Si vis pacem, para bellum!

Botrány

Bruttó 110 ezres bér miatt nem élhetnek Magyarországon? avagy a nyugdíjasok levegőből élnek ...

Mérlegelési jogkörére hivatkozva utasította el több vajdasági magyar fiatal magyarországi letelepedési kérelmét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) - derül ki a Magyar Hírlapból, amely pénteken jelentetett meg riportot az ügyben.
Bruttó 110 ezer forintos szakmunkásbér nem elég a megélhetésre Magyarországon, legalábbis tavaly nyár óta ezzel utasítják el a kérelmet benyújtó vajdasági fiatalokat.

Magyaroknak tilos volt a bemenet: a kínai delegáció irányítja a protokollt Budapesten

|
Nem mehetnek magyar újságírók a Budapesten tartózkodó kínai delegáció közelébe. Csütörtökön a parlamentben pénteken a Marriott hotelben vették át az irányítást a kínai biztonsági emberek, és tartották távol a magyar sajtó képviselőit. A kínai újságírók részt vehettek a programokon - melyeken egyébként diplomáciailag semmi kényes nem történt.

Az ember mint kár?

|
Egyes magyar médiák támadást indítottak a Gödöllői Városi Bíróság bírája ellen életvédő tartalmú döntése miatt. Hasonló támadás érte korábban a sajtóban a Szegedi és a Pécsi Ítélőtábla döntését – melyet egyébként a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatában törvényesnek talált.

Ezek tényleg megbolondultak: Adózzanak a nyakkendősök! - új ötlet az MSZP-től

| |
Akár kravátliadóként is elhíresülhet az az ötlet, amely szerint a kulturális tárca a ruházati termékeket is megadóztatná. Ebből a járulékból 700-800 millió forint is bejöhetne évente. Az ötletet a költségvetési bizottság ugyan leszavazta, de két hét múlva akár át is csúszhat a parlamenten.

"Döbbenet" - leállt a szakmai munka a kormányban

|

Hetek óta nem kerülnek érdemi előterjesztések a kormány elé, a koalíciós válság a jelek szerint felülírja az ügymenetet. A (még) liberális minisztériumoknál a helyzetet bonyolítja a közeljövőben bekövetkező vezetőváltás is. Emiatt több fontos ügy is parkolópályára került ezekben a minisztériumokban.

Privát traffipaxok kattognak májustól az utakon

A nyerészkedés elleni védekezésként a magántraffipaxokat nem lehet majd bárhová felállítani. A Népszava szerint viszont így sem lesz rossz üzlet a maszek sebességmérés, mert a bevétel biztos és még a befektetést is megtérítik.

Az SZDSZ OT támogatja a koalíciós szakítást

|

Támogatja az SZDSZ országos tanácsa a koalíciós szakítást. A testület döntött a rendkívüli küldöttgyűlés áprilisi összehívásáról is. Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő a koalíciós szakadást előidéző kormányválságot annak tudja be, hogy a „szocialisták megrémültek a népszerűségvesztéstől”.

Az MSZP vasárnap dönt Gyurcsány sorsáról

|

Le kell zárni a pártelnök-miniszterelnök személyéről szóló vitát, a jelenlegi bizonytalan helyzetet nem szabad tovább fenntartani - nyilatkozta az egyik kormányközeli napilapnak az MSZP egyik mérvadó politikusa a párt vasárnapi rendkívüli frakcióülése előtt.

26-tal többen szavaztak, mint ahányan aláírtak

|

Alapvetően kérdőjeleződött meg az SZDSZ tavalyi elnökválasztásának eredménye, miután az Index összeszámolta, hányan vették fel szavazólapjukat az elnökválasztás második fordulójában. A kihirdetett végeredmény és a regisztrációs íven szereplő szignók közt 26 az eltérés, vagyis ennyivel több szavazólapot találtak az urnákban. Mint emlékezetes 13 szavazat döntötte el az SZDSZ elnökválasztását.

Még a vécére is "elkísérte" alkalmazottait az áruházlánc

A Lidl élelmiszerlánc elismerte, hogy az elmúlt évben rendszeres megfigyelés alatt tartotta németországi alkalmazottait és róluk kamera-felvételeket készített. Az üzlethálózat leszögezte, hogy a felvételek kiértékelésével csupán a dolgozók esetleges melléfogásairól akartak értesülni.

Nem lehet kórház demonstráció Egerben

| | |

Népképviseleti szerv működésének súlyos veszélyeztetése miatt megtiltotta az Egri Forradalmi Emlékbizottságnak, a Heves Megyei Közgyűlés keddi ülésével megegyező időre, az egri Megyeháza elé bejelentett demonstrációját Eger rendőrkapitánya - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a rendőrség.

Rózsa-Flores Eduardo: Klasszikus banán-köztársasági módszerek: újságírónak álcázott rendőr pribékek Március 15-én

| | | | |
Több nap tel el a már sokadszor meggyalázott nemzeti ünnepünk után. Vártam. Kerestem közben, a hivatalos, bejegyzett újságíró szervezetek (MÚOSZ-MÚK- Sajtódolgozók szakszervezet, stb.) tiltakozását. Sehol egy nyilatkozat. Sehol egy árva sor sem. Pedig mindenki tudja mi történt Március 15-én.

Best of betegségügyi reform

| |

A bestofgyurcsany.hu legújabb videóklippje

Gázvezeték megállapodási szerződés

|
MEGÁLLAPODÁS
a Magyar Köztársaság Kormánya
és az Oroszországi Föderáció Kormánya között
a földgáz Magyar Köztársaság területén történő tranzitszállítását szolgáló gázvezeték megépítésével kapcsolatos együttműködésről

Elásta egy postás a népszavazási értesítőket

Kézbesítés helyett elásta a rábízott 732 népszavazási értesítőt egy 21 éves debreceni postás, akinek munkaviszonyát megszünteti a Magyar Posta.

Tartalom átvétel