Si vis pacem, para bellum!

Politika

A trágárkodó Szanyi Tibor új arca

|
A forradalmi munkásmozgalom egykori kommunista közkatonája az interneten folytatott trágárkodó és öntelt levelezéseivel vált közismertté, és bizonyos körökben népszerűvé. Szanyi Tibor alább szó szerint közölt írása igazi elvtársi remeklés: dörgölődző és csúszó-mászó, bennfentes és fontoskodó, álobjektív és manipulatív. Ráadásul a végtelenségig szervilis. Ez az ötvenes évek stílusa. Aki ezt leírta, az egyéb aljasságokra is képes lehet…

Új szövetség épül a radikális jobboldalon

|
Miután a MIÉP kiesett a Parlamentből és a jelek szerint szétesőben van, Magyarországon több párt illetve mozgalom próbálja betölteni az űrt, amit a Csurka István által vezetett lassan elhaló politikai szervezet hagyott maga után. Erre ma legnagyobb eséllyel a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) pályázik, amely a legutóbbi tisztújítás során, tavaly novemberben Vona Gábort választotta első emberéül.
 

A varsói express: A belga választók megbüntették az eddigi kormánypártokat

|
A varsói express átrohant Franciaországon és már Brüsszelben tart.
Az első részeredmények szerint a belga szavazók a vasárnapi parlamenti választásokon megbüntették az eddigi kormánypártokat, és a 8 éve ellenzékbe kényszerült flamand kereszténydemokratákat, a CD&V-t tették az ország legerősebb politikai erejévé.

Az ellenséggel nincs alku!

| |
Divatos szófordulat, hogy kettészakadt az ország. A megállapítás kétségtelenül igaz, az általános megközelítés és főleg a jelenség magyarázata azonban végzetesen téves. Alpári hazugság ugyanis, hogy a jobboldal „békétlen”, „avitt”, „nacionalista” politikája húzott volna éles és átjárhatatlan határt a két tábor közé. Valójában arról van szó, hogy a nemzeti oldalnak sikerült az ország felében fölébreszteni az embert és a magyart.

„Elég az izraeli megszállásból” – A jeruzsálemi keresztény egyházak vezetőinek felhívása

|
Fokozni a tárgyalásokat egy független palesztin állam létrehozása érdekében, amelynek az ENSZ 242. és 338. határozata alapján jelöljék ki pontosan határait ezáltal mind az izraeli és a palesztin nép számára biztosítsa az emberi méltóságot, a biztonságot és az egyenlő esélyeket.

A patkányok és a süllyedő hajó

| |
Gyurcsány már azt mérlegeli, meddig maradhat?
A kormányfő nyíltan megnevezte, kik számíthatnak a pozíciójára.

Az őszödi beszéd évfordulóján természetesen számos interjút adott a miniszterelnök. Új eleme a nyilatkozatainak, hogy szokatlan nyíltsággal üzeni: nem ragaszkodik mindenáron a pozíciójához, jöjjön, aki jobb nála, sőt, két interjúban meg is nevezte, ki az a négy ember, aki őutána betöltheti e posztot. A négy névben az a közös, hogy nem éppen reformpártiak.

Vona Gábor: A régi többség is elég lenne

Vasárnap egyhangú döntéssel kilencedszer is Orbán Viktort választották a Fidesz elnökévé. A kongresszusi székfoglaló beszéd nem igazán lepett meg senkit. A párt régi-új elnöke a korábbi hetek-hónapok gondolatait fűzte össze egy egésszé. Beszélt új többségről, plebejus konzervativizmusról (az „új arisztokrácia” terminus most kimaradt), erős Magyarországról, egységes jobboldalról, valamint közös és kölcsönös felelősségvállalásról. A jövő nagy kérdése, hogy az új többség stratégia a csikorgó Fidesz-hajót a győzelem óceánjára vagy egy újabb vereség zátonyára viszi?

 

Kóka kontra MASZOP

| |
A szocialistáknak kezd elegük lenni abból, hogy Kóka János SZDSZ-elnök a médián keresztül sértegeti az MSZP-t, sokszor tartalmukban sem feltétlenül igaz kijelentéseivel. A gazdasági miniszter legutóbb arról beszélt, hogy a koalíció intézkedéseivel pénzt vett el a családoktól.

Belharc a MSZP-ben?

| |
Gyurcsány Ferenc kormányfő mögül mára kihátráltak az MSZP "erős emberei" – értesült lapunk –, s s a pártelnök mindkét pozíciójában elszigetelődött. Szekeres Imre és Szili Katalin (akit eddig sem sorolhatott hívei táborába) már nyíltan szemben áll a pártelnökkel, Kiss Péter csendes ellenállást tanúsít. A hírek szerint a legdiplomatikusabban politizáló Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető sem támogatja feltétel nélkül Gyurcsányt.

Láger vagy barakk: Inkább szűnjön meg, de ne legyen az egyházé az iskola

|
Mátrafüreden nem működtetheti a bezárásra ítélt általános iskolát a református egyház. Így döntött az iskolafenntartó, a gyöngyösi 24 tagú önkormányzati képviselő-testület. Az általuk már februárban bezárásra ítélt, leválófélben levő, de még hozzájuk tartozó iskola sorsáról négy – állítólag MSZP-s – nem szavazat döntött, 11 igen és 8 tartózkodás mellett a csütörtöki testületi ülésen.

A párttal, a nép nélkül egy az útja - Gyurcsány Ferenc megkapta a felhatalmazást!

| |
Jól jegyezzük meg az alábbi mondatokat:

Az MSZP tisztújító kongresszusa döntő többséggel Gyurcsány Ferencet választotta a párt elnökének. A jelöltre az 590 szavazó közül 526-an mondtak igent. Az MSZP elnökhelyettese lett Juhász Ferenc 535 igen szavazattal, és Szekeres Imre 494 érvényes igen szavazattal. Ugyancsak megválasztotta a kongresszus az Országos Választmány elnökét, Simon Gábor személyében, aki 581 igen szavazatot kapott.

Orbán Viktor: Kész vagyok lemondani a 2010-s miniszterelnök jelőltségről

|
A Heti Válasz szerint a Fideszben úgy vélik: ha egy éven belül nem sikerül megbuktatni a kormányt, akkor erre legközelebb csak 2010-ben nyílhat esély. Az írás szerint a Fidesz miniszterelnök-jelöltje Járai Zsigmond lehet, Orbán Viktor pedig pártelnökként és frakcióvezetőként irányítaná a jobboldalt.


Kívánságműsor: Orbán se beszéljen március 15-én

|
Lendvai, Kuncze, Kóka: Orbán se beszéljen március 15-én.
Vezető kormánypárti politikusok igyekeznek lebeszélni Orbán Viktort arról, hogy felszólaljon pártja március 15-i rendezvényén. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban jelezte: elképzelhető, hogy nem mond beszédet az ünnepen. Lendvai radikalizálódástól tart, Kuncze szerint Orbán végsőkig élezi a politikai helyzetet, Kóka ribillióról beszél.

Professzorok Batthyány Köre: fel kell oszlatni az Országgyűlést

A kormány úgy véli, hogy a hazugságok miatti őszi felháborodás hullámai csillapodnak, és egyre inkább fel meri fedni igazi szándékait. Választási ígéreteit meghazudtolva az állam közösségi feladatainak gyors leépítésébe kezdett – áll abban az állásfoglalásban, amelyet a Professzorok Batthyány Köre elnöksége adott ki az egészségügyi reformról. A szervezet úgy látja, az Országgyűlés feloszlatása a válságból kivezető egyetlen alkotmányos út.

A Fidesz csődött mondott, ezért kell új párt Gorka Sebestyén szerint avagy hogyan szalámizzunk Jobb oldalt

Heteken belül megalapítják jobboldali pártjukat, mely a Fidesszel szemben kíván alternatívát felmutatni a jobboldalon – közölte a Klubrádióban Gorka Sebestyén. A Fejlődő Demokrácia és Nemzetközi Biztonsági Intézet igazgatója a Kontrában elmondta, azért teszik ezt, mert úgy látják, hogy a Fidesz csődöt mondott, és kizárt, hogy Orbán Viktor két elbukott választás után egy országgyűlési választást meg tudna nyerni, a jobboldali konzervatív szavazókat azonban nem lehet cserben hagyni. Erre válasz egy új jobboldali párt létrehozása – mondta.

Tartalom átvétel