében a Pénzügyminisztérium kezdeményezett a hajdani második legnagyobb pénzintézet, a Postabank Rt. könyvvizsgálói ellen. A Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) pénteki, jogerős ítélete szerint a felperes teljes mértékben elvesztette a pert, ráadásul mintegy 500 millió forint perköltséget köteles fizetni a három alperesnek, a Deloitte, a Prudentia és az Arthur Andersen könyvvizsgáló társaságoknak.

A történet gyökerei a '90-es évek második felére nyúlnak vissza, amikor a Princz Gábor elnök-vezérigazgató által erőltetett fejlődési pályára állított Postabank Rt. megrendült, majd gyakorlatilag összeomlott (HVG, 2009. február 21.). Az államnak, pontosabban az adófizetőknek százmilliárdos nagyságrendű veszteséget – az összeget, mivel a részadatok gyakran ellentmondanak egymásnak, mindmáig csak becsülni lehet – okozó krach felelőseit több hivatalos eljárásban is elkezdték keresni. A legnagyobb figyelem természetesen a Princz és társai elleni büntetőeljárást kísérte, amelynek végén 1,8–3,6 millió forintos pénzbüntetéssel sújtották a vádlottakat.

Miután az nyilvánvaló volt, hogy a százmilliárdos kárból Princzéktől érdemi összeget nem lehet visszaperelni, logikus lépésnek tűnt az angol–amerikai jogi terminológiában előszeretettel használt „mély zseb” keresése: olyan potenciális felelősé, akitől a kár jelentős részének megtérítése várható. Így kerültek célkeresztbe a Postabank könyvvizsgálói, közülük is kiemelten a Deloitte Kft. (HVG, 2005. június 11.). Alapul az szolgált, hogy a független könyvvizsgálók nem figyelmeztették idejében a tulajdonosokat a Postabank tényleges helyzetét, pénzügyi nehézségeit leleplezni próbáló „kreatív könyvelésére”, holott nekik fel kellett volna ismerniük a trükközést.

Újságírók már 1994-ben felhívták a figyelmet a postabankos machinációkra, arra, hogy kivételezett ügyfelek hogyan gazdagodhattak a pénzintézet kárára, majd előkerültek a VIP-listák is, a lufi mégis csak 1997 februárja, az emlékezetes bankpánik után durrant ki. Az igazságszolgáltatásnak alapvetően ennek a „vakságnak” a felelősségéről kellett volna döntenie. Első körben, a Fővárosi Bíróságon (FB) 2005-ben még döntetlent hirdettek, mondván, az állam mint tulajdonos és a könyvvizsgálók fele-fele arányban marasztalhatók el a vagyonvesztésért. Ezt követően viszont zsinórban nyertek az alperesek, az FÍ új eljárást rendelt el, a Legfelsőbb Bíróság (LB) ezt megerősítette, majd az FB második verdiktje 2008. október 31-én már elutasította az állam keresetét, s végül ezt emelte jogerőre a múlt héten az FÍ. Ami különösen megdöbbentő, hogy erre nem a különböző szakértői vélemények gondos elemzésével jutott a bíróság, hanem gyakorlatilag a felperes hanyagsága miatt, eljárási okokból hirdethette győztesnek az auditáló cégeket.

A per pontos részletei ugyan nem ismerhetőek meg – mivel a Deloitte üzleti titkainak védelmére hivatkozva, abszurd módon, annak ellenére zárt tárgyalást tartottak, hogy a költségvetést, vagyis közpénzeket érintő százmilliókról–milliárdokról kellett dönteni – néhány fogódzót mégis adott az ítélet indoklása. Mint elhangzott, 2007 októberében a felperes kárairól úgynevezett magánszakvéleményt csatolt, amit azonban ellenfelei nem fogadtak el, s így a bíróság végzésben szólította fel az államot új bizonyíték, igazságügyi szakértői vélemény benyújtására három hónapos határidővel. Teljesen érthetetlen módon a felperes, gyakorlatilag a Pénzügyminisztérium ezt nem teljesítette, így vesztette el a pert.

Fölmerül, hogy vajon nem hagyták-e nyerni a pénzvilágban különleges „káderforrásnak” bizonyult Deloitte-csoportot, amelynek éléről vállalta el a közszolgálati megbízatást Oszkó Péter pénzügyminiszter, valamint elődje, az MNB-elnök Simor András is. A Deloitte ügyvédei, Éles Tamás és Fejes Gábor szerint a magyarázat inkább az, hogy a felperesi oldalon nem értették meg a perrendtartási „rendszerváltást”. Azt, hogy a bíróság az állam mint peres fél érdekében sem folytathat maga bizonyítást, hanem az úgynevezett rendelkezési elv alapján csakis a felek által elé tárt bizonyítékokat értékelheti.

Csakhogy a jogerős ítélet egyszerű tudomásulvétele és a monumentális perköltség további vita nélküli megfizetése éppen Oszkó Péter pénzügyminiszteri kinevezése után olyan látszatot keltene, amit aligha vállalhat a kormány. Így valószínű, hogy keresnek még egy utolsó fogást a lassan már egy évtizede folyó perben, és megpróbálják az LB elé vinni az ügyet rendkívüli perorvoslat, felülvizsgálati kérelem formájában.

Forrás: HVG.HU