Az IMF adott jutalmat az APEH-ban?
A lap szerint ezzel az IMF beleszólt a magyar közszféra életébe is, mert egyértelművé tették, hogy nem nézik jó szemmel, ahogy a
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közbenjárására adott karácsonyi prémiumot az adóhivatal és a Vám- és Pénzügyőrség dolgozóinak Oszkó Péter pénzügyminiszter - tudta meg a Magyar Nemzet.
A lap szerint ezzel az IMF beleszólt a magyar közszféra életébe is, mert egyértelművé tették, hogy nem nézik jó szemmel, ahogy a kormány a két pénzbeszedő szervezettel bánik. Oszkó Péter december közepén rendelkezett arról, hogy a 15 ezer APEH dolgozó között bruttó 3,6 milliárd forintot osszanak szét, a vámhatóság hétezres állománya pedig bruttó másfél milliárdot kapjon - írja a lap. A dolgozók általában egyhavi bérüknek megfelelő jutalmat kaptak.
Forrás: FH, Hirszerzo.hu
Minden , ahogy eddig már megszokhattuk?
Fideszes barátaink elkezdték a munkát .Semmi rendkívüli nincs abban hogy az új elit, válság ide , válság oda , munkáját avval kezdi hogy 15 %/ os béremelést ad hű kádereinek .Nincs is ebben semmi különös .Azután persze jön a többi történet , ami lehetővé teszi, törvény szerint természetesen , az egész köztisztviselői kör automatikus béremelését . Mert a mindenkori köztisztviselői illetmény alap , a miniszteri fizetés .................része , stb. Majd ezek után jönnek az áremelések , mármint az áruk adótartalmának növelése , üzem anyag áremelések , stb.Lényegében mesterségesen inflálják a forintot.., Megyesi úr sem volt kicsinyes , ő 50 % bérfejlesztést adott .Nyögjük azóta is becsülettel .Persze így nehéz is elhinni azt , hogy valóban lesz itt adócsökkentés is .Minden estre a kellemest a hasznossal már is összekötik .A rendőri járőrszolgálatokat megerősítették .Munkájuk igen látványosnak mondható. Nagy buzgalommal erednek a kerékpár kormányára PB palackot akasztott , kerékpárját toló delikvens nyomába.A büntetés 30 ezer forint .Miközben ugyan ott , természetvédelmi területen,illegális fakitermelők , két bömbölő ,szorgos láncfűrészének hangja veri fel a tájat.DE ez most nem számít. Meg kell erősíteni a rendőrséget . ! Aki büntetés fizetésére alkalmas , az fizessen is . ! Most a " kassza" feltöltése a fontos . Majd később rend is lesz ?
szeva Gábor
Befejezted, Nostradamus?
Meg tudod fogalmazni a bajodat úgy is, hogy ne az legyen belőle egyértelmű, hogy az egyik kocsmavendégedet megbántotta a szerinte igazságtalan büntetés a szabálysértésért, amit elkövetett?
Én azt mondom, várjuk ki a legközelebbi mérleget, hogy hogy alakult az a híres államadósság.
Ahol lakom, elég hatékony volt a rendőri megerősítés, ugyanis itt frankón elszabadult a pokol pár napig előtte.
Engem is zavar, ha leakaszt egy jegyellenőr, mert nincs jegyem: de ezért NE AZ ELLENŐRT TEGYÜK FELELŐSSÉ, ha egy mód van rá.
Ha a delikvensed felrobban a zsír kis ártalmatlan PB-palackjával, azt marhára a Blikkben olvastad volna.
Várjuk az eredményeket.....
Csakhogy ! Ez a rendőri megerősítés , és az ahogyan azt végrehajtják a Gyurcsányi időket idézi vissza .
Itt, és ekkor jött be az a patkány módi , ha nincs pénz a kasszában küldjük ki a szerveket .Szó sincs ellenőrzésről ! Pénz beszedésről van szó .És ne mondja azt senki hogy egy hivatallal szemben , egy genszter maffia hatalommal szemben , mint a Gyurcsáni volt , valaki halandó, érdemben szembe is szállhatott volna igazáért.A szocialisták választási nyeresége előtt két nappal 50 ezret kellett fizetnem a köjálnak , egy olyan egységben ahol még a WC padlójáról akár még enni is lehetett volna .És a listázás már nem új keletű .Mindig is volt lista , ki mire szavazhat .Aki nem az MSZP re szavaz az fizessen , tömje az általában üres kasszát .! Nem ez a lényeg .A lényeg az , hogy a mindenkori hatalom visszaélt hatalmával .Látványos a kerékpáros megfogása
, meg törvényes is .De ez e a legnagyobb baja az állampolgárok biztonság érzetének ? A hivatalos magyarázatok , meg a "látványos" eredmények , köszönő viszonyban sincsenek egymással , amiket az egyszerű polgár a saját szemével láthat , egyértelműen csak pénzszerzési igyekezetet emeli a figyelem középpontjába, a rend őreinek intézkedéseiben , az állam kincstár javára természetesen . A legutóbbi tragédia is, a miatt következhetett be , mert az állampolgár nem látta értelmét ,a rendőri segítség kérésének , mert nem volt bizalma a ( részemről teljesen érthetően ) rendőrséggel szemben .És önbíráskodása saját halálát okozta . A gyilkolás, a lopás , és egyéb erőszakos bűncselekmények, a falopások , viszont , zavartalanul fojtatódhatnak .Tehát .........???
Várjuk az eredményeket ............













Olvasd el!!!
http://raio.freeblog.hu/